Nagy István a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és a MAGOSZ Ifjú Gazda Tagozata rendezésében megtartott Ifjú gazda kongresszuson arról beszélt, hogy ő is aláírta a MAGOSZ és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Hódmezővásárhelyen bevezetett földadó ellen indított petícióját.
Hozzátette, hogy "ha a dollárbaloldal egy településen bevezeti ezt az új adót, akkor bármelyik másik baloldali településen is kész lesz bevezetni, veszélyeztetve ezzel a magyar gazdák, a magyar agrárium érdekeit". Minden nehézség és kihívás ellenére a magyar mezőgazdaság az elmúlt két évben is biztosította a lakosság jó minőségű és biztonságos élelmiszerrel ellátását - fűzte hozzá a miniszter.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Nagy István elmondta, hogy "a 2023-2027-es Közös Agrárpolitikai Stratégiai Tervben eddig soha nem látott források állnak rendelkezésre az agrárium fejlesztésére, éppen ezért fontos, hogy az ágazatba befektessünk, értéket teremtsünk, és ne hozzuk hátrányos helyzetbe a gazdákat olyan elhibázott intézkedésekkel, mint a földadó bevezetése".
Rámutatott, hogy a földadó az élelmiszerek drágulását okozhatja, így a következmények mindenkit érintenek. A kormány elkötelezett amellett, hogy a termőföld nem képezheti adó alapját, és ennek jogszabályban is érvényt fog szerezni - emelte ki az agrárminiszter.

Fotó: Pelsőczy Csaba

A kongresszuson köszöntőt mondott Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora, Papp Zsolt György, a MAGOSZ Ifjú Gazda Tagozatának elnöke, Győrffy Balázs, a NAK elnöke, és Jakab István, a MAGOSZ elnöke is.
A megnyitók után Győrffy Balázs és Jakab István átadta az agrárminiszternek a két szervezet által a helyi földadó bevezetése ellen összegyűjtött 120 ezer aláírást.

(MTI)