A pénteken aláírt megállapodás értelmében a pedagógushallgatók már az első évtől gyakorlaton vesznek részt, amelynek során mentorpedagógusok kísérik majd őket - mondta el Forisek Péter, az intézmény Pedagógusképző Központjának főigazgatója az aláírás előtt tartott sajtótájékoztatón. Pósánné Rácz Annamária, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára azt mondta, az együttműködésből jól látszik, hogy az egyetem és a partnerek elkötelezték magukat a minőségi tanárképzés mellett. A mentorprogramot méltatva kiemelte, ez biztosítja, hogy olyan tanárok foglalkozzanak a tanárjelöltekkel, akik maguk is a legjobbak a szakmájukban.

A most megkötött együttműködés olyan jó és példaértékű gyakorlat, amelyet akár országos méretűvé is lehet majd szélesíteni - mondta a helyettes államtitkár. Pósánné Rácz Annamária közölte: az egyetemektől a kormány azt várja, hogy legyenek a gazdasági élet motorjai, valamint a kulturális élet és a tudásközvetítés központi elemei a saját régiójukban.

 

MTI

Türk László, a Debreceni Tankerületi Központ igazgatója "óriási ajándéknak" nevezte, hogy 75 tanár tudja ingyenesen elvégezni az egyetemen a mentorképzést, amely - szerinte - azért lesz nagyon hasznos, mert a tanári hivatást nem lehet tankönyvből megtanulni. Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja úgy fogalmazott, Debrecen a lehetőségek városa, hiszen a szakképzésben tanuló diákok számára kettős jövőképet tud biztosítani: gyors elhelyezkedést a munkaerőpiacon vagy továbbtanulást az egyetemen. Tíz évvel ezelőtt még lemondott a felsőoktatásról az, aki a szakképzést választotta, de mostanra a szakképzés és a felsőoktatás összekapcsolódott, így a szakképzés a felsőoktatás "előszobájává" vált - mutatott rá a kancellár.

(MTI)