A bérek 11 éve folyamatosan emelkednek Magyarországon. 2010-hez képest több mint kétszeresére nőtt a minimálbér és a szakmunkás minimálbér összege is. Míg 2010-ben 73 500 forint volt a minimálbér, 2021. január elsejétől már 167 400 forint, a garantált bérminimum pedig 89 500 forintról 219 000 forintra emelkedett az elmúlt 11 évben. A béremeléseket a munkaadókat terhelő adók folyamatos csökkentésével segítettük.

A járvány utáni életről szóló nemzeti konzultációban a válaszadók 94 százaléka egyetértett azzal, hogy a minimálbért 200 ezer forintra kell emelni. Több tárgyalási forduló után a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma képviselői megegyezésre jutottak, ennek értelmében 2022. január 1-től a minimálbér 200 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig 260 ezer forintra emelkedik.

Ez a folyamat a többi bért és az egyes családi juttatásokat is felfelé tolja. A minimálbér 200 ezer forintra emelésével nő a gyermekgondozási díj (gyed), a hallgatói gyed és a gyermekek otthongondozási díja (gyod) is. A gyed maximális összege eléri majd a bruttó 280 ezer forintot, a hallgatói gyed alapképzés esetén bruttó 140 ezer forintra emelkedik, a gyod pedig nettó 180 ezer forint lesz.

Az elmúlt 28 évben csak a jobboldali kormányok alatt növekedett a minimálbér vásárlóereje. Míg 2002 és 2010 között 2,5 százalékkal csökkent a minimálbér vásárlóereje, 2010 és 2022 között – a 200 ezres minimálbér elérésével – mintegy 100 százalékkal nő. Az Eurostat adatai szerint 2010 és 2021 között a magyar minimálbér-növekedés a negyedik legnagyobb volt az Európai Unióban, a V4 országok között pedig a legnagyobb.

Célunk, hogy a gazdasági növekedés eredményeiből még nagyobb mértékben részesüljenek a munkavállalók és a magyar családok, a hazai bérszínvonal növekedése pedig tovább folytatódjon.

(kormany.hu)