A program támogatásával összesen 1134 hátrányos helyzetű résztvevő szerzett szociális gondozó és ápolói, valamint gyermek- és ifjúsági felügyelői OKJ végzettséget, közel 80 százalékukat a projekt befejeztével is továbbfoglalkoztatja a munkáltatója.

A program finanszírozása az Európai Szociális Alapból és hazai központi költségvetésből történt 8,6 milliárd forintos támogatási összeggel, országosan 16 vármegyében. A projekt megvalósításának szakpolitikai feladatait a Belügyminisztérium, gyakorlati kivitelezését 2019 augusztusa óta a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (TEF) látja el.

A program zárórendezvényén a Belügyminisztérium Márványaulájában 2023. május 24-én Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár köszöntötte a projekt résztvevőit és megvalósítóit. – Az elmúlt évtized nagy eredménye, hogy 1 millió fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, közel 4,5 millió főre, ez 10 év alatt 27%-os növekedést jelent – mondta. A célunk volt az is, hogy a végzettséget szerzett roma nők a projekt zárását követően is foglalkoztatásban maradjanak, és biztos megélhetésük legyen.

Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság korábbi vezetője arról beszélt, hogy a program egy kihasználatlan erőforrásra épített, és a munkaerőhiánnyal küzdő szociális ellátórendszer is szakképzett humánerőforráshoz jutott. Európában Magyarországon a legnagyobb a romák foglalkoztatottsága, az elmúlt 10 évben több mint 50 százalékkal nőtt, és ehhez ez a program is hozzájárult.

Daróczi János a TEF főigazgatója ismertette, hogy a projekt sajátossága, hogy a résztvevők már a képzés ideje alatt fizetést kaptak a munkájukért. Kiemelte, hogy a folyamatos munkalehetőség, és az ezzel járó anyagi és lelki biztonság családok életét változtatta meg országszerte, továbbadva ezt a bizakodó életérzést a következő generációnak is. A programban töltött idő alatt 443-an tettek érettségi vizsgát és 221 fő iratkozott be felsőoktatási intézménybe, ami további előnyt jelent a munkaerőpiacon.

A „Nő az esély - Képzés és foglalkoztatás” program sikerességét az Európai Unió is elismerte, az Európai Bizottság a jó gyakorlatok között tartja számon.

(Belügyminisztérium)