Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter újságírók előtt arról beszélt, hogy a ferihegyi repülőtér "Magyarország egyik legnagyobb kapuja a nemzetközi erőtérre", ahol naponta 60 ezren is megfordulhatnak. Elmondta, elindult egy olyan küldetés, aminek célja a magyar kultúra megmutatása és megszerettetése. A kezdeményezés lényege, hogy "augusztus 20-án a reptéren, és aztán folyamatosan, nemcsak a nemzeti ünnepeinken, más meghatározott helyeken is legyen ott a magyar kultúra" - tette hozzá. Büszkék vagyunk a magyar kultúrára, amely bemutatja és erősíti hagyományainkat, legyen szó klasszikus vagy népi kultúráról - hangsúlyozta a miniszter. Kiemelte, hogy "identitásunk egyik lényeges eleme a kereszténységünk és a kultúránk, amely határokon átível, magyarrá tesz bennünket". A repülőtéren augusztus 20-án minden órában komoly- és népzenei, valamint néptáncos produkciók láthatók.

Fellép Paládi Máté zongoraművész, a Nemzeti Tehetség Központ Talentum Hungaricum program klasszikus zenei mentoráltja. Előadásában Liszt Ferenc és Kodály Zoltán művei hangoznak el. Tuba Örs (hegedű) és Varga Zaránd (brácsa) népzenei duója, a Nemzeti Tehetség Központ Talentum Hungaricum program népzenei mentoráltjai kalotaszegi dallamokat szólaltatnak meg. A több mint 70 éves, a Csoóri Sándor Alap támogatásával működő Bihari János Táncegyüttes - Ostrowski Fanni, Zách Nóra Boróka, Szabó Bendegúz, Kozma-Simándi Gergely - verbunkos táncokat ad elő. A 2017-ben alakult, lelkes fiatal zenészekből álló Ritka zenekar - Bács Annamária Zita (hegedű), Pandák Alinka (brácsa), Szilágyi Boglárka (bőgő) - táncházakban muzsikál és táncegyüttesek kíséretét látja el, ezúttal a Bihari János Táncegyüttest kísérik.

(MTI)