Fülöp Attila, a tárca gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, a díjazottak életútja azt üzeni mindenki számára, hogy a felzárkózás nem magától értetődő, hanem kemény, verejtékes munka eredménye, továbbá nem egyszemélyes harc, hanem csapatmunka.
Ezt a csapatmunkát támogatja egyebek mellett a kormány gazdaságpolitikája, a "segély helyett munka" elve, a gyermekházakat, a tanoda hálózatot és roma szakkollégiumokat tartalmazó intézményrendszer, a Felzárkózó települések programmal.

Az államtitkár hozzátette, hogy mindennek köszönhetően az elmúlt években folyamatosan csökkent a társadalmon belül a szegények aránya, ami mára kedvezőbb az uniós átlagnál. Szerinte ugyanakkor a sikeres felzárkózást leginkább a társadalmi kirekesztésnek kitettek folyamatosan csökkenő aránya mutatja. Miközben 2015-ben még az emberek 30,6 százaléka volt ebben a helyzetben, mára ez 19,4 százalékra csökkent, ami szintén kedvezőbb, mint az uniós átlag - fűzte hozzá.
A közösségi integrációban pedig leginkább az olyan emberek játszanak fontos szerepet, akik ma díjat vehettek át - mondta Fülöp Attila.

A Pintér Sándor belügyminiszter által adományozott elismerést Báder Ernő, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Máltai Szimfónia program országos művészeti vezetője, Boda János a Roma Produkciós Iroda gyártásvezetője és Molnárné Balogh Éva a Karcagi Arany János Általános Iskola tanítója kapta.

(MTI/BM)