Kapu Tibor az Axiom-4 misszió tagjaként június 25. és július 15. között járt a Nemzetközi Űrállomáson, ahol 25 tudományos kísérletet hajtott végre. Elmondta: Magyarország két hét alatt éveket lépett előre olyan meghatározó területeken, mint az orvostudomány, az anyagtudomány, a sugárzásmérés, a biológia, a fizika, a meteorológia és az agrármérnökség. "A tudományos kutatások sajátossága persze, hogy még jó pár hónapba beletelik, amíg felmutathatjuk az eredményeinket" - jelentette ki Kapu Tibor. Hozzátette: már alig várják, hogy ezekről beszámolhassanak.
Mint mondta, "csillagos ötöst kaptunk", a magyarok által összeállított tudományos portfólió sikeressége ugyanis meghaladta a NASA által végzett kísérletek átlagos sikerességi rátáját. "Minden egyes alkalommal, amikor valamilyen látványos vagy jelentős kísérletet hajtottam végre az űrállomáson, a velem odafönt dolgozó kollégáim elismerően mondogatták egymást között, hogy nézd, a magyarok mit hoztak ide!" - mondta Kapu Tibor.
A kutatóűrhajós a Magyar Honvédség repülőgépével érkezett Budapestre, ahol a gépből kiszállva magyar zászlót lengetett.