Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a koncert elején mondott köszöntőjében kiemelte, hogy a koncert szimbolikus helyszínen valósul meg, hiszen a magyar kultúrának - amely a magyarságot összeköti itt a "Kárpát-hazában" és szerte a világon - meghatározója a kereszténység. "Nemzetünk és kereszténységünk két nagy ünnepe között vagyunk, augusztus 15. és augusztus 20. között. 987 évvel ezelőtt Szent István királyunk Szűz Mária oltalmába ajánlotta föl nemzetünket. Augusztus 20-án pedig közös születésnapunkat ünnepelhetjük. Hiszem és tudom, hogy ennek a felajánlásnak köszönhetjük azt, hogy a nehézségek és veszedelmek ellenére itt vagyunk és itt leszünk. Hitünkre, nemzetünkre, kultúránkra, tudásunkra és családjainkra büszke magyarokként" - szögezte le a miniszter.

A koncert az augusztus 20-i állami ünnepségsorozat hivatalos nyitóeseménye volt, egyben első állomása annak a 100 helyszínen megvalósuló jótékonysági koncertsorozatnak, amely 2025-ben a Kárpát-medence egészét átfogva valósul meg. A sorozat olyan rászoruló közösségek támogatását tűzi ki célul, mint a nagycsaládosok, a szépkorúak, a hátrányos helyzetű és tehetséges gyermekek, a nevelőszülőknél vagy gyermekotthonban élő fiatalok, valamint a gyermekellátással foglalkozó egészségügyi intézmények és kórházak. A nyitókoncert kiemelt célja az volt, hogy 1000 hátrányos helyzetű gyermek iskolakezdését segítse tanszerekkel és alapvető eszközökkel.

Az est házigazdája és szólistája Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas, Prima Primissima-díjas hegedűművész volt. A színpadon Kossuth-díjas művészek, a nemzet színészei, nemzetközileg elismert szólisták, fiatal tehetségek és határon túli vendégművészek léptek fel. Közreműködött a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar, a Budapesti Gypsy Virtuózok, valamint kórusok és gyermekkarok Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről, Vajdaságból és az anyaországból. A szervezők az esemény Facebook oldalán kiemelték, hogy a koncert címe - Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország - egyben hitvallás is, amely az egység, a szeretet és a közös felelősségvállalás erejéről szól. Az ünnepi eseményre az ország különböző részeiből összesen 1000 rendvédelmi és egészségügyi dolgozó, tanár mellett több szociális és gyermekjóléti intézmény munkatársát is meghívták.

(MTI)