Jó estét kívánok!

Köszönöm szépen, hogy együtt lehetek Önökkel itt ma este.

Tisztelt Excellenciás Püspök Úr! Tisztelt Polgármester Úr, Képviselő Úr, Képviselő Asszony! Kedves Soproni Polgárok!

Egyszer itt, Sopronban megütötte a fülemet egy mondat. Így hangzott: „Lehet, hogy beborult az ég, de majd a Fertő lehúzza.” Mit jelenthet ez? Olyasmit értenek ez alatt, hogy hiába közeleg fenyegetően a vihar, úgyis a tó fölött tombol majd legerősebben, miközben az ég a soproniak házai fölött tisztul ki legkorábban.

Kedves Soproniak!

Száz évvel ezelőtt, a trianoni országvesztés idején olyan politikai vihar tombolt Magyarországon, amilyet emberemlékezet óta nem láttak a magyarok, olyan hatalmas volt, hogy nem volt erő, ami megállíthatta volna. Akkor Sopron és a környező falvak: Ágfalva, Balf, Fertőboz, Fertőrákos, Harka, Kópháza, Nagycenk és Sopronbánfalva voltak azok, amelyek először „lehúzták a vihart”. Sőt, ennél többet is tettek: a történelmi viharfelhők között minden magyar ember az itt lakók döntésének köszönhetően látta meg először a tiszta kék eget. 1921-ben Sopron és környéke felett sütött ki először újra a nap. A tetszhalál állapotában lévő Magyarországon itt dobbant meg először újra a szív. A szív, amely azóta is dobog. Ma pedig már gyorsabban és erősebben, mint az elmúlt száz évben bármikor. De az első új dobbanást itt, Sopronban hallottuk. Ezért jöttünk ma ide. Hálát adni és köszönetet mondani. És egy kicsit ünnepelni is. Ünnepelni a büszke, ezer éve szakadatlanul dobogó szívet, ünnepelni Magyarországot.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ismerjük az érzést: vihar közeledtével az embert elfogja egyfajta riadalom. A kisgyerekek ilyenkor félnek, a jószágok szűkölnek és behúzódnak. Végigfut az ember agyán, bezárt-e otthon minden ajtót, becsukott-e minden ablakot. Nem fújja-e le a cserepet a szél, nem töri-e be az ablakot, nem szaladnak-e szét az állatok, nem veri-e el a vetést. Nem keletkezik-e maradandó kár, nem mulasztottunk-e el valamit, ami a kár elkerülésében segített volna bennünket? És egyáltalán: folytatódhat-e majd úgy az élet, mint a vihar előtt? Ugyanígy van ez, kedves Soproniak, amikor a történelem vihara tombol. Száz éve minden okunk megvolt a riadalomra. Vesztes háború, társadalmi és gazdasági összeomlás, spanyolnáthajárvány. És ha mindez nem lett volna elég: a nagyhatalmak és a szomszédaink itt fenekedtek a határainknál. Elvették az országunk kétharmadát, és más országokhoz csatolták a magyarok harmadát. A háborúért nekünk kellett mindenkinél jobban bűnhődnünk, pedig ezt a háborút mi nem akartunk, és nem is mi kezdeményeztünk. Sőt, még azért is meg akartak büntetni minket, mert magyarok voltunk, és mert azok is akartunk maradni. Mintha a magyarság lenne a felelős a világ minden bajáért. Arra akarták kényszeríteni magyarok millióit, hogy felejtsék el ezeregyszáz éves múltjukat. Felejtsék el országukat, nyelvüket, kultúrájukat, feledkezzenek meg a családjaikról, arról a milliónyi eleven szálról, amely minket nemzetként összeköt. Azt akarták, hogy adjuk fel magunkat, s váljunk valaki mássá. Vagy ha nem, akkor egyszerűen váljunk senkivé és semmivé.

Kedves Soproniak!

Száz évvel ezelőtt a mi hazánkat halálra ítélték. Az volt a tervük, hogy kivéreztetnek bennünket. Magyarországot ledöntötték a lábáról, feldarabolták, kimetszették létfontosságú szerveit, aztán magára hagyták. Száz évvel ezelőtt Sopron és környéke az akkori népszavazással jelezte a világnak: erre hiába várnak. Mi nem akarunk és nem fogunk részt venni a saját temetésünkön. A tetszhalott állapotban lévő Magyarország túlélte a halálosnak szánt döfést, szíve megdobbant, és jelét adta: fel fog gyógyulni. És így is történt! A túléléshez szükséges erő nem a pénz, nem a hatalom, nem a külső támogatás és nem a fegyverek ereje volt, hanem a hazafiak összefogásának ereje, amit a leghűségesebb város polgárai adtak a hazának.

Tisztelt Soproni Polgárok!

Száz év után is erőt meríteni jövünk ide, Sopronba. A helyzet ma is nehéz, szükségünk van a soproniak megerősítő példájára. Szomszédságunkban újra háborús veszély fenyeget, emberek milliói vándorolnak egyik kontinensről a másikra, az egész földet sújtó járványok szedik áldozataikat, energiaválság gyötör több országot, s egész gazdaságok mennek tönkre egyik napról a másikra. Ráadásul a Góliátok ismét visszaélnek hatalmukkal, újra meg akarják mondani nekünk, hogy kik legyünk, kivel és hogyan éljünk együtt. Azt akarják, hogy felejtsük el ezeréves történelmünket. Felejtsük el a kultúránkat, vágjuk el magunkat a keresztény gyökereinktől. Azt akarják, hogy adjuk fel magunkat, váljunk valaki mássá, legyünk olyanok, mint mindenki más, azaz senki és semmi. Egykor Clemenceau-tervnek hívták, ma úgy hívják, Soros-terv. Amit egykor Párizs környéki békének hívtak, azt ma Európai Egyesült Államoknak hívják. Ami valaha az antant volt, az ma a nyílt társadalom, multikulturalizmus és genderideológia. Akkor fizikai, ma szellemi megszállás.

Tisztelt Soproniak!

Ismét népszavazásra készülünk. Újra nemet akarunk mondani a magyar jövőt fenyegető külföldi tervekre. Meg akarjuk védeni a gyermekeinket az LMBTQ és társai propagandájával szemben ugyanúgy, ahogy megvédtük a magyar családokat a migránsokkal szemben. Jogunk van hozzá. A magyar alkotmánybíróság a napokban kimondta: jogunk van nemet mondani a brüsszeli emberkísérletekre, jogunk van megvédeni Magyarországot, és jogunk van biztosítani a magyar jövőt. Ha erősek leszünk és összefogunk, akkor most nemcsak Sopron és környéke, hanem az egész magyarság együtt szavaz majd, sőt ha szerencsénk lesz, talán Európa szíve is megdobban. Szerte Európában látják majd, hogy vannak olyanok, akik nemet mernek mondani a brüsszeli „szép új világra”, és arra, amit ott számukra kifőztek. Láthatják, hogy érdemes küzdeni és soha fel nem adni, hiszen ahogy Sopron is visszatért a hazához, úgy Európa is visszatérhet a keresztény civilizációhoz.

Tisztelt Emlékezők! Kedves Soproniak!

Egy dologról még beszélnünk kell, őszintén kell beszélnünk. Száz éve is voltak olyanok, akik Magyarország ellen és Ausztria mellett kampányoltak. Azt vésték fel a plakátjaikra, idézem: „Ne bízzatok a magyarok sziréndalában, szavazzatok a német oldalra!” Szomorú, de azt kell látnunk, hogy ma is vannak idehaza, akik ugyanezzel kampányolnak. Szerintük Trianon igazságos volt. Most is azt vallják, hogy jobban járnánk, ha valami másmilyenné válnánk, csak magyarok ne maradjunk. Nem szeretik a saját fajtájukat. Nekik az az európai, aki feladja hitét, nemzetét, nyelvét és értékeit. Mi azonban nem engedtünk, és nem is fogunk.

Kedves Barátaim!

A magyarok a legutóbbi évtized alatt egyesítették a nemzetet, munkát adtunk mindenkinek, aki dolgozni akar, megerősítettük a családokat, csökkentettük a rezsit, gondoskodni tudtunk a legalacsonyabb keresetűekről, és megvédtük az országot az illegális bevándorlóktól. És a távlatok is vonzóak. Jövőre a fiatalok nem fizetnek jövedelemadót, a családok visszakapják azt, amit idén befizettek, a minimálbér tovább emelkedik, s a nyugdíjasok újra megkapják a 13. havi nyugdíjat, amit korábban elvettek tőlük. A fegyveres testületek tagjait megbecsüljük, modern honvédséget építünk, vannak exportképes vállalkozásaink, és összekötjük közúton és vasúton az egész Kárpát-medencét. Lám, nemrég az autóút is megérkezett végre Sopronba. Miért fordulnánk vissza? Mi azt javasoljuk, hogy Magyarország előre menjen, és ne hátra.

Kedves Soproniak! Tisztelt Házigazdáink!

Egy régi bölcsesség szerint a városi levegő szabaddá tesz. Mi, magyarok – vidékiek különösen – azt is tudjuk, hogy a vidéki levegő hazafivá tesz. Szabadság és hazafiság. Szabadság és hazafiság: ez a magyar politika két nagy hagyománya, az ezeréves Magyarország két nagy tartóoszlopa. Ezt a két tartóoszlopot pedig a hűség gerendája köti össze. Kérem Sopron városát, maradjon a következő száz évben is a hűség városa, amely összeköti a hazát és a szabadságot, és ezzel olyan szilárd építménnyé teszi Magyarországot, amelyben mi, magyarok otthon érezhetjük magunkat.

Magyarország mindenek előtt, a Jóisten mindannyiunk fölött!

Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!

(miniszterelnok.hu)