A létrejövő szolgáltatás lényege egy kétirányú kommunikációra alkalmas készülék működtetése, amelyet idősebb emberek kaphatnak meg. A berendezés jelet küld a diszpécserközpontba, ha az érintett elesik, eltávolodik otthonából vagy a jelző gombot megnyomja. Ekkor a kezelők megteszik a szükséges lépést, értesítik a mentőket vagy a hozzátartozókat.

A segítségnyújtást a családokhoz kell vinni, ezt teszik a társadalmi vállalkozások - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az átadáson.

Bodó Sándor a társadalmi vállalkozások fő üzenetének nevezte, hogy nem profitot termelnek, hanem társadalmi hatásokat generálnak.

Az Európai Bizottság 2011-ben hirdette meg a társadalmi vállalkozások kezdeményezést, "jól jött a figyelemfelkeltés" ezen a területen - mondta.

Az államtitkár közölte: évszázados szokások szűnnek meg, alakulnak át azzal, hogy a családok szétszóródtak, és egyre kevesebb a generációs együttélés.

Ugyanakkor az idősökről, rászorulókról való gondoskodás, a segítségnyújtás fontos feladat, amelyet hozzá kell igazítani a megváltozott körülményekhez és a technológia fejlődéséhez - tette hozzá.

Bulcsu László (Fidesz-KDNP), a hajdú-bihari közgyűlés alelnöke közölte: az ilyen munkahelyteremtő beruházásoknak köszönhető, hogy Püspökladány és környéke, a Sárrét ma már nem halmozottan hátrányos helyzetű térség.

Tóth Lajos, Püspökladány független polgármestere hozzátette: a diszpécserközpont átadásával erősödik a település szociális segítőrendszere.

Mile Ferenc, a Lifemax Egyesület elnöke közölte: szervezetük 206 millió forint támogatást nyert olyan segélynyújtó szolgáltatás kialakítására, amely rosszullét, baleset, eltévedés vagy más vészhelyzet esetén segítséget jelent az időseknek. A projekt keretében 30 új munkahelyet teremtenek.

A szolgáltatás akár százezer embert is érinthet az országban - mondta, megjegyezve, hogy Magyarországon évente kétezer ember hal meg otthoni balesetben, a 65 év felettiek egyharmada pedig legalább évente egyszer elesik az otthonában.

Jelenlegi szolgáltatási területük Püspökladány és Békés központtal az észak-alföldi és a dél-alföldi régió, később országossá fejlesztik a rendszert - hangzott el az átadáson.

 

(MTI)