Jó napot kívánok, tisztelettel köszöntöm Önöket!

Ez a mostani sajtótájékoztató egy politikai alapszabályt vagy törvényt tör meg, mert az úgy hangzik, hogy a győztesek vicceket mesélnek, a vesztesek pedig sajtótájékoztatót tartanak. És ez talán még vasárnap este így is volt, de úgy érzem, hogy a választások után néhány nappal az a helyes, ha rendelkezésére állok Önöknek. Ki is használom az alkalmat, és még egyszer megköszönöm a választópolgároknak azt a kitüntető és hatalmas bizalmat, amellyel felruháztak bennünket a vasárnapi választáson.

Szeretnék először mondani néhány szót a választási eredményről. Ha megnézték a számokat, akkor azt láthatják, hogy ez minden idők legjobb választási eredménye. Visszamentünk egészen a rendszerváltásig, és azt találtam, hogy soha egyetlen párt sem kapott ennyi szavazatot. Ez százalékban kifejezve a leadott szavazatok 54 százaléka volt, és mandátumban pedig több mint a parlamenti helyek kétharmada. Majd biztos írnak jó hosszú tanulmányokat arról, hogy minek köszönhető ez a győzelem, és hogyan történt, mindenkinek lesz erről majd néhány remek gondolata. Én is szívesen olvasom majd őket, mindenből lehet tanulni, de van egy saját rövid elemzésem is arról, hogy minek köszönhetjük ezt a hatalmas győzelmet. Három tényezőnek tudom be.

Az első, hogy a magyarok békét akarnak, és miután a szomszédunkban egy háború zajlik, arra szavaztak, aki nagyobb garanciát jelent a békére. Röviden szeretném Önöket emlékeztetni arra, hogy a békemissziónkat mi már a választás előtt és a háború előtt megkezdtük, hiszen február elején voltam Moszkvában egy olyan úton, amit kifejezetten békemissziónak minősítettünk. Hárman is voltunk, akik próbálkoztunk, először jómagam – mindig a kicsit küldik előre –, aztán a németek meg a franciák, sajnos egyikünk sem járt eredménnyel. Majd ha visszaemlékeznek rá, akkor még az évértékelő előadásomban, amely megelőzte a háborút, hosszan beszéltem a háború lehetőségének kérdéséről, és ott mondtam el először, hogy Magyarországnak, ha háború lesz, akkor is ragaszkodnia kell a békéhez.

A második körülmény, ami a sikerhez hozzájárulhatott, az az egyszerű tény, hogy Magyarország egy sikeres ország. Ha az ember leveszi a politikai szemellenzőjét és az ideológiai szemüvegét, és a tényeket nézi, akkor azt fogja látni, hogy Európa két legsikeresebb országát ma úgy hívják, hogy Lengyelország és Magyarország. Ebben a két országban a legalacsonyabb a munkanélküliség, ebben a két országban a legmagasabb a családtámogatások aránya, és az elmúlt tizenkét évet tekintve pedig Magyarországon történt a legnagyobb adócsökkentés.

És a harmadik körülmény, mert egy győzelemhez ellenfél is kell, és ugyan nem volna elegáns, ha én erről hosszan beszélnék, nem is fogok, nem az én dolgom, ezt a munkát majd ők elvégzik, én csak annyit mondanék az ellenféllel kapcsolatban, ami tanulságként nekünk, a győzteseknek levonható az ő kudarcukból – mert abból is lehet tanulni, nemcsak a saját sikerből. Azt gondolom, hogy ez „csak a hatalomért” koalíció volt, így is hívtam magamban. Alapvetően ez tiszteletlenség a választókkal szemben. Tehát előre bejelenteni, hogy bennünket nem érdekel a múltunk, nem érdekel a programunk, nem érdekelnek az eszmék, ezek összeilleszthetők-e vagy sem, bennünket egy dolog érdekel, hogy hogyan lehet megnyerni a választást, vagyis hogyan lehet hatalomra kerülni és legyőzni valakit, ez tiszteletlenség. Lehet, hogy politikusok számára ez valami okos stratégiának tűnik, de a választók szempontjából ez nem értelmezhető másképpen, minthogy lenézik őket, és tiszteletlenek velük szemben. Ugyanis a választás sosem a politikusokról szól, nem a koalíciókról, nem a miniszterelnök-jelöltekről, hanem az emberekről szól, és aki ezt elfelejti, és csak a hideg számítás meg a választók sértegetése lesz a programja, akkor nem lehet ennek más a vége, mint bukás. Szerintem mi ezzel szemben a szív és a szenvedély programját, kampányát és kultúráját képviseltük ebben a kampányban. A legsúlyosabb lenézése és megsértése a választóknak pedig az volt, amikor azt is bejelentették, hogy a hatalomért még az is megengedhető, hogy ebben a „csak a hatalomért” koalícióban még a fasiszták is meg a kommunisták is megtalálják a helyüket, sőt meg is őrizhetik a saját szellemi alkatukat. Ennyit talán a választásról.

Szeretném megerősíteni, hogy a kormánynak, a választásokon győztes pártoknak és a kormánynak a víziója Európáról és a jövőről változatlan, tehát hogy olyan kormány alakul majd Magyarországon, egy olyan kormányzópárt kapott kétharmados felhatalmazást, amely hisz a nemzetállamban. Sőt, nemcsak hiszünk abban, hogy ez egy jó dolog, nemcsak abban hiszünk, hogy ez elkerülhetetlen, nemcsak abban hiszünk, hogy a létünknek a fundamentuma, hanem abban hiszünk, hogy ennek a gondolatnak reneszánsza is lesz. Közép-Európában már van, és abban hiszünk, hogy egész Európában reneszánsza lesz. A mi világértelmezésünk kicsit leegyszerűsítve úgy hangzik, hogy a sorscsapások globális természetűek. Ilyen a népvándorlás, ilyen a járvány, és ilyenek a háborúk, a hatékony, gyors válaszok pedig mindig nemzetiek és lokálisak, ezért továbbra is hiszünk a nemzetállamokban.

A vízió másik pillére pedig az, hogy megerősítjük a szövetségeinket. Van egy szövetségünk, mert tagjai vagyunk az Európai Uniónak, és így van szövetségünk a többi európai állammal. Részt vettünk az Európai Unió jövőjéről szóló vitában. Magyarországon rengeteg rendezvényt tartottunk, hamarosan összegezni fogjuk ennek az eredményét, és le is fogjuk adni, részt fogunk venni az összesítésben, tehát mi továbbra is az Európai Unión belül képzeljük el Magyarország jövőjét, és aktívan részt akarunk venni a jövő Európai Uniójának kialakításában. És megerősítjük a szövetségünket a biztonság tekintetében is. Mi NATO-tagállam vagyunk, azok is maradunk, és egy mainál is jóval erősebb hadsereget akarunk építeni. Ezzel a NATO-t is erősítjük. Ha Magyarország erősödik, azzal szövetségeseink is nyernek.

Ami a sürgős teendőket illeti, erről is mondanék néhány szót, mielőtt állok az Önök rendelkezésére. A sürgős teendők között első helyen a béke van. Magyarország akkora ország, amekkora, olyan a befolyása, amekkora, de minden befolyásunkat annak érdekében fogjuk latba vetni, hogy minél hamarabb tűzszünet legyen. A békének az első lépése, a béke felé vezető út első lépése a tűzszünet, és utána pedig következnie kell egy európai békekonferenciának, minél hamarabb, mert a háború egyre brutálisabb, és attól tartok, hogyha sürgősen nem sikerül elérnünk egy tűzszünetet, akkor még sok szenvedés lesz a világnak azon a részén, amely szenvedések és bajok ráadásul egyre inkább közelebb kerülnek majd Európa belsejéhez. Ez a legfontosabb teendőnk.

A második fontos teendőnk, sürgős teendőnk a családok védelme. Mindenki tudja, hogy Európában kibontakozóban van egy gazdasági válság. Ennek számos oka van, ezek összeadódnak, a legfontosabb a szankciók miatt van. Meggyőződésem, hogy az európai gazdasági válság legfontosabb tényezője az a szankciórendszer, amit kivetettünk Oroszországra, ennek meg fogjuk fizetni az árát. Föl kell készülnünk arra, hogy kezeljük ezt az európai gazdasági válságot. Szerintem erre képesek vagyunk, mindent meg fogunk tenni, hogy megvédjük a magyar családokat. Tettünk javaslatokat már az európai gazdasági válság legnyilvánvalóbb megnyilvánulásának, bajának az orvoslására, ez a magas energiaárak, tehát a magas energiaárak ügyében azonnal brüsszeli intézkedésekre van szükség. Én azt javasoltam korábban csendesebben, most majd egyre hangosabban, hogy amíg a háború tart, addig minden adminisztratív előírást, ami az árak emelkedését eredményezi, fel kell függeszteni. Mindegy, hogy milyen okból vezettük be ezeket az adminisztratív előírásokat, például adókat, amíg a háború tart, és a háború miatt eleve magasan vannak az energiaárak, addig föl kell függeszteni minden korábbi döntést. Ez legalább három dolgot jelent. Föl kell függeszteni az ETS-rendszert, ami egy speciális, bonyolult megadóztatása a fosszilis energiáknak. Fel kell függeszteni azt a szabályozást, ami a villamos energia árát összekapcsolja a gáz árával, nyilván, aki ismeri a területet, tudja, miről van szó, és a harmadik pedig, hogy föl kell függeszteni azt az előírást is, hogy kötelező bioüzemanyagot kell bekeverni az üzemanyagba, amely biológiai eredetű, és növeli az üzemanyag árát. Ha ezt három dolgot megtesszük, és fölfüggesztjük, akkor máris sikerül csökkenteni európai uniós szinten is az energia árát. Hamarosan európai uniós csúcs lesz, ott ezeket a javaslatokat meg fogom majd ismételni. Nos, így állunk tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ha van kérdésük, akkor örömmel állok a rendelkezésükre.

(Miniszterelnöki Kabinetiroda)