Zajlik az ápolók több éves átfogó béremelési programja, a novemberi 20%-os béremelés után 2022. januárjában újabb 30%-kal emelkedik a  bérük, és jövő januártól elindul minden idők legnagyobb orvosi béremelési programja is.

A Kormány 2010-től kezdődően kiemelten kezeli az egészségügyben dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülését, mindezt jól tükrözi, hogy a legnagyobb arányú bérnövekedés ebben az ágazatban zajlott. Az orvosok és szakorvosok illetménye 2010 óta átlagosan 2,5-szeresére nőtt és idén a Kormány – a Magyar Orvosi Kamara javaslatának elfogadásával – végrehajtja minden idők legnagyobb orvosi béremelését. 2023-ra egy kezdő rezidens orvos jelenlegi 255 ezer forintos fizetése 687 ezerre emelkedik, egy 40 év szakmai tapasztalattal rendelkező szakorvos 525 ezer forintos fizetése pedig 2 millió 380 ezer forintra nő.

Fotó: EMMI

Az egészségügyi szakdolgozók átfogó béremelési programja jelenleg is tart, amire a kormány idén 82 milliárd forintot fordít. Ennek köszönhetően mostanra minden egészségügyi szakdolgozó 42%- kal keres többet, mint két évvel ezelőtt, 2022-re pedig egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja hazavinni annak, mint 2019-ben. Mindez a 2018-ban elfogadott többéves béremelési programnak köszönhető, amelynek harmadik lépcsőjéhez november elsején érkeztünk. Ekkor újabb 20 százalékkal emelkedett az egészségügyi szakdolgozók bére, aminek következő, 30%-os állomása 2022. januárjában esedékes. Mindezeken felül az ápolói pályára készülő fiatalokat havi 40 ezer forintos ápolói ösztöndíjjal támogatjuk és az ápolók lakhatási körülményeit is javítjuk, országszerte megújulnak a nővérszállók és újak is épülnek.

A Kormány 2016–2018 között a mentősök áldozatos munkáját is kiemelten elismerte, amikor 67%-os bérfejlesztést hajtott végre, ami 2018. január 1-től újabb 10%-kal egészült ki.

Fotó: EMMI

Gondoskodott a kormány a rezidensekről is: pályakezdésüket, szakmai megbecsültségüket és a hazai munkavállalásuk elősegítését 2011 óta a Rezidens Támogatási Program Ösztöndíj segíti, amelyre a Kormány  20,2 Mrd Ft-ot biztosított és indulása óta csaknem 6000-en vették igénybe. Ennek is köszönhető, hogy az orvosi egyetemeken 30–50%-kal többen végeznek, mint egy évtizede, így a működési engedéllyel rendelkező orvosok száma 34 000-ről 39 000-re emelkedett.

A nemzeti kormány kiemelt célja, hogy az egészségügyi dolgozók megkapják a megérdemelt társadalmi és anyagi elismerést, hogy biztosítottak legyenek számukra a megfelelő munkakörülmények, és elégedetten, biztonságban élhessenek.

Ezzel párhuzamosan hazánkban az egészségügyi ellátórendszer területén is több évtizedes lemaradást pótló fejlesztések valósulnak meg. Ebben az évtizedben 915 milliárd forinttal, 76%-kal növelte a kormányzat az egészségügyi ráfordításokat. Az elmúlt tíz évben 91 vidéki kórházat, 54 rendelőintézetet, 107 mentőállomást újítottunk fel, mindemellett 23 új rendelőintézetet és 34 új mentőállomást hoztunk létre.

 

(EMMI)