Péter Ágoston (M4 Sport): Kezdjük talán a végéről, hiszen a Honvéd akadémiája bejutott a döntőbe a XVII. Puskás – Suzuki kupán, ami egy bravúros eredmény, még ha a Juventus jobbnak is bizonyult a végén. Hogyan értékeli?

A Honvéd megmentette a magyarok becsületét, mert két magyar csapat indul ezen a tornán. Mi a legvégén végeztük, elég vékonyak voltunk az idei évben, de a Honvéd kitett magáért, és döntőt játszott, tizenegyest hibáztak, 1:0 helyett 2:0 lett a vége. A futball ilyen, de nagyon szép eredmény. Gratulálok a Honvédnak!

Két magyar csapat, mondja Ön, de láthatjuk azt is, hogy a Real Madrid visszatérő vendége ennek a tornának, viszont újonc csapat is volt a cseh Praha személyében. Hogyan értékeli azt, hogy a tizenhetedik alkalommal ilyen nívós most ez az esemény?

Ennek a tornának van egy jól fölépített, stratégiai értéke és célja. Ez nem egy torna, hanem ez egy minden évben bekövetkező minőségellenőrzés. Tehát azért találtuk ki az egész tornát 17 évvel ezelőtt, hogy a legjobb magyar utánpótlás csapatoknak – ilyenek vagyunk mi is, és ilyen a Honvéd is – legyen alkalma arra, hogy a legmagasabb európai színvonalon mérjük meg, hogy hol tart a magyar labdarúgás az U17-es évfolyamnál. Ez volt a cél. Most persze az, hogy a torna szép, meg nagy csapatok jönnek, az mind rendben van, de a fontos, hogy ez egy mérési pont: minden évben kapunk egy lehetőséget visszajelzésre. Tizenhét éve csináljuk, tehát van összehasonlítási alapunk.

És az, hogy a torna színvonalas, azt már megszokhattuk. Az egy másik kérdés, hogy a magyar csapatok melyik évben milyen helyezést tudnak megkaparintani. A Puskás Akadémia idén a nyolcadik lett. Mit szól hozzá?

Vékony. Vékony ez.

A háttérről tud valamit mondani?

A futball ilyen. Tehát kikaptunk háromszor, és játszottunk egy döntetlent, minden meccs szoros volt.

Talán aktuális témát szolgáltat az a sajtóértesülés is, miszerint a Magyar Labdarúgó-szövetség a következő öt évre nézve azt tervezi, hogy legalább öt magyar játékosnak pályán kell lennie az élvonalban is. Mit gondol erről a megközelítésről?

Épp ideje volt már ennek. Fontos, hogy a bal kéz tudja, hogy mit csinál a jobb. Tehát szerintem most már az akadémiákról elég nagy számban jönnek ki olyan, jól kiképzett fiatal játékosok, akiket bátran lehet játszatni akár az első osztályban is. Ennek gátját jelenti, hogy ebben a pillanatban olcsóbban vagy könnyebben vagy talán kiszámíthatóbban tudnak a klubok külföldi játékosokat igazolni, akik így viszont kiszorítják a saját nevelésű játékosokat. Mi sem jártunk az élen e tekintetben. Tehát egy külső kényszer, ami a profi csapatokat arra kényszeríti, hogy be kell engedniük fiatal magyar játékosokat szükséges. Tehát én abban bízom, hogy az MLSZ nemcsak beszél erről, hanem ezt meg fogja csinálni, és ki fogja kényszeríteni. A magyar labdarúgásnak szerintem erre nagy szüksége van.

Orbán Viktornak, a Puskás Akadémia alapítójának köszönjük az értékelést.

(Miniszterelnöki Kabinetiroda)