A tárcavezető az európai uniós külügyi tanács szünetében tartott sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a tagországok álláspontja pár alapvető pontot leszámítva meglehetősen eltérő az izraeli helyzettel kapcsolatosan, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, s főleg nem szabad relativizálni azt, hogy hogyan és miért kezdődött a fegyveres konfliktus.

"Tehát történt itt egy brutális terrortámadás, rakéták ezreivel támadta meg egy terrorszervezet Izraelt, és okozta sok ezer ártatlan ember halálát, illetve sebesülését. Ami most zajlik, az terrorellenes művelet, az harc a terrorizmus ellen" - jelentette ki. Majd rámutatott, hogy a katonai műveletek sikere nem pusztán Izraelnek, hanem az egész világnak az érdeke.

Aláhúzta, hogy a kormány minden nemzetközi fórumon követelni fogja a speciális magyar szempontok érvényesítését. Az egyik ilyen, hogy továbbra is van hét olyan, magyar állampolgárságú személy a Gázai övezetben, aki biztonsági okokból nem tudja elhagyni a területet. "Velük a kapcsolattartás folyamatos. Sajnos néhány nappal ezelőtt a tartózkodási helyüket találat érte. Többen könnyebb sérülést szenvedtek, többüknek kórházi ellátásra volt szükségük. Mára mindannyian elhagyhatták a kórházat, és szervezik jelenleg azt, hogy valahogyan eljuthassanak a rafahi határátkelési pontra" - mondta.

Illetve arra is kitért, hogy az izraeli és az egyiptomi külügyminiszterrel is megállapodott abban, hogy ha ez sikerül, akkor a hét érintett és két palesztin állampolgárságú családtagjuk elhagyhatja az enklávét. "Amikor a közel-keleti konfliktusról, a terrorellenes küzdelem aspektusairól beszélünk, mi, magyarok csak olyan megoldást tudunk támogatni, amelynek része az, hogy mindazok a kettős állampolgárok és családtagjaik, akik szeretnék elhagyni a Gázai övezetet, elhagyhassák a Gázai övezetet" - szögezte le.

Szijjártó Péter kulcsfontosságú szempontnak minősítette azt is, hogy a Hamász öt magyar állampolgárt is túszul ejtett. Ennek kapcsán köszönetét fejezte ki Katarnak, amiért közvetítőként lép fel az elhurcolt emberek minél előbbi kiszabadítása érdekében. "Nyilvánvaló, hogy így mi csak olyan határozatokat, megoldási javaslatokat tudunk támogatni bármely nemzetközi szervezetben, amely felszólítja a Hamászt a túszok feltétel nélküli, azonnali elengedésére.

Nem tudunk támogatni olyan határozatot, megoldási javaslatot, amelyben ez nincs benne" - közölte. Ezt követően arról számolt be, hogy a nemzetközi közösségnek rendkívül lényeges feladata a konfliktus eszkalációjának megelőzése, mivel egy államközi háború következményei teljesen megjósolhatatlanok lennének a Közel-Keleten.

"Azt hiszem, senki nem akar most ilyen helyzetet, főleg úgy, hogy közben a világon egyre több helyen ütik fel a fejüket biztonsági kihívások, és minél több van belőlük, annál nagyobb a veszélye annak, hogy adott esetben egy harmadik világháború közvetlen közelébe is eljuthat a világ" - figyelmeztetett.

A miniszter végül érintette Egyiptom támogatásának fontosságát is, rámutatva, hogy az észak-afrikai ország stabilitásának megingása drámai hatással lenne az európai biztonsági helyzetre is, ugyanis Kairó nagy szerepet vállal az illegális migrációs áradatok féken tartásában.

"Ha Egyiptom elveszíti a stabilitását, és nem tudja továbbra is ezt a védőbástya szerepet betölteni, akkor olyan migrációs nyomással, s így olyan biztonsági kihívással szembesülhet a kontinens, aminek a megfelelő kezelésére jelenleg kevésbé látom alkalmasnak az Európai Uniót" - mondta. És ezzel összefüggésben hangsúlyozta, hogy Magyarország ezért is támogatja 40 millió forint értékben a Gázából Egyiptomba érkező emberek egészségügyi ellátását.

(MTI)