Kormányszóvivő

Dr. Vitályos Eszter

Dr. Vitályos Eszter
kormányszóvivő

Dr. Vitályos Eszter

Budapesten született egy hívő, református nagycsaládban. Két gyermeke van, egy fiú és egy leány. Leigazolt vívóversenyző.

2005-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen jogi diplomát, majd 2021-ben a Budapesti Metropolitan Egyetem Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Karán politikai kommunikációs másoddiplomát szerzett.

2001-től 2006-ig a CIB Bank Zrt., CIB24-Hitelvonal telefonos ügyfélszolgálat csoportvezetőjeként dolgozott. 2006. évben Pócsmegyeren önkormányzati képviselőként, majd társadalmi megbízatású alpolgármesterként tevékenykedett. 2006-2010 között Leányfalu Nagyközség Polgármesteri Hivatala polgármesteri és jegyzői titkárságának vezetője volt. 2010-ben Pócsmegyeren folytatta önkormányzati képviselői, majd társadalmi megbízatású alpolgármesteri tevékenységét 2012 nyaráig.

2010-től 2012-ig az Országgyűlés Hivatala alkalmazásában a Fidesz képviselőcsoport önkormányzati és területfejlesztési kabinettitkári feladatait látta el. 2012-től 2013-ig a Miniszterelnökség, parlamenti ügyekért felelős helyettes államtitkárság szakmapolitikai főosztályvezetője volt. 2013-ban a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség jogi- és gazdasági elnökhelyettesévé nevezték ki.

2014-ben a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikáért felelős helyettes államtitkára, majd 2014-től 2018-ig a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkáraként került kinevezésre. 2018-2022. közötti időszakban az Emberi Erőforrások Minisztériumában az európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkári feladatokat látta el.

Országgyűlési képviselői munkáját (országos lista) 2021. szeptemberében kezdte meg. 2022 áprilisában Pest megye 3. számú egyéni választókerületében országgyűlési képviselővé választották.

2022-ben az új kormány megalakulása után a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettesének, parlamenti államtitkárának nevezték ki.

2024-ben a Miniszterelnöki Kabinetiroda, kormányszóvivő, kormányzati kommunikációért felelős államtitkári tisztséget tölti be.