A Magyar Nemzet összegzése szerint a miniszterelnök azt írta a végzős egyetemistáknak küldött levélben, hogy a diploma megszerzése mögött a legtöbbször ott áll az egész család erőfeszítése és összefogása, ezért méltán lehetnek most büszkék a friss diplomások szülei. Orbán Viktor hangsúlyozta: a kormány számos intézkedést vezetett be, amelyekkel a fiatalok életkezdését támogatják a munkavállalásban, a családalapításban és az otthonteremtésben.

Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a lapnak hangsúlyozta, hogy a felnőtt élet indításának három fő területén támogatják a fiatalokat, az egyik a családtámogatási rendszer, amelyben a héten "történelmi fordulópont" következett be: július 1-jétől életbe lépett a családi adókedvezmény 50 százalékos emelése.

Nyitrai Zsolt elmondta, a második terület a munkavállalásé, ahol a kormány több munkavállalást segítő programot indított, amelyek eredményeként - a nemzetközi összehasonlításokat tekintve - egy friss diplomás viszonylag gyorsan el tud helyezkedni Magyarországon. Ezenfelül segítséget nyújtanak az otthonteremtésben is, amelynek újabb bizonyítéka a héten bejelentett intézkedés, miszerint bárki és bárhol igényelhet 3 százalékos kedvezményes hitelt az első lakása vagy háza megvásárlására - mutatott rá a főtanácsadó.

Nyitrai Zsolt arra is kitért, hogy Magyarországon az elmúlt években jelentősen nőtt a felsőoktatásban tanulók száma, mivel több mint 330 ezer hallgató vesz részt ilyen képzésben. Ez annak is köszönhető, hogy a felsőoktatásra fordított források megduplázódtak az elmúlt években - fűzte hozzá.

A főtanácsadó kiemelte: Magyarország kormánya különösen fontosnak tartja a magyar tudást, a friss diplomásokban rejlő erőt és értéket, ezért is támogatja a fiatalokat és a felsőoktatási intézményeket.

Nyitrai Zsolt leszögezte: a brüsszeli bürokráciánál nem ismeretlen a kettős mérce, "amit szabad másoknak, azt a magyaroknak nem mindig engedik meg", amikor a megújult magyar egyetemek fiataljait korlátozzák az Erasmus, és a kutatókat a Horizon programban való részvételben. Úgy vélte, az egy elhibázott döntés, hogy Brüsszel azért bünteti a felsőoktatásban tanuló fiatalokat, mert a magyar kormánynak politikai vitája van az uniós vezetéssel a háború és béke, a genderpropaganda és az illegális migráció kérdéskörében.

Jelezte, a kormány gyorsan lépett és bevezette a Pannónia programot, amelynek keretében tízmilliárd forint áll rendelkezésre 2026-ban is, hogy minden hallgató megkaphassa a neki járó lehetőséget.

Nyitrai Zsolt felidézte: a magyar modell sikeres nemzetközi példák alapján valósult meg, több forrás és lehetőség jut a felsőoktatási intézmények tanárainak és hallgatóinak is. Ennek köszönhetően már tizenkét magyar egyetem bekerült a világ legjobb öt százalékába - tette hozzá.

(MTI)