A tárcavezető megköszönte minden munkatársának, hogy ebben az évben is adtak a krisztusi szeretetből azoknak, akik nehéz körülmények között élnek. Emlékeztetett: Krisztus és a szeretet az, ami összetartja Európát, ez az emberiség és a történelem legfőbb mozgatórugója, aminek a tudást, az iskolákat, az egyetemeket és kórházakat is köszönhetjük.

Kitért arra, hogy az alapvető emberi értékek: a becsület, a szerénység és az együttérzés is a krisztusi szeretetből vezethetők le. Karácsonykor a szeretet születésére emlékezünk és számot vetünk azzal, hogyan éljük az életünket, és megtervezzük a jövőnket – jelentette ki. Ugyanakkor nem minden embertársunknak adatott meg az, hogy ebből a szeretetből részesüljön – tette hozzá, majd arra kért mindenkit, hogy az ünnepek során gondoljon a nehéz helyzetben élőkre, és próbáljon meg számukra is meghitt környezetet teremteni. A videóüzenet végén megköszönte a minisztérium minden dolgozójának, hogy idén karácsonykor is gondoltak a rászoruló gyerekekre.

Fotó: EMMI

A Miniszterelnökség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma kezdeményezésére idén is minden minisztériumban és háttérintézményeikben karácsonyi adománygyűjtést szerveztek, amelynek köszönhetően országszerte mintegy 7500 gyermeknek és fiatalnak küldtek személyre szóló, nagy értékű ajándékokat.

(EMMI)