Törőcsik Zsolt: Életét vesztette egy 45 éves, kétgyermekes kárpátaljai magyar családapa, akit néhány héttel ezelőtt kényszersorozás közben vertek és aláztak meg az ukrán toborzótisztek. Ezután kórházba került és végül ott érte a halál. Erről a tragédiáról is kérdezem Orbán Viktor miniszterelnököt. Jó reggelt kívánok!

Jó reggelt kívánok!

Az első kérdés, ami ösztönösen felmerül az emberben, hogy miért? Miért kellett ennek az embernek meghalnia, két gyermeket hátrahagynia?

Egy magyar állampolgárról beszélünk, illetve egy magyar–ukrán kettős állampolgárról. Tehát ő a mi közösségünkhöz tartozik, nemcsak a szó kulturális, nemzeti értelmében, ahogy minden magyar függetlenül attól, hogy hol él, egy nemzeti közösséghez tartozik, hanem ő közjogi értelemben is. Tehát a magyar alkotmány és Magyarország védelme alatt is áll. Ez följogosít talán bennünket arra, hogy kerüljük az ilyen óvatoskodó megfogalmazást, amit a híradásokban láttam. Nem meghalt, meg kényszersorozás következtében elhunyt: agyonverték. Tehát agyonvertek egy magyar állampolgárt. Ez a helyzet. És ez egy olyan ügy, amit ki kell vizsgálnunk. Tehát ez nem történhet meg. Az állampolgárság lényege, hogyha egy állam polgára vagy, akkor a saját államod védelme alatt állsz. Vannak kötelességeid, amit teljesítened kell az állam, a közösséged felé, és a közösségnek is van kötelezettsége: meg kell téged védjen. Tehát törődni kell a családdal: ez folyik. Utána kell néznünk, hogy mi történt: ez is folyik. És az ukrán hatóságokat is meg kell faggatnunk: ez is történik. Tehát ezt komolyan kell venni, hiszen akit agyonvertek, az egy közülünk. Nyilvánvaló, hogy az ügy gyökere a háborúban keresendő. Magyarországon sokan gondolhatják, hogy ez a frontvonal messze van. Ha a frontvonal messze van, akkor a háború is messze van. Akár ezer kilométernél is messzebb, valahol ott, Donyeck környékén, csak a szót kimondja, az ember már a távolságot is érzi. De az igazság az, hogy egy szomszédos országunk területén van a háború. És az majdnem mindegy, hogy melyik pontján egy szomszédos országnak, mert az a te szomszédodban zajló háború. Ez azt jelenti, hogy ez az ember valahogy 15-20-30 kilométerre élhetett a magyar határtól, és ott is verték agyon. Tehát ez a háború, a fenyegetés, a félelem, a veszély, ami ebből fakad, itt van közvetlenül a hónunk alatt. Tehát nincs semmi túlzás abban, amikor azt mondjuk, hogy a veszélyek korában élünk, és hogy észnél kell lenni, mert minden mozdulatnak, minden döntésnek, minden szónak itt jelentősége lehet. És persze fölhívja a figyelmet arra az ügyre, hogy a Voks2025, ami egy referendum, egy szavazás volt Ukrajna európai uniós tagságáról, egy igenis indokolt közös akciónk volt, egy közös mozdulata volt a magyaroknak, mert egy olyan országot, amelyben kényszersorozás eredményeképpen agyonvernek egy embert vagy embereket, mert persze a kényszersorozás nemcsak a magyarokat, hanem mindenki mást is érint, az nem lehet tagja az Európai Uniónak. Mert ha fölveszünk egy ilyen országot, akkor ezt is fölvesszük, fölvesszük a háborút és annak minden következményét. Most túl azon, hogy imádkozunk, és mindent megteszünk az elhunyt családjáért, aközben ez egy figyelmeztetés, egy figyelmeztető lövés Magyarország számára, hogy a háború itt van a szomszédunkban.

Mindjárt beszélünk a tágabb összefüggésekről is, de azt mondta, hogy ki kell vizsgálni ezt az ügyet. Ugye, tegnap az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága azt közölte, hogy nem bántalmazás miatt halt meg, ahogyan ők fogalmaznak: jogos és törvényes alapon mozgósított ukrán állampolgár. Mennyire lehet megelégedni ezzel a magyarázattal magyar részről, és milyen lehetőségei vannak Magyarországon?

Semennyire nem lehet megelégedni, mert nem dughatjuk homokba a fejünket. Pontosan tudjuk, hogy mi zajlik Ukrajnában, tehát kényszersorozás zajlik. Nagyon nehéz háború ez. Ez egy fölőrlő háború, így mondják ezt szaknyelven. A fölőrlés kifejezés két szót is, két dolgot is jelent itt. Az egyik, hogy az őrlés lassú dolog, tehát folyamatosan, lassan, napról napra ez történik. Tehát ez egy vérszivattyú. Ilyen háborúk voltak egyébként Európa történetében, Magyarország területén is voltak olyan országrészek, amelyek többször cseréltek gazdát egy háború során. Én is egy ilyen vidékről származom, Fehérvár és környéke, ahol beásták magukat az ellenfelek, és a frontvonal alig mozdult előre, mert hol előre, hol hátra mozgott, és akkor rengeteg ember hal meg. Ez egy vérszivattyú. De az első világháborúban is, tőlünk nyugatabbra is voltak ilyen csaták. Itt három éve ez zajlik. Tehát a fölőrlés jelenti a konfliktus elhúzódását, sokáig tart, és rengeteg ember életébe kerül. Ezért én nemcsak erkölcsi szempontból, nemcsak mint egy szomszédos ország biztonságáért felelős miniszterelnök mondom, hanem történelmi tapasztalatok alapján is, hogy egy ilyen típusú háborúnak nincs megoldása a harctéren. Tehát ezt nem lehet megnyerni a harctéren, nem lehet lezárni a harctéren. Nem a katonai erő fogja eldönteni ennek a háborúnak a sorsát, hanem a diplomáciai erőfeszítések. Még akkor is, hogyha egyébként az oroszok nyerésre állnak, az ukránok pedig ezt a háborút gyakorlatilag elvesztették, és Ukrajnával együtt Európa is elvesztette ezt a háborút, csak egyelőre senkinek nincs meg a bátorsága ahhoz, hogy ezt bevallja, és levonja ennek a következtetéseit. Helyette inkább úgy csinálnak, minthogyha ez a háború megnyerhető lenne, pedig ez a háború a frontvonalon nem nyerhető meg, diplomáciára van szükség: tűzszünetre, béketárgyalásokra.

Na, ha már Brüsszelt említette, ugye, az elmúlt napokban azért azt felvetették, hogy mennyire európai az a gyakorlat, amelyet Ukrajna folytat, ha már az Európai Unióba igyekszik, de fordítva is érdekes ez a kérdés, hogy mennyire látszódnak ezek az esetek, ezek a tragédiák Brüsszelből. Merthogy itt, hogyha egy magyar állampolgárról van szó, az azt is jelenti, hogy egy uniós állampolgárról van szó.

Ráadásul minden európai miniszterelnöki csúcson meg kell hallgatnunk, most már lassan a nyilvánosság előtt is elhangzik az, hogy Ukrajna lényegében az európai uniós tagság minden föltételét teljesítette. Azt állítják, hogy ott fölszámolták a korrupciót, ott uralkodik a jogállamiság, ott az emberi jogokat tiszteletben tartják, a gazdaság jó állapotban van, tehát az Európai Unió vezetői úgy beszélnek Ukrajnáról, mint egy európai uniós tagságra érett országról, ahol tulajdonképpen az előttünk álló tagsági tárgyalások formalitások. Úgy szoktak fogalmazni, hogy Ukrajna már megtette a magáét, most mi jövünk, az Európai Unió, 2030 előtt mindenképpen fel kell venni Ukrajnát. Tegnap vagy tegnapelőtt volt egy nagy konferencia Rómában, ahol ezt most már a nyilvánosság előtt is elmondták. Én csak fogom a fejem. Tehát akik azt mondják, hogy Ukrajna kész van az európai uniós tagságra, azok olyan messze vannak a valóságtól, mint Makó Jeruzsálemtől. Lehet, hogy Brüsszelben át lehet verni az embereket, bár ehhez nagy butaság kell, hogy az ember ilyen álláspontokat elfoglaljon, hogy magáévá tegyen, na, de itt, ahol mi élünk, az ukrán határ mellett, azt mondani, hogy Ukrajna készen áll az európai uniós tagságra, az egy orbitális tévedés vagy egy hatalmas szamárság. Tehát valóban kényszersorozások zajlanak, emberek halnak meg, semmilyen polgári szabadságjog nincsen biztosítva, a gazdaság nem működik, nyugati pénzekből tartjuk el őket, nem is látjuk egy leendő modern ukrán gazdaságnak a körvonalait, és a háború lezárására irányuló szándékot sem látjuk. Képzeljük el, hogyha Ukrajna ma tagja lenne az Európai Uniónak. Akkor ma az Európai Unió háborúban állna Oroszországgal. Ha fölvesszük Ukrajnát, fölvesszük a háborút, ezt nem akarhatja senki. Ennek ellenére Brüsszelben mindenki, minthogyha – nem is tudom, hogy’ fogalmazzak, hogy ne bántsam őket – elvesztette a józan belátását, egyfolytában a háború megnyeréséről beszél, hogy hogyan fogjuk legyőzni Oroszországot Ukrajna területén. Miközben ilyen esetek, amikről most beszélünk, megszámlálhatatlan mennyiségben történnek. Árvák, özvegyek, szenvedés, könny, nem mondom, hogy Európa közepén, mert inkább a keleti szélén, de a mi keresztény európai kultúránkon belül. Ezt nem támogatni kell, ezt a háborút nem finanszírozni kell, hanem le kell zárni.

Az a vita, ami Ukrajnával kapcsolatban az Európai Unió színtéren zajlik, a politika szintjén, legalábbis Magyarországon is zajlik. Egy ilyen tragédia, egy ilyen eset hogyan kellene, hogy átalakítsa, befolyásolja ezeket a vitákat?

Nézze, nem tartom természetellenesnek a magyar vitákat, ezek súlyos viták, komoly viták, messzeható következményei vannak. De vannak háborús pártok Magyarországon. Tehát azok, akik az Európai Unió bizottságát és az európai vezetőket, akik háborút akarnak, illetve meg akarják nyerni ezt a háborút, támogatják Magyarországról, és van legalább két ilyen párt, a DK meg a Tisza, őket nyugodtan nevezhetjük háborús pártoknak, ezek háborús pártok. Persze azt mondják, hogy a békéhez a győzelmen keresztül lehet eljutni, de az a háborús párt definíciójának a lényege, hogy háborúzni akar. Hogy a békéért vagy valamilyen más célból, ezt majd egyszer meglátjuk, de most mindenképpen háborúzni akar. Ezek háborús pártok. A brüsszeli háborús koalíciónak a magyarországi tagjai. És vannak háborúellenes pártok, ezeket nevezhetjük békepártoknak. A Fidesz ehhez az európai táborhoz tartozik, a patrióták többségében a béke álláspontján vannak. Mi egy békepárt vagyunk. Tehát az, hogy a magyar belpolitikában ez megjelenik, azt én nem tartom meglepőnek. Egy szomszédos országról beszélünk, Magyarországnak valóban két lehetősége van. Az egyik, hogy beáll a brüsszeliek mellé, és azt mondja, hogy hajrá, bele a háborúba, pénzt, fegyvert, később, ha kell, embert is, győzzük le az oroszokat Ukrajna területén, ez a mi háborúnk is, ezt mondják Brüsszelben, ez a háború értünk is zajlik, hát akkor álljunk bele. A másik álláspont azt mondja, hogy ez nem a mi háborúnk, ezt a háborút nem kiterjeszteni kell, hanem visszaszorítani, lokalizálni, lezárni és minél hamarabb békét kötni. Ez a mi álláspontunk. Az, hogy a magyar belpolitikában ez ilyen nyilvánvalóan megjelenik, természetes következménye annak, hogy mi az Európai Unió tagjai vagyunk, és az unióban két álláspont van: háborúpárti és békepárti.

Ugye, a csatlakozás mellett Ukrajna anyagi támogatásának a folytatására is vannak konkrét tervei Brüsszelnek. 2028-tól kezdődően például 100 milliárd eurót, vagyis nagyjából 40 ezer milliárd forintot irányoztak elő erre a célra, miközben Ön tegnap úgy fogalmazott, hogy az európai ipar és az európai gazdaság szenved. Ezek között a nehéz gazdasági körülmények között honnan lesz ennyi pénz Ukrajnára?

Hitelből. Tehát a terv az, hogy az Európai Unió tagállamai közösen adósodjanak el, vegyenek föl hitelt, és azt a pénzt adják oda Ukrajnának. Ennél nagyobb szamárságot még életemben nem hallottam, megmondom őszintén, vagy hosszú időre kell visszanyúlnom az emlékezetemben, hogy egy hasonlót találjak. Az európai gazdaság szenved, az európai gazdaság elveszítette a versenyképességét, Európában a gáz esetében háromszor-négyszer, a villanyáram esetében kétszer-háromszor többet kell fizetni az európai háztartásoknak és a vállalkozásoknak, mint a versenytársainknak. Ha van pénzünk, meg ha hitelt akarunk fölvenni, ami egyébként önmagában is egy problémás dolog, hogy miért kell nekünk közösen hitelt fölvenni, de ha már valahogy nagy mennyiségű pénzt akarunk fölhajtani, és azon gondolkodunk, hogy mire van Európának elsősorban szüksége, akkor a gazdaságát kell helyreállítani, azt arra kell elkölteni, nem kell odaadni másnak azt a pénzt, azt Európának magára kell költenie. Ez azt jelenti, amit Ön most itt idézett, hogy az unió közös hitelt vesz föl, és a magyarok pénzét is elküldjük Ukrajnába. Ezt én a végsőkig ellenezni fogom.

Na, ha már a versenyképesség szóba került, ugye, tegnap az autóiparral, az autógyártással kapcsolatban is azt mondta, hogy nehéz időket él, annak ellenére, hogy tegnap Győrben az új Audi modell gyártásindítóján hangzottak el ezek a mondatok. Az, hogy az autógyártás szereplői ilyen hangsúlyosan jelen vannak Magyarországon, és beruháznak, ez lehetőség, vagy ebben a nehéz helyzetben inkább veszély Magyarország számára?

Amikor az Audiról beszélünk, ami a magyar ipar egyik ékköve, tehát az nem egyszerűen a német ipar magyarországi lerakata, sokkal többről van szó, az Audi gyár belenőtt a magyar élet szövetébe, ez a mi gyárunk. Elmegy az ember Győrbe, és beszél az emberekkel, akkor ezt gyorsan megérti. Ott azért dolgozik 11-12 ezer ember közvetlenül a gyárban, az ennyi család, és körülbelül még 50 ezer ember az, akinek a munkahelye attól függ, áttételeken keresztül, hogy hogyan működik, vagy nem működik a győri Audi gyár. Tehát több tízezer család kenyérkeresetéről beszélünk. Ez egy olyan gyár, aminek nem lehet fölhajtani a négy sarkát és elvinni, ez most már itt marad, ráadásul az Audi a Volkswagen-csoporthoz tartozik, egy nagy konszernhez, és annak a legsikeresebb tagja. Tehát az ott dolgozó munkásainkra és mérnökeinkre büszkék lehetünk, mert képesek voltak arra, hogy ugyanazt a technológiát használva, amit a Volkswagen többi gyárában, a világ sok pontján használnak, a mi gyárunk a legversenyképesebb, a legsikeresebb, a legprofitábilisabb, szóval ez megy elől. És ez a munkásoknak, a mérnököknek meg a vezetésnek köszönhető. Ők mind magyar emberek. Tehát fantasztikus teljesítmény. Ha az Audit nem német szemüvegen keresztül nézzük, hanem mint egy magyarországi gyárat, és látjuk benne a magyar munkásokat meg mérnököket, akkor az Audi egy fantasztikus magyar sikertörténet, büszkék lehetünk az ott dolgozó emberekre. Akik azt mondják, hogy az oktatási rendszer le van züllve meg rohadva, ne felejtsük el, hogy ezek az emberek mind, a mérnökök is meg a szakmunkások is a magyar oktatási rendszerből jönnek ki. És azt se felejtsük el, hogy győri Audi úgy is beleette magát a magyar életbe, úgy is belenőtt a szövetünkbe, hogy ők a saját munkásutánpótlásukat is képzik. Tehát az a duális képzés, amit mi bevezettünk, annak az egyik legszebb példája éppen Győrben van. Találkoztam is ilyen fiatal munkásokkal, akik ezekből az iskolákból jönnek ki, sőt a győri Audi beszállt a győri Széchenyi Egyetembe, ott úgy is hívják, hogy Audi-tanszék, nem ez a hivatalos neve, de tudjuk, miről van szó. Tehát még az egyetemi világgal is összenőtt állapotban van. De itt két különböző gyárról beszélünk, csak hogy értsük a problémákat is, mert eddig a siker, most jön a baj. Tehát ott két gyár van: van egy autógyár, és van egy motorgyár. És az autógyárban voltam tegnap, ott egy új modellt gyártottak le, az köszöni szépen, jól van. Nem tud annyit gyártani az új modellekből, két modellt gyártanak, nem tud annyit gyártani a két modellből, amennyi megrendelése van. Ezzel szemben a motorgyár, ami egyébként a világ legnagyobb motorgyára, tehát Győrben van a világ legnagyobb motorgyára, nemcsak a Volkswagen-konszernen belül, hanem az egész világon, ott viszont a termelésnek a mennyisége attól függ, hogy mennyi megrendelés érkezik a motorokra, és ott visszaesés van. Tehát az egyik részleg jól megy, a másik részlegben a vezetőknek bizony minden képességükre szükségük van, hogy úgy szervezzék a munkát, hogy mindenkinek jusson értelmes munka, ne kelljen elbocsátani az embereket, és működjenek a gépsorok. Ez van Győrben. Na, most, ha az ember az Audihoz megy, mint ahogy tegnap én elmentem, akkor persze mégiscsak egy német befektetésről beszélünk, Németországról is gondolkodik az ember. Régen még, amikor gyerek voltam, akkor Németország valahogy itt a fejünk fölött lebegett, úgy képzeltük el, hogy az valahogy a világok egyik lehetséges legjobbika, technológia, fejlettség, fegyelem, munkakultúra, rend, tisztaság, ezek voltak a szavak, amik eszünkbe jutottak, ha azt mondták, hogy német. Most azonban, hogy megnéztem mindent, azt kellett mondanom ott a tárgyaláson, hogy Magyarország szeretne olyan lenni, mint Németország volt tizenöt évvel ezelőtt, mert olyanok már nem szeretnénk lenni, amilyen most. Olyanra, mint ami még a migráció előtt volt, amikor még az autóipar is jól ment, versenyképes volt Németország, olyanok talán szeretnénk, de olyanok, amilyenek most, amilyenek az állapotok most Németországban, hát azt nem szeretnénk. Úgyhogy nagyon felemás tárgyaláson vagyok túl. Mindenesetre megerősítettük az Audi és Magyarország szövetségét, és mindent meg fogunk tenni, hogy ez a gyár továbbra is működjön, fönnmaradjon, és továbbra is több tízezer embernek közvetve és közvetlenül kenyérkereseti lehetőséget adjon. Én látok jövőt az Audiban, bár a nemzetközi gépjárműipari helyzet minden európai gyártó esetében rendkívül nehéz, mert az elhibázott brüsszeli politikák miatt szenvednek a versenyben az európai gyárak. Azt világosan mondhatjuk, hogy a brüsszeli bürokraták nemcsak rossz sofőrök, hanem még rosszabb navigátorok, mert nekivezettek bennünket a falnak.

A vállalkozások után térjünk át a gazdaság egy másik szeletére, az Otthon Start Programnak a múlt heti bejelentése óta ugyanis nagyon sokan elkezdtek számolni, hogy hogyan tudják megvenni az első lakásukat. Nézzük először a nagyképet, hogy ez a program hogyan illeszkedik az eddigi lakhatási és családpolitikai támogatásokhoz? Mert elsőre azért a feltételeket illetően legalábbis nagyon sok ponton eltér tőlük.

Eddig az volt a vonal, amit követtünk, hogy a fiatal családosoknak nyújtsunk lehetőséget, mert mégiscsak ők vállalják a legtöbbet. Dolgoznak is mellette, gyermeket is nevelnek, tehát arra törekedtünk, hogy ami pénze volt Magyarországnak, az lehetőleg a fiatal családosok irányába mozduljon. De azt is látni kell, hogy ahhoz, hogy családod legyen, ahhoz valamit kell gondolnod és tudnod arról, hogy hol fogsz velük lakni. És ezért végül is az az álláspont kerekedett fölül, hogy indítsunk egy programot, ez a 3 százalékos, fix kamatozású otthonteremtési hitel, azoknak a számára is, akik még nem családban élnek, de az első lakásukat akarják megszerezni. Mert ha az első lakást megszerzik, és az nem albérlet, hanem saját tulajdon, akkor könnyebben jön a család, és könnyebben jön a gyerek is, tehát tudunk segíteni így Magyarország demográfiai helyzetén is, de nem kell feltételként támasztani semmilyen gyermekvállalást, hanem mindegy, hol laksz, mindegy, hány éves vagy, mindegy, mi a családi állapotod, ha az első lakásodat akarod megszerezni, akkor ezt a hitelt igénybe veheted. Az év elején én egy áttörést ígértem a magyar választóknak számos területen. Az egyik ilyen terület volt a kis- és középvállalkozások támogatása. Ott a Demján-programot elindítottuk, a pénzeket most fizetik ki, szerintem augusztus végére tiszta képet kapunk. Úgy látom, hogy ott sikerült is áttörést elérnünk. A második terület, amit megjelöltünk, a családtámogatás volt. Ugye, a gyed és a csed adómentessé vált július 1-jétől, 50 százalékkal megemeltük a gyerekek utáni adókedvezményt július 1-jétől, januárban pedig még 50 százalékkal megemeljük, tehát szerintem itt is lesz egy áttörés. És a harmadik, amit vállaltunk, az otthonteremtés, a lakásszerzésnek a területén található kérdések megválaszolása is egyfajta áttörés. Talán múltkor már mondtam Önnek, hogy a 40 év alattiak tekintélyes része, több mint fele nem saját lakásban lakik, a 40 év fölöttieknél ez körülbelül 80 százalék. Tehát jól láthatóan a fiatalok egész egyszerűen nem tudnak Magyarországon lakáshoz jutni állami segítség nélkül. És a segítségnek a legjobb formája szerintem az, amit most kigondoltunk. Ennek az összes részletkérdését most már kicsontoztuk vagy kifejtettük, megválaszoltuk, szerintem hamarosan minden részlet ismertté válhat, és szeptembertől ez a program megindulhat.

Igen, mert hogyha veszünk egy konkrét élethelyzetet, ami viszonylag azért gyakori: van egy fiatal pár, kifizetnek bő 200 ezer forintot, mondjuk, albérletre, és nem feltétlenül gondolkodtak eddig saját lakásban, mert, mondjuk, az önerő is már egy ilyen 25-30 százalék volt. Nekik most ez milyen lehetőség?

10 százalék az önerő, ez szerintem megugorható. Most dolgozom azon, hogy az állami alkalmazottak esetében még itt is tudjunk segítséget, további segítséget nyújtani. Tehát 10 százalék az önerő, és lényegében egy ilyen lakáshitel, 3 százalékos, fix kamatozású lakáshitel esetében a törlesztőrészlet kevesebb vagy nem több, mintha albérletet fizetnél. Tehát ahelyett, hogy albérletet fizetsz, itt a saját lakásod törlesztőrészletét fizetheted. Ezzel már el lehet indulni. Ez nem a végcélja az ember életének, de innen már el lehet indulni, itt már lehet gondolkodni házasságról, együttélésről, gyerekről, szóval ez egy más perspektíva, ez kinyit egy új területet, ezért is mondom, hogy most a fiataloké a pálya, itt a lehetőség, éljenek vele.

Súlyos vihar pusztított az országban a hét elején, gyakorlatilag letarolta a fél országot, megfeszítetten dolgoztak az érintett szakemberek a károk helyreállításán. Közben pedig Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy bejegyzésben a reptér lezárását kritizálta, a kormányt hibáztatva érte, végül le is vette ezt a posztot, és bocsánatot kért érte. Elméletinek tűnik a kérdés, de van gyakorlati vonatkozása is, hogy egy válsághelyzetben milyen kell, hogy legyen a politika és a szakma kapcsolata? Mennyiben írhatják felül a politikai szempontok a szakmaiakat?

Semennyire sem írhatják felül, minthogy nem is engedtem, hogy felülírják. Tehát itt mondhat bárki bármilyen szamárságot, meg posztolhat, amit akar, ez nem befolyásolja a védekezést. A kormányzati munka egy komoly dolog, az nem a Facebookon zajlik, hanem a valóságos életben. Meg ott nem jó mondatokat kell kitalálni, hanem emberek életéért kell felelősséget vállalni. Ezért mi nem is törődtünk ezzel, hanem azt néztük, hogy mennyi emberre van szükség, hiszen azt mondták a szakemberek nekem, hogy harminc éve nem történt olyan erőteljes behatás a magyar villamos- és államellátó rendszerbe, mint amilyen most. És volt egy olyan pillanat, amikor majdnem 400 ezer ember maradt áram nélkül, és az ezret is meghaladta a települések száma, ahol ellátási zavar keletkezett, úgyhogy nagyon sok embert kellett mozgósítanunk. Több mint kétezer embert mozgósítottunk, és körülbelül 400 ember dolgozott bent a diszpécserszolgálatokban, tehát összességében 2.500 és 3.000 között volt azoknak az embereknek a száma, akik azért dolgoztak – függetlenül attól, hogy ki mit kommentelget –, hogy elhárítsák a tényleges bajt. Szeretném is nekik megköszönni, mert sikerült ugyanis. Tehát a közlekedésben is helyreállt a rend, tehát ők is jól dolgoztak. Voltam is a haváriaközpontban, ott lelkes fiatal és elkötelezett emberekkel találkoztam, akik éjjel-nappal melóztak. Szerintem jól dolgoztak a katasztrófavédelmisek, kiválóak voltak a tűzoltóink. Ugyan van még mindig elhárítandó akadály, de az ország nagy részét már járhatóvá tették. Tehát azt kell mondanom, hogy a rendvédelmiek, rendőrök, katasztrófavédelem, tűzoltóság, közlekedési szakemberek, vasutasok mind kiválóan teljesítettek, és amikor baj van, akkor látszik, hogy képesek leadni extra teljesítményt. Büszke lehet az ország arra, hogy tömeges baleset nélkül egy ilyen hatalmas vihart, természeti csapást megúszott az ország.

Azt látjuk egyébként, hogy azért egyre gyakrabban szembesülünk ilyen nagyságrendű természeti katasztrófával. Itt volt tavaly a dunai árvíz, itt az aszály, itt vannak ezek a viharok, amelyeket egyébként az elmúlt években azért sokszor akár áradások is kísértek, és mindez történik egyébként egy nagyon bizonytalan geopolitikai környezetben. Egy ilyen helyzetben, amikor gyorsan kell fontos döntéseket hozni, összefüggéseket átlátni, akkor mi a kormányzat vagy a kormányzati politika legfontosabb feladata, és az a legfontosabb tulajdonság, ami ilyenkor számít?

Döntésképesség és cselekvőképesség. Most is, ha vet egy pillantást az elmúlt hétre, tíz napra, akkor a hét elején az aszály ellen harcoltunk, hogy nincs víz, nem jön az eső, aztán néhány nap múlva meg az ellen harcoltunk, hogy megjött. Tehát a kormányzati munka lényege a cselekvőképesség, kiszámíthatóság, biztonság. És még egyszer mondom: köszönetet kell mondani, mert ugyanis most a kormány, a néhány miniszter nem tudta volna elhárítani a bajokat, lássuk be, tehát amikor kormányt mondunk, akkor nem a miniszterekre gondolunk, hanem azokra az állami emberekre, akik az állam szolgálatát vállalják, az állam szolgálatának szentelik az életüket, és baj esetén a többi ember segítségére sietnek. Ez egy nagyon szép munka, ami a hétköznapokban inkább unalmasnak tűnik, de amikor megjön a baj, akkor kiderül, hogy nem unalmas, nagyon fontos, nagyon izgalmas és nagyon kockázatos. És ilyenkor az emberi minőség számít, és a kormányzatnak dolgozó rendvédelmiek, katasztrófavédelmisek, villamos-, áramszolgáltatással foglalkozó szakembereknek a minősége – ezzel szembesülök újra meg újra – a legmagasabb színvonalat üti meg, tehát világszínvonalú embereink vannak, akik világszínvonalú kárelhárítási munkára képesek, bárhol a világon megállnák a helyüket.

A kényszersorozás közben agyonvert kárpátaljai magyar férfi ügyéről, a gazdaságról és a hét eleji viharokról is kérdeztem Orbán Viktor miniszterelnököt.

(Miniszterelnöki Kabinetiroda)