Felújítják az Állatorvostudományi Egyetem campusán álló épületeinek negyven százalékát

Több mint 28 milliárd forintnyi állami forrásból újítják fel az Állatorvostudományi Egyetem budapesti campusán található épületek mintegy negyven százalékát - jelentette be a kulturális és innovációs miniszter hétfőn Budapesten, miután Sótonyi Péter rektorral aláírták az erről szóló megállapodást.
Hankó Balázs arról beszélt, hogy a magyar felsőoktatás az aranykorát éli. Jelenleg Magyarország az Európai Unióban a kivételes országok közé tartozik, mert őrzi a tradíciót, de nyitott az innovációra és versenyképes - emelte ki a politikus. Hozzátette, hogy ennek az egyik kiemelkedő példája az Állatorvostudományi Egyetem, ami őrzi tradícióit, hiszen a világ harmadik legrégebbi állatorvosi képzéssel bíró egyeteme, de ugyanakkor versenyképes és innovatív, mert az egyik nagy nemzetközi rangsorban több mint száz helyet lépett előre.
Elmondható, hogy a világ 59. helyén van az állatorvosképző egyetemek között, amivel "éppen egy kicsit előzi meg a gyógyszerésztudományi képzést", ami a 61. helyen áll - fogalmazott. Szavai szerint jó az ilyen verseny, amikor két kiváló képzés verseng egymással azért, hogy a magyar fiatalok és a magyar nemzet számára sikert és jövőt biztosítsanak.
Ha megújul a campus, akkor az elvárások is erősödnek, így a mostani és a remélhetően a jövőben megvalósuló további fejlesztések alapján akár az a cél is kitűzhető, hogy az Állatorvostudományi Egyetem kerüljön be a top tíz közé - mondta Hankó Balázs.
A miniszter arról is beszélt, hogy amikor az egyetemek javaslatára megújították a magyar felsőoktatást, akkor egy új, versenyképes modellt képzeltek el. Valami olyasmit, ami megfelel a tudatos egyetemi vezetésnek, az azt támogató alapítványi rendszernek és a felsőoktatásért felelős minisztériummal kötött hat, illetőleg 25 éves szerződésben foglaltaknak - közölte.
Beszédében külön hangsúlyozta, hogy 2,5-3-szorosára emelték a felsőoktatás finanszírozását, ami így a fejlesztési forrásokkal a GDP két százalékát éri el. Az elmúlt évek során 600 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg, és a kormány elkötelezett annak érdekében
hogy az elkövetkezendő években további 1300 milliárd forintnyi fejlesztéssel segítse a magyar fiatalok, a magyar kutatók sikerét - emelte ki.
Kijelentette, hogy amikor egyesek tudatosan kárt akarnak okozni a magyar egyetemek versenyképességének, amikor kizárják a magyar egyetemi hallgatókat és fiatal kutatókat az Erasmus együttműködésből, vagy éppen a Horizon programból, akkor "nekünk kötelességünk helyt állni" értük.
Példaként említette, hogy amíg az Erasmus-szal 13-an vettek részt az Állatorvostudományi Egyetemről a nemzetközi kapcsolatokban, addig a Pannónia programnak köszönhetően az elmúlt év során 229 nemzetközi mobilitás valósul meg. Hozzátette, hogy amikor az egyik legsikeresebb magyar kutató, Kasza Gyula projektjét kizárták a Horizon együttműködésből, akkor a projekt kiemelt hazai támogatást kapott. Így erősödik itthon és a nemzetközi térben a magyar felsőoktatás, így lesz az elkövetkezendő években még jobb pozícióban az Állatorvostudományi Egyetem, így újul meg a campusa, így válik az elkövetkezendő évtized során a remények szerint a világ legjobb tíz állatorvosképző helyének egyikévé - zárta beszédét.
Sótonyi Péter rektor hangsúlyozta, hogy az egyetem bizonyított az elmúlt időszakban. Ez a világ harmadik állatorvosképző intézménye - hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy mintegy hetven országból fogadnak hallgatókat, akinek kétharmada idegennyelvi képzésben vesz részt. Ez az intézmény az, amelyik az egyetemeket rangsoroló Shanghai Ranking legutóbbi listáján száz helyet ugrott előre, és már az első 75-ben tartozik - hívta fel a figyelmet.
A rektor beszédében emlékeztetett, hogy tavaly Orbán Viktor Viktor miniszterelnök már adott át a campuson teljes mértékben felújított épületeket. A további megújításra azért van szükség, mert például a valamikori vasgyár helyén épült úgynevezett lábasházak nagyon rossz állapotban vannak - közölte.
