Itt nem Semjén Zsoltot támadták vagy a kormány egyik-másik tagját, hanem azt akarták elérni, hogy fogjon rajtunk egy vérvád, amivel szemben, helyesen, fel tud lázadni a fél ország, és a kormányt meg lehet gyengíteni, meg lehet bénítani, de talán meg is lehet buktatni - fogalmazott Orbán Viktor. Megjegyezte, az ügyben ellentámadásba ment át a kormány. Közölte, rendszeresen történnek kamu álhírekkel, becsületbe gázoló módon elkövetett támadások, ő ezeket rendre elengedi a füle mellett, de most elfogadta Semjén Zsolt érvelését, hogy "ez egy vérvád", és bele kell állni az ügybe. Orbán Viktor elmondta: azért fogadta el Semjén Zsolt álláspontját, mert "a lehető legsúlyosabb bűncselekménnyel vádolták meg a kormány tagjait", márpedig, ha valamelyikük ilyet követett el, akkor "a kormánynak takarodni kell". Semjén Zsoltnak "igaza volt, hogy ez vérvád, és egy vérvádat nem lehet elengedni a fülünk mellett", az ügy vizsgálata során pedig kiderült, hogy "az egész egy jól felépített, titkosszolgálati szálat sem nélkülöző kormánybuktatási kísérlet" - mondta a kormányfő. Hozzátette: ebben az esetben nemcsak a becsületet, de a kormány és az állam működőképességét is meg kell védeni.

Orbán Viktor kijelentette, "súlyos dolgok és súlyos következmények várhatók" az ügyben. Akik a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatos álhírek terjesztésébe beleszálltak, pontosan tudták, hogy bűncselekményt követnek el, aminek jogkövetkezményei vannak és lesznek is - hívta fel a figyelmet. 

A miniszterelnök Magyarország kőolaj- és földgázellátásáról szólva kiemelte: Oroszországból biztosan jön gáz és olaj, minden más beszerzési forrás bizonytalanabb és drágább, mint a hosszú távú szerződéssel lekötött orosz. A kormányfő hangsúlyozta: Magyarország földgáz- és kőolajellátásának biztonsága Oroszország felől garantált, és "normális ember" nem adja föl a biztonságosat a bizonytalanért. Azt is mondta: az Oroszországból érkező energiaforrásnak van egy megállapított ára, ami olcsóbb, mintha Magyarország máshonnan venné. Ha drágábban vesszük az olajat és a gázt, akkor drágábban adjuk el az embereknek is - mutatott rá. Orbán Viktor értetlenségének adott hangot, és rosszindulatúaknak nevezte azokat, akik annak örülnek, hogy állítólag lesznek olyan intézkedések, amelyek rosszak lesznek Magyarországnak. Vannak a bolondok, meg vannak a hazaárulók - mondta. "Amikor kimegyünk futballozni a gyepre (...) és a magyar ember nem a magyar csapatnak szurkol, hanem az ellenfelének, azt hogy hívják?" - tette fel a kérdést.

A Donald Trumppal folytatott telefonbeszélgetésről elmondta, az amerikai elnök megkérdezte tőle, hogy Magyarország miért vesz Oroszországtól gázt és olajat. "Elmondtam neki (...), és mondta, hogy érti, pont". Hozzátette: nem vagyunk egymás alárendeltjei, nem úgy van, hogy Washingtonból ideszólnak, és akkor mi csinálunk valamit. "Van két szuverén állam, annak vannak szuverén vezetői, és ha van dolog, amiben érdekeltek vagyunk egymás ügyeiben, akkor azt megkérdezzük egymástól" - mondta Orbán Viktor. Jelezte, az amerikai elnök meg szokta kérdezni a véleményét a háborúról is, és ő azt mondta neki, hogy ez a háború eldőlt, az oroszok megnyerték. A kérdés, hogy mikor és ki fog megállapodni az oroszokkal: amerikai és orosz megállapodás lesz, vagy végre az európaiak is hajlandóak tárgyalni, és lesz európai-orosz tárgyalás. Ezt a háborút nem lehet megnyerni a hadszíntéren. Minden katonai szakértő azt mondja, ideértve az amerikaiak legjobb katonai szakértőit is, hogy ezt a háborút akkor tudja Ukrajna megnyerni, ha Nyugat-Európából vagy Amerikából százezres nagyságrendben érkeznek harcoló csapatok a frontvonalra, de az világháborút jelent, amit senki nem akar.

A kormányfő leszögezte: a nyugatiak nem az oroszok ellen harcolnak, hanem nem akarnak kimaradni Ukrajna felosztásából. Az oroszok elvették Ukrajna 20 százalékát, és a nyugatiak úgy gondolják, hogy nekik joguk van elvenni a maradékot. "Ez egy rendes imperialista háború, csak nem így hívják" - közölte. "A nyugatiak egész egyszerűen nem akarnak kimaradni egy fölosztható ország számukra elérhető szeletéből, ezért van az egész háború (...), szerencsétlen ukránok kifosztása van a dolog mögött, miközben úgy adják el, mintha Ukrajnát védenék meg" - fogalmazott Orbán Viktor.

(kormany.hu)