A Schönvisner István-díj a régészeti örökség védelme érdekében kimagasló, a feltáró és tudományos munkásságon túlmutató, széleskörű régészeti szakmai tevékenység elismeréseként adományozható.

 

A díj évente legfeljebb 2 fő számára adható.

A díj átadására minden évben a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából kerül sor. A díjazott emlékérmet, az adományozást igazoló oklevelet kap. A díjhoz egymillió forint összegű pénzjutalom jár.

A Régészeti örökségért – Schönvisner István-díj adományozására vonatkozó javaslatokat szakmai bíráló bizottság fogadja be, véleményezi és rangsorolja. A bíráló bizottság tagjai az építészeti, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkár, mint a bíráló bizottság elnöke; az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság elnöke, mint a bizottság társelnöke; valamint az elnök által felkért legalább három, legfeljebb öt régész. 

A díj adományozására vonatkozó javaslatok benyújtásának (elektronikus feltöltésének) határideje:

2022. január 09. (vasárnap) 23 óra 59 perc

 

A formai követelményekről és a további tudnivalókról jelen kiírás következő oldalán, illetve a Schönvisner István-díj weboldalán, a www.schonvisnerdij.hu oldalon lehet tájékozódni, a kizárólag elektronikus úton beküldendő javaslatok - regisztrációt követően - ide tölthetők fel 2021. december 16. csütörtök 12:00 órától.

A szakmai bíráló bizottság csak a tartalmi és formai követelményeknek megfelelően benyújtott javaslatokat bírálja el.

A javaslattétel tartalmi és formai követelményei:

A javaslattételhez három különálló (digitálisan összeállított és összefűzött) PDF formátumú dokumentumot szükséges feltölteni az alábbi tartalommal:

 

1. Javaslat (Legfeljebb két, A4-es oldal terjedelmű, 300 dpi felbontású, összefűzött PDF formátumú állomány, mely nem haladhatja meg a 25 megabájt méretet)

az elismerésre jelölt személy szakmai életútját ismertető és méltató rövid leírás, amely a javaslattevő nevére és elérhetőségére vonatkozó adatokat is tartalmaz (1. melléklet).

 

2. Kitöltött adatlap és nyilatkozat (A4 méret, 300 dpi felbontású, összefűzött PDF formátumú állomány, mely nem haladja meg a 25 megabájt méretet)

15/2015. (III. 11.) MvM rendelet szerinti nyilatkozat (2. melléklet),

hozzájárulás a szakmai életút bemutatásának nyilvánosságra hozatalához (3. melléklet).

 

3. A jelölt régészet területén végzett kimagasló szakmai tevékenységének fotókkal, publikációkkal illusztrált bemutatása (Legfeljebb tíz A3 vagy A4-es oldal terjedelmű, 300 dpi felbontású, összefűzött PDF formátumú állomány, mely nem haladhatja meg a 250 megabájt mérete) 

A dokumentumnak az alábbiakat kell tartalmaznia: 

az elismerésre jelölt munkásságának ismertetését írott és képi formában, azon belül különösen a díj odaítélésének megalapozására alkalmas, és a tudományos munkásságon túlmutató, széleskörű régészeti szakmai tevékenység részletezése

minden olyan rajzot, fényképet vagy publikációt, amely az elbírálást segíti.

(Miniszterelnökség)