Kiss-Hegyi Anita elmondta, amellett, hogy a tárca a kezdeményezéssel szeretne lehetőséget biztosítani a hazai kulturális szereplők megjelenésére, azt is fontosnak tartják, hogy a Magyarországra érkezők egy olyan élményt kapjanak, amely megalapozza az utazásukat. A programok körforgásban, úgynevezett "pop-up jelleggel" fognak megjelenni a reptéren minden terminálnál - tette hozzá. Ismertette, a kezdeményezésben a Hagyományok Háza és a Nemzeti Tehetség Központ Talentum Hungaricum előadóművészei is közreműködnek. A programelemek között lesz komolyzene, néptánc és népzene is, emellett egy hungarikum standnál magyar édességeket is megkóstolhat az utazóközönség.
Az államtitkár közölte, a kezdeményezés egy hosszú távú együttműködés kezdete a Budapest Airporttal, és a minisztérium szeretne folyamatosan jelen lenni a repülőtéren a magyar ünnepeken vagy a magyar kultúra napjaihoz csatlakozva. A kezdeményezésnek az is az egyik célja, hogy minél többen megszeressék a magyar kultúrát, akik pedig még nem voltak magyar kulturális eseményen, úgy érezzék, hogy érdemes visszajönniük Magyarországra - mondta. Kiss-Hegyi Anita elmondta, a ferihegyi reptér kulturális programjaiban a Bihari János Táncegyüttes és a Ritka Zenekar is közreműködik majd, de további kulturális intézményekkel is zajlik párbeszéd a részvételről. Hozzátette, a minisztérium az említett programok mellett meglepetéssel is készül az utazóközönségnek.
Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában úgy fogalmazott, az államalapítás ünnepén a reptérre látogatók egy különleges kulturális eseményre számíthatnak. A repülőtéren már szerda reggel nyolctól elindulnak a programok, melyeket négy fix ponton rendeznek meg körforgásban, hogy mindenki részese lehessen az élménynek - fűzte hozzá.