A kormányfő kiemelte: ez hosszú ideig lehetett hipotézis, de mióta a migráció "ilyen invázióvá vált" 2015 óta, és napi tapasztalatok, tények állnak rendelkezésre, "ez nem föltételezés, hanem tény". Bűnözés, erőszak, együttélési képtelenség, konfliktusok, amelyeket nem tudunk kezelni - sorolta.

Hangsúlyozta: Magyarország ezt el akarja kerülni, és különböző okokból - ezek között a magyar kormány bátorsága is szerepel - meg tudtuk védeni eddig magunkat a migrációval szemben. Ráadásul úgy, hogy e tekintetben a politikában nincs egység, a baloldal migrációpárti - jelentette ki.

Úgy fogalmazott, "ha meg akarod magad védeni a migrációval szemben, ne engedd be a migránsokat", vagyis "csak olyan embert engedj be a saját országod területére, aki kérelmet nyújtott be előzetesen, azt te elbíráltad, és pozitív választ adtál".

Az idei év az infláció letörésének, 2024 pedig a gazdasági növekedés visszaépítésének az éve lesz - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.

Orbán Viktor azt mondta: a jegybanknak "beletörött a bicskája" az infláció elleni küzdelembe, de erről nem a jegybank tehet, mert "neki csak bicskája van, az infláció meg fává nőtt". Ide fejsze kell, az pedig a kormánynál van, ezért át kellett venni az infláció elleni küzdelem feladatát - fogalmazott.

Fotó: MTI

Hozzátette: a kormánynak sikerülni fog elérni azt a célját, hogy 2023 legyen az infláció letörésének az éve, hiszen 10 százalék alatt lesz az infláció az év végén. A kormányfő értékelése szerint eközben megkezdődött a bérek emelkedésének folyamata, szeptemberben már biztosan jobban nőttek a bérek, mint az árak, és a harmadik, illetve a negyedik negyedévben a gazdasági növekedés is pozitív tartományban lesz. Hangsúlyozta: megvan a remény arra, hogy 2024 a gazdasági növekedés visszaépítésének az éve lesz.

A Gyurcsány-korszakban elvettek a nyugdíjasoktól egy havi nyugdíjat, a mostani kormány viszont a koronavírus-járvány és a háború ellenére sem vett el "egyetlen fillért sem" az idősektől - jelentette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor azt mondta, szeretné, ha az ország érezne némi büszkeséget amiatt, hogy háborús időkben is képesek vagyunk arra, hogy a nyugdíjasok biztonságát fenn tudjuk tartani.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány 2010-ben megállapodott a nyugdíjasokkal arról, hogy a nyugdíjak értékét megőrzi. A kormány emellett visszaépítette a 13. havi nyugdíjat is, amit elvettek a nyugdíjasoktól a Gyurcsány-korszakban - tette hozzá. A kormányfő elmondta, a novemberi nyugdíjemelés beleépül a nyugdíjba, januártól úgy állapítják meg a nyugdíjemelést, hogy ezt a megemelt összeget veszik figyelembe.

(kormany.hu/MTI)