A tárcavezető a közelgő nemzeti ünnep alkalmából is köszöntötte az elismerésben részesülő szakembereket. Nagy István kiemelte, az állategészségügyben, amíg nincsenek járványok, csendben folyik a munka. A széles nyilvánosságban sokszor nem is tudatosul, hogy mennyi tudás, fegyelem és kitartás tartja fenn ezt a láthatatlan védelmet. Amikor felüti fejét a kór, akkor válik világossá, hogy az egészséges állomány, az élelmiszerbiztonság nem adottság, hanem mindennapi áldozatos munka eredménye. Idén tavasszal a ragadós száj- és körömfájás járvány olyan volt, mint egy égő ház a szomszédban.

Fotó: Vermes Tibor

Nem csupán a mezőgazdaságot és az állattenyésztést érintette mélyen, hanem közösségeink mindennapi életét, biztonságérzetét és jövőképét is próbára tette. Egyben megmutatta, hogy a mennyire egymásra vagyunk utalva, hogy egyedül nem lehet vészhelyzetet kezelni – tette hozzá.

Fotó: Vermes Tibor

Kifejtette, a vírus elleni küzdelemben emberek százai, állatorvosok, laboratóriumi szakemberek, járványügyi felügyelők, rendvédelmi dolgozók, gazdák és hatósági munkatársak dolgoztak megfeszített erővel. Volt aki a fertőzött telepeken, védőruhában teljesített szolgálatot; más a laborban elemezte a mintákat hogy azonosítsa a vírustörzset; megint más a védőzónák határait védte, hogy megakadályozza a betegség tovább terjedését. Ezekben a hetekben az állategészségügy dolgozói a szó legnemesebb értelmében a haza védői voltak, amiért nem lehetünk elég hálásak – hangsúlyozta az agrártárca vezetője.

Az elismerésben részesülők listája itt olvasható.

(AM Sajtóiroda)