A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy a mezőgazdaságnak is fel kell készülnie a csapadékos és csapadék nélküli időszakok szélsőséges változására. Az agrártárca ezért a vidékfejlesztési források jelentős megemelésével ösztönözi a gazdálkodókat, hogy olyan technológiai fejlesztéseket hajtsanak végre, amelyek révén alkalmazkodni tudnak az elégtelen csapadékmennyiség okozta kihívásokhoz, ezzel is hozzájárulva az ország önellátási képességéhez.  A miniszter kiemelte, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program részeként, az Európai Unió és a Magyar Állam 1,650 milliárd forintos támogatásával valósulhatott meg a Jászsági vízgazdálkodási rendszer rekonstrukciójának I. üteme. A fejlesztéssel javul a térség vízgazdálkodása, lehetővé válik a csatorna komplex és többcélú hasznosítása, ezáltal csökkenthetők az éghajlati szélsőségekből eredő káros hatások. A beruházás érintette a Jászsági-főcsatorna töltését, medrét, műtárgyait, valamint az üzemirányítás korszerűsítését is – tette hozzá.

Fotó: Vermes Tibor

Nagy István arról is beszélt, hogy a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság már évekkel ezelőtt kidolgozta a lehetséges II. ütemet, mégpedig a Jászsági-főcsatorna meghosszabbítását, amivel még eredményesebben lehet kezelni a térségben a gyakrabban adódó vízgazdálkodási nehézségeket. Kifejtette, a Jászsági Vízgazdálkodási Rendszer jelenlegi hatásterülete 46 236 hektár. A jövőbe tekintve, a projekt teljes körű megvalósításával megteremthető a Zagyva-völgy térség vízpótlásának feltétele, a Tisza-Zagyva Együttműködő Rendszer jelenlegi 148 ezer hektár hatásterületének 194 ezer hektárra történő növelése is. A fejlesztéssel a Kiskörei víztározóból táplált Jászsági-főcsatorna fenntartható vízgazdálkodásához kapcsolódó infrastrukturális feltételeinek javítása hosszú távon biztosítható lesz – hangsúlyozta a tárcavezető.  Kifejtette, a térség vízellátási igényeit, továbbá a Zagyvai-ág többlet vízigényét is kezelni tudják. Mindezen célok érdekében további műszaki munkálatokra kerülhet sor, például a töltések magassági hiányos szakaszainak megszüntetése, az édesvíz tározókapacitásának növelése, illetve a belvíztározási kapacitás növelése – hívta fel a figyelmet az agrárminiszter.

(AM Sajtóiroda)