Miniszterelnökség

dr. Fürjes Balázs

Budapesten született 1971-ben. Nős, három gyermek édesapja. Diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte 1997-ben.

1988-ban lépett be a Fideszbe, társaival az egyik első gimnáziumi csoportot alakították meg. 1990-1992 között elnökségi tag, 1996-ban pedig a Fidelitas alapító tagja, majd 2001-ig alelnöke volt. 2005-2006-ban a Fidesz „Polgári Kormányzás 2006” Budapest programjának programigazgatója volt.

2004-ben részt vett a Szeretem Budapestet Mozgalom és a református Cursillo Mozgalom megalapításában.

1995 és 1999 között gyakornokként és ügyvédjelöltként dolgozott a Réti & Antall, Stikeman, Elliot Ügyvédi Irodában.

1999-ben az ifjúsági és sportminiszter kabinetfőnöke volt, majd 2000-2002 között három évig a Budapest Sportcsarnok (Papp László Sportaréna) újjáépítéséért és a 2012-es budapesti olimpiai pályázatért felelős miniszteri biztosként tevékenykedett, 1998-2002 között igazgatósági tagja, részben elnöke volt a Hungaroring Zrt.-nek.

2003-2011 között a WING Zrt. ingatlanfejlesztő cégcsoportnál volt vezérigazgató-helyettes. 

2011 és 2022 között a kiemelt budapesti fejlesztések kormánybiztosaként dolgozott. 2015 és 2017 között a Budapest 2024 olimpiai pályázat elnöke volt, és szervezőbizottsági tagként részt vett a 2017-es budapesti FINA vizes világbajnokság megrendezésében.

2018 májusában a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárának nevezték ki. E minőségében előbb a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjának, majd annak átalakulását követően a BFK Budapest Fejlesztési Központnak volt a szakmai irányítója. 

Kormánybiztosként, államtitkárként többek között a következő beruházások előkészítését és megvalósítását segítette: Groupama Aréna, Ludovika Campus, Gül Baba türbéje, Duna Aréna, DVTK stadion, MOME campus, Puskás Aréna, MVM Dome.

Elnökként, társelnökként részt vett a tervezett Galvani híd, a PPKE új campusa, a Nyugati pályaudvar és környezete, valamint a Városmajor megújítását célzó tervpályázatok zsűrijében.

Nemzetközi sporteseményekért felelős kormánybiztosként számos Magyarországon megrendezett és megrendezendő nemzetközi sportesemény megpályázásának és előkészítésének volt kormányzati felelőse (pl.: World Urban Games 2019, 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokság, UEFA2020 futball Európa-bajnokság, 2023-as Atlétikai Világbajnokság, 2022-es FINA Vizes Világbajnokság) 

A FINA Bureau (elnökség) magyar tagja 2021 júniusa óta, társelnöke a 2023-ban Budapesten megrendezendő atlétikai világbajnokság előkészítéséért felelős irányító testületnek. Thomas Bachnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének a felkérésére tagja a NOB Brisbane2032 koordinációs bizottságnak.

2022. május 25-én Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök asszony a Miniszterelnökség parlamenti államtitkárává nevezte ki. 

Résumé - Dr. Balázs Fürjes