A pénzügyminiszter kiemelte: az elmúlt évtized teljesítmények köszönhetően a magyar gazdaság válságállóbbá vált, tavaly 4,6%-kal erősödött, idén elkerüli a recessziót, és jövőre ismét 4% körüli ütemben növekedhet. Magyarország továbbra is befektetésre ajánlott kategóriában van mindhárom nagy hitelminősítőnél – ismertette Varga Mihály. Mint mondta: az idei évben már a Fitch, a Standard&Poor’s és a Moody’s is értékelte a magyar gazdaság helyzetét. Elemzéseikben megerősítették, hogy a magyar bankrendszer helyzetét a romló nemzetközi környezetben is kedvezőnek látják – tette hozzá a pénzügyminiszter. Varga Mihály hangsúlyozta: a magyar hitelintézetek egészséges hitelezési és mérlegadatokkal rendelkeznek, tőkemegfelelési mutatójuk másfélszerese a 2008-asnak, a likviditási tartalék bőven meghaladja az előírt szintet. A pénzügyminiszter emlékeztetett: a stabilitást erősíti, hogy a kormány elkötelezett az egyensúlyi mutatók javítása mellett. Tavaly a választási év, a háború és a szankciók ellenére is csökkentettük a költségvetés hiányát, az államadósság arányát a vártnál nagyobb ütemben, 76,8%-ról 72,9%-ra mérsékeltük – részletezte a tárcavezető. Varga Mihály kiemelte: a kormány idén 3,9%-ra, jövőre 2,5%-ra csökkenti a költségvetés hiányát, az államadósság arányát 70% alá csökkentjük, így javuló egyensúlyi mutatók mellett folytatódhat a 4% körüli gazdasági növekedés.

(Pénzügyminisztérium)