Az idén felvételt nyert hallgatók a korábbihoz képest akár 60 ezer forinttal több Erasmus+ ösztöndíjat kaphatnak. Ez jelentős támogatást jelent az egyetemisták számára. Dr. György László kiemelte, a Kormány célja, hogy 2030-ra évente legalább 20 ezer magyar egyetemista szerezzen tapasztalatot külföldön tanulva. Felbecsülhetetlen lehetőség ez a résztvevő hallgatók számára. A külföldi szemeszterek alatt ugyanis olyan életre szóló élményekkel gazdagodnak a fiatalok, amelyek által sokat tanulhatnak önmagukról, valamint a magyar és az európai kultúráról.
Mindazok a fiatal hallgatók, akik a 2022/23-as tanévben kezdik meg egyetemi, főiskolai tanulmányaikat már megemelt Erasmus+ ösztöndíjjal utazhatnak külföldi részképzésre.


Az Európai Unió egyik legnépszerűbb ösztöndíjprogramjának jelentőségét erősíti, hogy a 2022-ben egyszerűsített, rugalmasabb magyar felsőoktatási felvételi rendszer bevezetése értelmében a nyelvvizsga megléte helyett a nyelvi kompetenciák fejlesztése került a középpontba. Egy ilyen lehetőség támogatja azt a célt, hogy a munkaerőpiaci elvárásoknak megfelelő, biztos nyelvismerettel rendelkezzen a jövőbeli munkavállaló.
A résztvevők számának dinamikus növekedését a megemelt ösztöndíj összege mellett, a kiemelt esélyegyenlőségi kiegészítés, a zöld utazások támogatása és a hibrid megoldások is elősegítik.
Milyen anyagi támogatással jár az Erasmus+ ösztöndíj?
Az Erasmus+ programmal járó anyagi támogatás pontos összege a fogadó országtól függ: tanulmányok esetén havi 470-520 eurót, szakmai gyakorlat esetén pedig a 2021/2022-es tanévtől kezdve havi 620-670 eurót kapnak a hallgatók. Az Európán kívüli célországokba történő utazás esetén az ösztöndíj összege havi 700 euró, melyhez utazási támogatás is jár. A 2022/23-as tanév során további emelkedés várható a tanulmányi és szakmai gyakorlati mobilitások támogatásában.
Esélyegyenlőség: bővül az Erasmus-ösztöndíjasok köre
Az Erasmus+ hazai koordinátora, a Tempus Közalapítvány az új esélyegyenlőségi kiegészítő támogatás bevezetésével szeretné biztosítani, hogy még többen bekapcsolódhassanak a programba. Többek között a nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozó, esti vagy levelező tagozatos, illetve önköltséges hallgatók, nagycsaládban élő, árva vagy félárva hallgatók is kérhetik a kiegészítő ösztöndíjat.
A kiegészítő támogatás összege rövid távú hallgatói mobilitás esetén 100-150 euró; külföldi részképzés és szakmai gyakorlat esetén pedig havi 250 euró járhat az alapösztöndíjon felül. Így akár havi 900 eurót, vagyis megközelítőleg 360 ezer forintot meghaladó összeget is kaphatnak a magyar felsőoktatási intézményben tanuló hallgatók. Az esélyegyenlőségi támogatás mellé igényelhető a fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók kiegészítő pénzügyi támogatása is, amivel még tovább növelhető az ösztöndíj mértéke.
Hibrid oktatás az Erasmus+ programban
A hibrid oktatás elterjedését követően az Erasmus+ program kibővült az ún. részben fizikai (blended) mobilitási lehetőséggel. Ennek keretében a tanulmányi vagy gyakorlati időszak egy része online végezhető, míg a másik része személyes részvétellel zajlik a célországban. A részképzés és szakmai gyakorlat esetén is minimum 2 hónapot kell külföldön tölteni, az ösztöndíjtámogatás csak erre az időszakra szól.
Környezettudatos utazás az Erasmus+ programban
A megújult Erasmus+ program kiemelt prioritása a zöld szemlélet is, melynek fontos eleme a környezetbarát utazás népszerűsítése. Azon Erasmus-ösztöndíjas hallgatók, akik a kiutazáshoz környezetbarát közlekedési formát – például autómegosztást vagy vonatozást – választanak, egyszeri 50 eurós zöld utazási támogatást is igényelhetnek.
+1 lehetőség: „gap year” középiskola után
Azoknak a fiataloknak sem kell lemondaniuk az utazásról, akik a középiskola után elhalasztják az egyetemi tanulmányaikat, esetleg kihagynak egy évet. Az Európai Szolidaritási Testület önkénteseként szintén szabadon utazhatnak, nyelvet tanulhatnak, külföldi tapasztalatokat szerezhetnek a 30 év alattiak. A jelentkezés részletei az szolidaritasitestulet.hu/fiataloknak oldalon találhatók.
Az Erasmus+ ösztöndíj és a pályázat részletei a hallgatoi-osztondijak.hu és az erasmusplusz.hu oldalakon olvashatók, illetve az intézményi Erasmus+ koordinátortól is kérhető további felvilágosítás.