Nemzetgazdasági Minisztérium

Hamarosan minden 2 ezer fő fölötti magyar településen lesz ATM

A kormány azon dolgozik, hogy minden magyar településen legyen legalább egy bankautomata. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter folyamatosan egyeztet és tárgyal a Bankszövetséggel az ATM hálózat országos kiépítéséről. A bankok képviselői megértették a kormány elvárását és vállalták, hogy első körben a 2 ezer fő fölötti településeken kezdik meg az ATM-ek telepítését.

Megérkezett az MNV-hez a Rákosrendezőért fizetett első vételárrészlet

A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló Budapest Közművek (BKM) Zrt. határidőn belül intézkedett a Rákosrendező vasútüzemhez nem szükséges területeiért fizetendő vételár 25%-át kitevő első részlet, vagyis 12,7 milliárd forint megfizetéséről.

ESG adatszolgáltatás: A kkv-k 2027 közepéig mentesülhetnek a feladat alól

A vállalkozások és az MKIK visszajelzéseit figyelembe véve a Nemzetgazdasági Minisztérium és a hazai ESG-ökoszisztéma létrehozásában szerepet játszó Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága közösen kidolgoztak egy javaslatcsomagot az ESG-törvény módosítására, azaz az ESG kockázatkezelési és beszámolási kötelezettség elhalasztására, amelyet a Gazdasági Kabinet 2025. március 19-én elfogadott.

A hazai vállalkozások érdekében szólalt fel Brüsszelben a magyar kkv követ

Hunyadi László kis- és középvállalkozások fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár, Magyarország kkv követe a mai napon részt vett az EU kkv követeinek idei első egyeztetésén Brüsszelben. Az ülésen Magyarország álláspontját ismertette olyan kulcsfontosságú kérdésekben, mint a vállalkozások de minimis keretének emelése, vagy az uniós adminisztratív terhek csökkentése.

Nagy Márton Dr. Berta Adriennt nevezi ki az EXIM új vezérigazgatójává

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter 2025. április végével Dr. Berta Adriennt, a vállalat korábbi üzleti vezérigazgató-helyettesét nevezi ki az EXIM Magyarország vezérigazgatójává. Kisgergely Kornél a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkáraként folytatja pályafutását.