Mager Andrea az igazságügyi miniszterrel, Varga Judittal közösen írta alá azt a dokumentumot, amelynek értelmében az MVM, a MÁV-Volán, a Magyar Posta és a Szerencsejáték Zrt. részt vesz az áldozatsegítő védőháló és az áldozatelérés rendszerének kiszélesítésében.

 Varga Judit miniszter az állami cégekkel történő együttműködésről azt mondta: „Az áldozatsegítés újabb állomásához érkeztünk Magyarországon: bővül az a csapat, amelyik elkötelezett abban, hogy Magyarországon a bűncselekmények áldozatai a lehető leggyorsabban, leghatékonyabban a saját krízishelyzetükhöz szabott segítségben részesülhessenek.”

Fotó: Guerini Graziano, GrazMel Photography

Mager Andrea miniszter kiemelte, hogy a megállapodások értelmében az állami vállalatok a rendelkezésre álló belső felületeiken munkavállalóik számára elérhetővé teszik az áldozatsegítéssel összefüggő cikkeket, anyagokat és lehetővé teszik, hogy az Igazságügyi Minisztérium tájékoztató előadásokat tarthasson a témában. Hozzátette: „Az állami tulajdonú társaságokon keresztül több mint 100 ezer munkavállalót, illetve családot tudunk tájékoztatni az Áldozatsegítő Szolgálat intézményrendszeréről.”

A tárca nélküli miniszter hangsúlyozta: 

„Az állami cégeknél megbecsülik a munkavállalókat, az emberek számíthatnak az államra, mint felelős foglalkoztatóra. Felelős munkáltatóként – társadalmi felelősségvállalásuk részeként – eddig is élen jártak a munkavállalóik érdekében hozott intézkedések tekintetében. Többek között kiemelt feladatuknak tekintik az esélyegyenlőség elvének érvényesítését, a segítségnyújtást a krízishelyzetek megoldásában, a munkavállalók egészségügyi támogatását, szűrését, lelkisegély-szolgálat működtetését.”
Fotó: Guerini Graziano, GrazMel Photography

„Ha az áldozatokon segítünk, a rászorulóknak kezet nyújtunk, mindannyian többek leszünk. Az, hogy hogyan bánunk bajba jutott honfitársainkkal, igenis közügy. A magyar társadalom egészének, nemzetünk alapvető jólétének értékmérője, és ez a kormány minden döntésében a magyar emberek, családok érdekeit igyekszik szem előtt tartani.” – jelentette ki Mager Andrea.

(MTI / NVTNM Kommunikáció)