A kormány a magyar családok védelme érdekében extraprofit-különadók kivetéséről döntött, más ágazatok között a légitársaságokra vonatkozóan is.
    A kormány minden érintett számára világossá tette, hogy folyamatosan figyelemmel kíséri a piaci folyamatokat és mindent megtesz azért, hogy megakadályozza a különadók továbbhárítását a lakosságra. A kormány előre jelezte: minden egyes ilyen esetben alapos vizsgálatot fog lefolytatni, a káros gyakorlattal szemben szigorúan lép fel.
   A kormány elfogadhatatlannak tartja és a leghatározottabban elutasítja, hogy a Ryanair a légitársaságokra kivetett extraprofit-különadóját áthárítja az utazókra. Különösen visszás, hogy a korábban eladott jegyekre vonatkozóan a Ryanair már megkezdte ezt a gyakorlatát.
    Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter ezért fogyasztóvédelmi vizsgálat elrendelését indítványozta annak érdekében, hogy a kormányhivatal illetékes szervei a fogyasztóvédelmi jogkörüknél fogva alaposan vizsgálják meg és lehetőség szerint akadályozzák meg a légitársaság tisztességtelen eljárását.
    A miniszter indítványozta azt is, hogy a hatóság vizsgálja meg a Ryanair jegyárképzési gyakorlatát, hogy az minden európai normának és elvárásnak megfelel-e, főként annak ismeretében, hogy ilyen légitársaságokat terhelő adó Európa nagyon sok országában már régóta érvényben van.
    A kormány elvárja, hogy az extraprofit-különadókat minden vállalat fizesse meg, azt ne terhelje tovább a lakosságra, a háború árát ugyanis nem a magyar családoknak kell megfizetniük.

(Gazdaságfejlesztési miniszter / MTI)