Közlemények
A kamionstop részleges feloldása augusztus 20-án
A nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozása főszabály szerint augusztus 19-én, kedden 22 órától augusztus 20-án, szerdán 22 óráig lenne érvényben.
A hatályos rendelkezések alapján a közlekedésért felelős miniszter a környezetvédelemért felelős miniszter egyetértésével indokolt esetben átmenetileg felfüggesztheti a korlátozást.
Szakmai kezdeményezésre a korlátozást az éjszakai időszakban 22 óra és másnap reggel 6 óra között, 8 órás időtartamban felfüggesztik, így az augusztus 20-án 6 órától 22 óráig lesz érvényben.
Az intézkedés lehetővé teszi, hogy a hazai vállalkozások még rugalmasabban szervezhessék meg fuvarozási feladataikat.
FELHÍVÁS a kulturális örökség egyes elemei fejlesztésére
Az építési és közlekedési miniszter (a továbbiakban: miniszter) a kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről szóló 2024. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: törvény)
4. § (5) bekezdése alapján felhívást tesz közzé a törvény 1. mellékletében meghatározott ingatlanok közül a jelen felhívásban megjelölt ingatlanok fenntartható fejlesztése érdekében.
A felhívás részletes dokumentációja:
A megalapozott kérelem benyújtásához szükséges részletes információkat - az ingatlanok és a benne található állami tulajdonban álló ingóságok, műtárgyak tulajdonságaira, műszaki adottságaira, aktuális állapotára, azok védett jogi státuszára, az azokkal kapcsolatos jogszabályon alapuló, illetve korábbi európai uniós, illetve hazai költségvetési támogatásokból adódó fenntartási kötelezettségekre, továbbá az ingatlanok üzemeltetésével összefüggő adatokra, az új tulajdonos, illetve vagyonkezelő felelősségét megalapozó kötelezettségekre, elvárásokra vonatkozóan - a részletes dokumentáció tartalmazza, amelyet a kérelmezők a kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről szóló törvényben meghatározott dokumentációért fizetendő díjról szóló ÉKM rendeletben meghatározott díj megfizetését követően ismerhetik meg.
A dokumentációs díj megfizetésének és a dokumentáció rendelkezésre bocsátásának rendje:
A díj mértéke kérelmenként 10 000 000 forint (a helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, valamint az egyházi jogi személy részére a díj mértéke 1 forint), melyet a kérelmezőnek az Építési és Közlekedési Minisztérium (a továbbiakban: ÉKM) Magyar Államkincstár által vezetett 10032000-00003582-06010016 számú előirányzat-felhasználási keretszámlájára banki átutalási megbízással szükséges megfizetnie.
A banki átutalásnál fel kell tüntetni a felhívás azonosítóját, a kérelmező nevét, valamint azon helyszínnek a törvény 1. melléklete szerinti sorszámát és a település megnevezését, amelyhez kapcsolódóan a részletes dokumentációt kéri a kérelmező.
Amennyiben a kérelmező több helyszín vonatkozásában nyújt be kérelmet, helyszínenként kell a dokumentációs díjat megfizetni.
A kérelmező elektronikus úton az info@ekm.gov.hu e-mail címen keresztül jelezheti igényét a megalapozott kérelem benyújtásához szükséges részletes dokumentációra, az elektronikus leveléhez csatolnia szükséges a díj megfizetését igazoló, bank által hitelesített bizonylat másolatát. Amennyiben a kérelmező a részletes dokumentációt postai úton kéri, úgy, abban az esetben a levelezési címét szükséges megküldenie elektronikus úton. Az ÉKM a dokumentációt elektronikusan megküldi a kérelmező részére, vagy postai úton kézbesíti.
A törvény 16.§ (3) bekezdése értelmében a kérelmező a szerződéskötésig köteles titokban tartani a dokumentáció tartalmát, köteles továbbá szerződéskötést követően is bizalmasan kezelni a miniszter által a rendelkezésére bocsátott minden tényt, információt, adatot, azokról harmadik személynek tájékoztatást nem adhat.
A felhívással érintett helyszínek:
1. Az acsai Prónay-kastély együttese a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 25. sora szerint.
2. Az aszódi Régi Podmaniczky-kastély a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 26. sora szerint.
3. Az aszódi Újabb Podmaniczky-, majd Széchenyi-kastély együttese a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 27. sora szerint.
4. A dabronci Szegedy-kastély a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 43. sora szerint.
5. A dabronci Szegedy-kúria a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 44. sora szerint.
6. A dobai Erdődy-kastély együttese a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 45. sora szerint.
7. A fáji Fáy-kastély a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 6. sora szerint.
8. A jánosházai Erdődy–Choron-várkastély a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 38. sora szerint.
9. A lovasberényi Cziráky-kastély együttese a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 11. sora szerint.
10. A mihályi Dőry-kastély a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 16. sora szerint.
11. A péceli Ráday-kastély a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 30. sora szerint.
12. A somogysárdi Somssich-kastély együttese a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 32. sora szerint.
13. A soponyai Zichy-kastély együttese a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 13. sora szerint.
14. A szabadkígyósi Wenckheim-kastély a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 2. sora szerint
15. A szécsényi Benczúr-kastély a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 23. sora szerint.
16. A tuzséri Lónyay-kastély együttese a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 34. sora szerint.
17. A váchartyáni Rudnay-kastély a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 31. sora szerint.
A felhívással érintett ingatlanok jelenleg a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: NÖF Nonprofit Kft.) vagyonkezelésébe tartoznak.
Egy kérelem egy - a jelen felhívással érintett - helyszínre és a hozzá tartozó ingatlanokra vonatkozóan nyújtható be.
A felhívás célkitűzései:
A felhívás célja a törvény 1. mellékletében meghatározott, nemzeti örökségünk részét képező állami tulajdonban álló ingatlanok örökségvédelmi előírásoknak megfelelő működtetése, használata, felújítása és további fejlesztése. A kulturális örökség védelméért felelős miniszter a törvény 1. mellékletében meghatározott ingatlanok és az ahhoz kapcsolódó állami tulajdonban álló ingóságok tulajdonba adására felhívást tesz közzé.
A felhívás célja, hogy a nemzeti örökségünk kiemelkedő műemlékeit megőrizze és a következő nemzedékek számára is hozzáférhetővé tegye, növelje az érintett műemlékekkel való állami gazdálkodás hatékonyságát, ennek érdekében a felhívással érintett ingatlanok tulajdonjogának átruházását kivételesen lehetővé teszi a törvény meghatározott feltételekkel és garanciákkal.
A tulajdonszerző a törvény szerinti tulajdonszerzés ellenértékeként vállalja, hogy a tulajdonjog fennállása alatt a megszerzett ingatlant felújítja, karbantartja és üzemelteti a törvény 6. § (1) bekezdése szerinti szerződéses feltételekkel összhangban. E kötelezettség teljesítésének részeként, – valamint annak ellenőrzése érdekében – a tulajdonszerző a szakmai és üzleti tervében rögzíti a tulajdonszerzéstől számított tízéves felújítási tervet, továbbá a harmincéves fenntartási és üzemeltetési tervet.
Európai uniós támogatási jogviszonyból eredő kötelezettséggel érintett ingatlan tulajdonba adására vonatkozó miniszteri döntés alapján megkötött szerződés a fenntartási időszak lejártát követően lép hatályba. A fenntartási időszak lejártáig hátralévő időre a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MNV Zrt.) a szerződés tárgyát képező ingatlanra és állami tulajdonban álló ingóságokra a tulajdonszerzővel vagyonkezelési szerződést köt.
Az ingatlanban lévő közgyűjtemény alapleltárában szereplő, az állam tulajdonában álló védett kulturális javak nem adhatók tulajdonba, azok vonatkozásában az MNV Zrt. a szerződés megkötésével egyidejűleg vagyonkezelési szerződést köt a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) rendelkezései szerint. A tulajdonba adott ingatlanban lévő közgyűjtemény látogatói hozzáférése kapcsán a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény és annak végrehajtási rendeletének szabályait kell alkalmazni akként, hogy látogatói jogosultságok kapcsán az ingatlanban működő közgyűjtemény a tulajdonszerzést követően az állami és önkormányzati fenntartású közgyűjteménnyel esik egy tekintet alá.
A kérelmet benyújtók köre:
a) magyar állampolgársággal rendelkező természetes személyek,
b) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény szerinti EGT-állampolgársággal rendelkező, vagy a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény (a továbbiakban: Szátv.) 1. § (1) bekezdésében meghatározott természetes személyek, vagy
c) az Nvtv. 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek minősülő jogi személyek.
A kérelmezőre vonatkozó kizáró okok:
Nem nyújthat be kérelmet az a személy, aki
a) csőd- vagy felszámolási eljárás, végelszámolás, önkormányzati adósságrendezési eljárás alatt áll;
b) tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették;
c) az adózás rendjéről szóló törvény szerinti, hatvan napnál régebben lejárt esedékességű köztartozással rendelkezik;
d) aki büntetett előéletű;
e) gazdálkodó szervezetben vagy gazdasági társaságban vezető tisztség betöltését kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll, illetve akinek tevékenységét a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény 5. § (2) bekezdése alapján a bíróság jogerős ítéletében korlátozta.
A kérelem benyújtásának határideje:
A felhívás közzétételét követő hatvan napon belül.
A kérelem benyújtásának módja:
- postai úton, a kérelemnek az ÉKM címére történő megküldésével (1358 Budapest, Pf. 14.), vagy
- elektronikus úton az info@ekm.gov.hu e-mail címen keresztül.
A kérelemhez kötelezően csatolandó mellékletek, igazolások:
a) a kérelmező azonosító adatai, amelyek
aa) természetes személy kérelmező esetén a személyazonosító adatai, lakcíme, állampolgársága, a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény hatálya alá tartozó természetes személyek esetében az érintett személyi azonosítója, adóazonosító jele,
ab) jogi személy esetében a megnevezése, székhelye, adószáma, a cégjegyzékbe bejegyzett jogi személy esetében a cégjegyzékszám, a statisztikáról szóló törvény hatálya alá tartozó szervezet esetében a statisztikai azonosítója, törvényes képviselőjének neve, lakcíme,
b) jogi személy kérelmező esetén a jogi személy hatályos létesítő okirata,
c) a Szátv. 1. § (1) bekezdésében meghatározott természetes személy kérelmező esetén a Magyar igazolványa másolata,
d) a törvény 4. § (7) bekezdése szerinti dokumentációs díj megfizetésének tényét igazoló okirat,
e) annak igazolása, hogy a kérelmezőnek nincs esedékessé vált és még meg nem fizetett köztartozása, a Központi Hitelinformációs Rendszerben nyilvántartott hitelmulasztása,
f) amennyiben a kérelmező jogi személy, az Nvtv. 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetre vonatkozó nyilatkozata,
g) az ingatlan megnevezése, címe és helyrajzi száma,
h) az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó beszámolóját attól függően, hogy a kérelmező mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét,
i) az ingatlan fenntartására, állagmegőrzésére, felújítására, látogathatóságára, hasznosítására vonatkozó szakmai és üzleti terv figyelemmel a törvény 3. § (2) bekezdésében foglaltakra,
j) a kérelmező nyilatkozata, hogy az európai uniós támogatással érintett helyszín esetén a tulajdonba adásig külön megállapodás alapján biztosítja a NÖF Nonprofit Kft. számára a fenntartási kötelezettség teljesíthetőségét,
k) a törvény 6. § (1) bekezdése szerinti szerződéses feltételek előzetes elfogadására vonatkozó nyilatkozat,
l) a kérelmező azonosító adatainak és a kérelem nyilvánosságra hozatalához hozzájáruló nyilatkozat,
m) a kérelmező arról szóló nyilatkozata, hogy a kérelmet megelőző öt évben az állam vele szemben nem gyakorolta az elállás jogát,
n) a büntetlen előélet igazolására kiállított, 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány,
o) a kérelmező arról szóló nyilatkozatát, hogy vele szemben a felhívásban megjelölt kizáró okok nem állnak fenn.
A kérelem vizsgálata
A törvény 5. § (3) bekezdése alapján, ha a kérelem nem felel meg a törvény rendelkezéseinek, vagy más okból kiegészítésre vagy kijavításra szorul, az ÉKM tizenöt napos határidő tűzésével, a hiányok megjelölése mellett egy alkalommal hiánypótlásra hívja fel a kérelmezőt.
A kérelemről való érdemi döntést a miniszter mellőzi, ha
a) nyilvánvaló, hogy a kérelem rosszhiszemű, illetve valótlan adatot vagy információt tartalmaz,
b) a kérelem ugyanazon kérelmezőtől ugyanazon ingatlanra egy éven belül érkezett és az a korábbival azonos tartalmú,
c) azt nem a törvény 4. § (6) bekezdése szerinti kérelmet benyújtani jogosult nyújtotta be,
d) a kérelmet határidőn túl nyújtották be,
e) a kérelmező a törvény 4. § (7) bekezdése szerinti díjat nem fizette meg, vagy
f) a kérelmező a felhívásban meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll.
A kérelem érdemi elbírálása, elbírálásának szakmai szempontrendszere
A miniszter a törvény 5. § (1) bekezdése alapján a kérelem kézhezvételétől számított 90 napon belül az állam nevében indokolással ellátott tulajdonosi döntést hoz a kérelem szerinti ingatlan és állami tulajdonban álló ingóság tulajdonjogának átruházhatóságáról A döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs.
A miniszter megvizsgálja és mérlegeli, hogy
- a kérelmet a törvényben és a felhívásban meghatározott feltételeknek megfelelően nyújtották-e be,
- a szakmai és üzleti terv alapján a tulajdonba adással elérhető-e az ingatlan fenntartható fejlesztése, védelme és a nemzet közös örökségét képező természeti erőforrásoknak a jövő nemzedékek számára való megőrzése, valamint az örökségvédelmi követelményeknek megfelelően a kulturális értékek védelme,
- a tulajdon átruházása, az ingatlan és az ingóságok nemzeti vagyonban való megtartásával és hasznosításával összemérhető, a törvény 1. § (1) bekezdésében meghatározott közérdeket szolgál-e.
A kérelem elbírálásánál előnyt élvez az a kérelmező, amely részére az Nvtv. 14/A. § (2) bekezdése alapján a nemzeti vagyon tulajdonjoga ingyenesen átruházható, így az önkormányzatok, az egyházak, illetve a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok.
A miniszter a tulajdonba adásra irányuló kérelmet az európai uniós támogatással érintett ingatlan és állami tulajdonban álló ingóság esetében a támogatásból eredő kötelezettségek teljesíthetőségére figyelemmel bírálja el.
Ugyanazon ingatlanra és állami tulajdonban álló ingóságra benyújtott több kérelem esetén a miniszter a kulturális örökségvédelmi és természetvédelmi szempontból előnyösebb, valamint az adott ingatlannal kapcsolatos történelmi, kultúrtörténeti hagyományokat leginkább megőrző szakmai tervet tartalmazó kérelmet benyújtó kérelmező javára hoz döntést, a többi kérelmet elutasítja.
A kérelmezők döntést követő kiértesítése:
A miniszter döntéséről az ÉKM Építészeti Államtitkár Titkársága elektronikus vagy postai úton értesítési a kérelmezőt. A kérelem és a miniszternek a kérelmet támogató döntése nyilvános. A miniszter gondoskodik a döntés meghozatalát követő hatvan napon belül a kérelemnek és a döntésnek az ÉKM honlapján való közzétételéről.
Az ingatlan tulajdonjogának a tulajdonváltozás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas átruházására, valamint a miniszter döntése szerinti állami tulajdonban álló ingóság átruházására vonatkozó szerződést az állam nevében az MNV Zrt. köti meg a miniszter döntése szerinti kérelmezővel. Európai uniós támogatási jogviszonyból eredő kötelezettséggel érintett ingatlan tulajdonba adására vonatkozó miniszteri döntés alapján megkötött szerződés a fenntartási időszak lejártát követően lép hatályba. A fenntartási időszak lejártáig hátralévő időre az MNV Zrt. a szerződés tárgyát képező ingatlanra és állami tulajdonban álló ingóságokra a tulajdonszerzővel vagyonkezelési szerződést köt.
Védett kulturális javak nem adhatók tulajdonba, azok tekintetében az MNV. Zrt. vagyonkezelési szerződést köt az ingatlan átruházásáról szóló szerződés megkötésével egyidejűleg.
Európai uniós támogatással érintett helyszínek esetén a tulajdonba adásig az új vagyonkezelő külön megállapodás alapján biztosítja a NÖF Nonprofit Kft. számára a fenntartási kötelezettség teljesíthetőségét.
A felhívás részletes tartalmával, a szerződéskötéssel, a tulajdonszerzőt, illetve vagyonkezelőt megillető jogokkal és terhelő kötelezettségekkel kapcsolatos szabályokat a törvény és a részletes dokumentáció állapítja meg.
A miniszter fenntartja a jogot, hogy a beérkezett kérelmekre tekintettel a felhívást eredménytelennek nyilvánítsa.
Budapest, 2025. július 29.
Lázár János
s.k.
A kamionstop részleges feloldása a július 26-27. hétvégén
A nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása 2025. július 26-án, szombaton 15 órától július 27-én, vasárnap 22 óráig lett volna érvényben.
A hatályos rendelkezések alapján a közlekedésért felelős miniszter, a környezetvédelemért felelős miniszter egyetértésével, indokolt esetben átmenetileg felfüggesztheti a korlátozást.
A kamionstopot, szakmai kezdeményezésre, az éjszakai időszakban szombat 22 óra és másnap reggel 6 óra között felfüggesztik, így a hétvégi kamionstop a következők szerint alakul:
2025. július 26. (szombat) 15:00-22:00,
2025. július 27. (vasárnap) 6:00-22:00.
A hétvégi forgalomkorlátozás feloldását a szállított áruk minőségének megőrzése, az árukárok megelőzése, a termékek mielőbbi célba juttatása is indokolja.
A kamionstop részleges feloldása a július 5-6. hétvégén
A nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása 2025. július 5-én, szombaton 15 órától július 6-án, vasárnap 22 óráig lett volna érvényben.
A hatályos rendelkezések alapján a közlekedésért felelős miniszter a környezetvédelemért felelős miniszter egyetértésével indokolt esetben átmenetileg felfüggesztheti a korlátozást.
A kamionstopot szakmai kezdeményezésre az éjszakai időszakban 22 óra és másnap reggel 6 óra között felfüggesztik, így a hétvégi kamionstop a következők szerint alakul:
2025. július 5. (szombat) 15:00-22:00,
2025. június 6. (vasárnap) 6:00-22:00.
A hétvégi forgalomkorlátozás feloldását a szállított áruk minőségének megőrzése, az árukárok megelőzése, a termékek mielőbbi célba juttatása is indokolja.
A kamionstop részleges feloldása a pünkösdi hétvégén
A nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a pünkösdi hétvégén összefüggően 48 órán át lenne érvényben. A kamionstopot azonban az éjszakai időszakokban 22 óra és másnap reggel 6 óra között az áruellátás zavartalansága érdekében részlegesen felfüggesztik. A korlátozásban érintett járművek így csak rövidebb ideig nem közlekedhetnek a hazai utakon.
Az ünnepekre tekintettel a kamionstop főszabály szerint június 7-én (szombat) 22 órától, június 9-én (hétfő) 22 óráig lenne érvényben. A hatályos rendelkezések alapján a közlekedésért felelős miniszter a környezetvédelemért felelős miniszter egyetértésével indokolt esetben átmenetileg felfüggesztheti a korlátozást.
A kamionstopot szakmai kezdeményezésre az éjszakai időszakokban 22 óra és másnap reggel 6 óra között, 8 órás időtartamokban felfüggesztik, így az ünnepi kamionstop a következők szerint alakul:
- 2025. június 8. (vasárnap) 6:00-22:00,
- 2025. június 9. (hétfő) 6:00-22:00.
A szakmai szervezetek kezdeményezésén alapuló intézkedés lehetővé teszi, hogy a hazai vállalkozások hatékonyan tudják kiszolgálni a hosszú hétvége miatt megnövekedett áruigényeket.
Felfüggesztik a kamionstopot május 1-jén éjszaka
A nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozása főszabály szerint április 30-án, szerdán 22 órától május 1-jén, csütörtökön 22 óráig lenne érvényben. A hatályos rendelkezések alapján a közlekedésért felelős miniszter a környezetvédelemért felelős miniszter egyetértésével indokolt esetben átmenetileg felfüggesztheti a korlátozást.
Szakmai kezdeményezésre a korlátozást az éjszakai időszakban 22 óra és másnap reggel 6 óra között, 8 órás időtartamban felfüggesztik, így az május 1-jén 6 órától 22 óráig lesz érvényben.
Az intézkedés lehetővé teszi, hogy a hazai vállalkozások még rugalmasabban szervezhessék meg fuvarozási feladataikat.
Építési és Közlekedési Minisztérium
Kommunikációs Főosztály
Jelentős szigorítások a Balatonnál – a környezeti értékelés társadalmasításával folytatódik a Vízparti Terv egyeztetése
A Balaton egyik legfontosabb természeti örökségünk, amelyet kötelességünk megvédeni. Az Építési és Közlekedési Minisztérium Építészeti Államtitkársága által összeállított új építésügyi keretrendszer alapján – összhangban a 2023. év végén elfogadott, a magyar építészetről szóló törvénnyel – a korábbinál nagyobb területen lesz tilos a beépítés, emellett az új szabályozás megvédi a strandokat és a zöldterületeket, és természetes partszakaszok kijelölésével segíti elő a természetes és természetközeli növényzettel borított területek ökológiai állapotának fenntartását.
A Vízparti Terv első nyilvános változata 2024. augusztusában került előzetes egyeztetésre, amely során nagyságrendileg 200 véleményező élt az észrevételezés lehetőségével: a települési önkormányzatokon, kormányhivatalokon és tárcákon felül a tervezettel kapcsolatosan hozzávetőlegesen 54 magánszemély, 36 cég, 41 civil szervezet (ebből számos horgászegyesület) és 2 kutatóintézet fogalmazott meg véleményt. A civil szervezetek, önkormányzatok és ágazatok véleménye alapján a szakmailag támogatott területfelhasználási változások Vízparti Tervbe való átvezetése, továbbá a kormányrendelet-tervezet normaszövegének pontosítása, módosítása megtörtént. Jogszabály előírása alapján elkészült továbbá a terv környezeti értékelése és Natura 2000 hatásbecslési dokumentációja. Az Államtitkárság március 31-ig várja a környezeti értékeléssel, Natura 2000 hatásbecslési dokumentációval és az átdolgozott tervezettel kapcsolatos véleményeket a vizpartiterv@ekm.gov.hu email címen.
A Vízparti Terv átdolgozott tervezete ITT érhető el.
Az új kormányrendelet-tervezet (BATÉK) célja, hogy megújítsa a Balaton vízparti területeire vonatkozó építésügyi keretszabályozást, megteremtse a területrendezési terv – Vízparti Terv – településrendezési terv – építési előírások világos és átlátható rendszerét, visszaszorítsa a vízparti területek beépítését, elősegítse a természetes és természetközeli állapotú területek hatékonyabb védelmét, megakadályozza az ökológiai degradációt, erősítse és ösztönözze a vízparti területek közcélú használatát, valamint a táji adottságok megőrzését, továbbá megteremtse a vízszintszabályozáshoz alkalmazkodó új területhasználat jogszabályi feltételeit. Mindez összhangban van a 2023. év végén elfogadott, a magyar építészetről szóló törvénnyel, ami szintén jelentős lépéseket tett a balatoni környezet megőrzése érdekében.
Az elmúlt évtizedekben jelentős anomáliát okozott a Balaton körüli építkezések és a természetes környezet eltűnésének problémája. Mindez azért is történhetett, mert a szabályozás elavult volt. Ezt a szabályozást korszerűsítjük most, ennek a folyamatnak az első lépése az új építészeti törvény volt, most pedig elkészült a Vízparti Terv, ami a mára meghaladott, közel 20 éves vízpart-rehabilitációs tanulmányterveket vizsgálja felül. A változtatást a társadalmi-gazdasági igények változása (a járvány hatásaként felújítási és apartmanház-építési láz, új üdülő- és lakóterületek kijelölésének igénye, kempingek megszűnése, nagyhajós kikötők építésére irányuló fejlesztési szándék, halászati helyett horgászati igények előtérbe kerülése), a terület- és településrendezési szabályozás változása, a szabályozási vízszint módosítása, továbbá természeti változások (nádasok mennyiségének és minőségének csökkenése) tették sürgetővé és szükségszerűvé.
Már a Vízparti Terv jelen tervezete is széles körű ágazati és önkormányzati egyeztetésen alapul. A Vízparti Terv szakmai megalapozottságát a természetvédelmi, vízügyi, illetve hajózási államigazgatási szervek bevonásával megvalósult kiterjedt ágazati konzultációk biztosítják.
A Vízparti Terv számos szigorítást tartalmaz, célja, hogy ne csak egy egyszerű szabályozás, hanem a Balatont védő terv legyen, ami segít megőrizni a Balaton egyedi, különleges természeti, épített és kulturális környezetét.
A Vízparti Terv szigorításai közül az alábbiakat érdemes kiemelni:
- A Vízparti Terv területi hatályának kiterjesztésével a szabályozás még nagyobb parti területet véd a beépítés (új beépítésre szánt területek, új lakó- illetve gazdasági területek kijelölése, továbbá a beépítési paraméterek növelése) ellen.
- A kikötői helyszínek Vízparti Tervben történő rögzítése ellehetetleníti a nemkívánatos fejlesztéseket: kikötő csak ott létesíthető, ahol a Vízparti Terv ezt jelöli.
- A Vízparti Terv védi a zöldterületeket és strandokat: a Vízparti Tervben jelölt zöldterület főszabályként egyáltalán nem, a strand pedig kizárólag zöldterület övezetbe sorolható át. A közhasználatú balatoni strandok magántulajdonosok részére nem idegeníthetőek el.
- A beépítetlenül megőrzendő parti területsáv védi a közvetlen vízpartot a beépítés (épület, úszómedence, illetve egyéb, a helyi építési szabályzat által tiltott építmény elhelyezése) ellen.
- A Vízparti Terv természetes partszakaszok kijelölésével segíti elő a természetes és természetközeli növényzettel borított területek ökológiai állapotának fenntartását, rehabilitációját, illetve védi a szárazulati nádasokat.
A Vízparti Terv tervezete a 2024. augusztusi változathoz képest ₋ az önkormányzatok, civil szervezetek, magánszemélyek befogadott észrevételei alapján ₋ koncepcionálisan az alábbi lényegi pontokat érintően módosult:
- Közhasználatú mólókon jelölt sétány. A továbbiakban a Vízparti Terv a közhasználat céljára megnyitott mólókon mind a közhasználatú területet, mind a sétányt jelöli.
- „Vegyes vegetáció” jelölése. A továbbiakban – a minősített nádasokon túlmenően – jelölni kívánjuk a nádastérképen feltüntetett, a feltöltődő tómederhez, valamint a szárazulathoz köthető heterogén növényzetet, biztosítva ezzel a terv következetességét a növényborítottságot érintően.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium Építészeti Államtitkársága várja az észrevételeit!
Budapest, 2025.02.28.
Lánszki Regő
Országos főépítész
Építészeti államtitkár
FELHÍVÁS a kulturális örökség egyes elemei fejlesztésére
Az építési és közlekedési miniszter (a továbbiakban: miniszter) a kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről szóló 2024. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: törvény)
4. § (5) bekezdése alapján felhívást tesz közzé a törvény 1. mellékletében meghatározott ingatlanok közül a jelen felhívásban megjelölt ingatlanok fenntartható fejlesztése érdekében.
A felhívás részletes dokumentációja:
A megalapozott kérelem benyújtásához szükséges részletes információkat - az ingatlanok és a benne található állami tulajdonban álló ingóságok, műtárgyak tulajdonságaira, műszaki adottságaira, aktuális állapotára, azok védett jogi státuszára, az azokkal kapcsolatos jogszabályon alapuló, illetve korábbi európai uniós, illetve hazai költségvetési támogatásokból adódó fenntartási kötelezettségekre, továbbá az ingatlanok üzemeltetésével összefüggő adatokra, az új tulajdonos, illetve vagyonkezelő felelősségét megalapozó kötelezettségekre, elvárásokra vonatkozóan - a részletes dokumentáció tartalmazza, amelyet a kérelmezők a kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről szóló törvényben meghatározott dokumentációért fizetendő díjról szóló ÉKM rendeletben meghatározott díj megfizetését követően ismerhetik meg.
A dokumentációs díj megfizetésének és a dokumentáció rendelkezésre bocsátásának rendje:
A díj mértéke kérelmenként 10 000 000 forint (a helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, valamint az egyházi jogi személy részére a díj mértéke 1 forint), melyet a kérelmezőnek az Építési és Közlekedési Minisztérium (a továbbiakban: ÉKM) Magyar Államkincstár által vezetett 10032000-00003582-06010016 számú előirányzat-felhasználási keretszámlájára banki átutalási megbízással szükséges megfizetnie.
A banki átutalásnál fel kell tüntetni a felhívás azonosítóját, a kérelmező nevét, valamint azon helyszínnek a törvény 1. melléklete szerinti sorszámát és a település megnevezését, amelyhez kapcsolódóan a részletes dokumentációt kéri a kérelmező.
Amennyiben a kérelmező több helyszín vonatkozásában nyújt be kérelmet, helyszínenként kell a dokumentációs díjat megfizetni.
A kérelmező elektronikus úton az info@ekm.gov.hu e-mail címen keresztül jelezheti igényét a megalapozott kérelem benyújtásához szükséges részletes dokumentációra, az elektronikus leveléhez csatolnia szükséges a díj megfizetését igazoló, bank által hitelesített bizonylat másolatát. Amennyiben a kérelmező a részletes dokumentációt postai úton kéri, úgy, abban az esetben a levelezési címét szükséges megküldenie elektronikus úton. Az ÉKM a dokumentációt elektronikusan megküldi a kérelmező részére, vagy postai úton kézbesíti.
A törvény 16.§ (3) bekezdése értelmében a kérelmező a szerződéskötésig köteles titokban tartani a dokumentáció tartalmát, köteles továbbá szerződéskötést követően is bizalmasan kezelni a miniszter által a rendelkezésére bocsátott minden tényt, információt, adatot, azokról harmadik személynek tájékoztatást nem adhat.
A felhívással érintett helyszínek:
1. Az acsai Prónay-kastély együttese a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 25. sora szerint.
2. Az aszódi Régi Podmaniczky-kastély a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 26. sora szerint.
3. Az aszódi Újabb Podmaniczky-, majd Széchenyi-kastély együttese a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 27. sora szerint.
4. A dabronci Szegedy-kastély a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 43. sora szerint.
5. A dabronci Szegedy-kúria a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 44. sora szerint.
6. A dégi Festetics-kastély a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 9. sora szerint.
7. A dobai Erdődy-kastély együttese a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 45. sora szerint.
8. A fáji Fáy-kastély a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 6. sora szerint.
9. A füzérradványi Károlyi-kastély a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 7. sora szerint.
10. A jánosházai Erdődy–Choron-várkastély a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 38. sora szerint.
11. A komlódtótfalui Becsky-kúria a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 33. sora szerint.
12. A lovasberényi Cziráky-kastély együttese a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 11. sora szerint.
13. A mihályi Dőry-kastély a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 16. sora szerint.
14. A péceli Ráday-kastély a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 30. sora szerint.
15. A somogysárdi Somssich-kastély együttese a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 32. sora szerint.
16. A soponyai Zichy-kastély együttese a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 13. sora szerint.
17. A sopronhorpácsi Széchenyi-kastély együttese a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 17. sora szerint.
18. A szécsényi Benczúr-kastély a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 23. sora szerint.
19. A tatai Esterházy-katély a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 22. sora szerint.
20. A tuzséri Lónyay-kastély együttese a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 34. sora szerint.
21. A váchartyáni Rudnay-kastély a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 31. sora szerint.
A felhívással érintett ingatlanok jelenleg a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: NÖF Nonprofit Kft.) vagyonkezelésébe tartoznak.
Egy kérelem egy - a jelen felhívással érintett - helyszínre és a hozzá tartozó ingatlanokra vonatkozóan nyújtható be.
A felhívás célkitűzései:
A felhívás célja a törvény 1. mellékletében meghatározott, nemzeti örökségünk részét képező állami tulajdonban álló ingatlanok örökségvédelmi előírásoknak megfelelő működtetése, használata, felújítása és további fejlesztése. A kulturális örökség védelméért felelős miniszter a törvény 1. mellékletében meghatározott ingatlanok és az ahhoz kapcsolódó állami tulajdonban álló ingóságok tulajdonba adására felhívást tesz közzé.
A felhívás célja, hogy a nemzeti örökségünk kiemelkedő műemlékeit megőrizze és a következő nemzedékek számára is hozzáférhetővé tegye, növelje az érintett műemlékekkel való állami gazdálkodás hatékonyságát, ennek érdekében a felhívással érintett ingatlanok tulajdonjogának átruházását kivételesen lehetővé teszi a törvény meghatározott feltételekkel és garanciákkal.
A tulajdonszerző a törvény szerinti tulajdonszerzés ellenértékeként vállalja, hogy a tulajdonjog fennállása alatt a megszerzett ingatlant felújítja, karbantartja és üzemelteti a törvény 6. § (1) bekezdése szerinti szerződéses feltételekkel összhangban. E kötelezettség teljesítésének részeként, – valamint annak ellenőrzése érdekében – a tulajdonszerző a szakmai és üzleti tervében rögzíti a tulajdonszerzéstől számított tízéves felújítási tervet, továbbá a harmincéves fenntartási és üzemeltetési tervet.
Európai uniós támogatási jogviszonyból eredő kötelezettséggel érintett ingatlan tulajdonba adására vonatkozó miniszteri döntés alapján megkötött szerződés a fenntartási időszak lejártát követően lép hatályba. A fenntartási időszak lejártáig hátralévő időre a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MNV Zrt.) a szerződés tárgyát képező ingatlanra és állami tulajdonban álló ingóságokra a tulajdonszerzővel vagyonkezelési szerződést köt.
Az ingatlanban lévő közgyűjtemény alapleltárában szereplő, az állam tulajdonában álló védett kulturális javak nem adhatók tulajdonba, azok vonatkozásában az MNV Zrt. a szerződés megkötésével egyidejűleg vagyonkezelési szerződést köt a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) rendelkezései szerint. A tulajdonba adott ingatlanban lévő közgyűjtemény látogatói hozzáférése kapcsán a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény és annak végrehajtási rendeletének szabályait kell alkalmazni akként, hogy látogatói jogosultságok kapcsán az ingatlanban működő közgyűjtemény a tulajdonszerzést követően az állami és önkormányzati fenntartású közgyűjteménnyel esik egy tekintet alá.
A kérelmet benyújtók köre:
a) magyar állampolgársággal rendelkező természetes személyek,
b) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény szerinti EGT-állampolgársággal rendelkező, vagy a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény (a továbbiakban: Szátv.) 1. § (1) bekezdésében meghatározott természetes személyek, vagy
c) az Nvtv. 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek minősülő jogi személyek.
A kérelmezőre vonatkozó kizáró okok:
Nem nyújthat be kérelmet az a személy, aki
a) csőd- vagy felszámolási eljárás, végelszámolás, önkormányzati adósságrendezési eljárás alatt áll;
b) tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették;
c) az adózás rendjéről szóló törvény szerinti, hatvan napnál régebben lejárt esedékességű köztartozással rendelkezik;
d) aki büntetett előéletű;
e) gazdálkodó szervezetben vagy gazdasági társaságban vezető tisztség betöltését kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll, illetve akinek tevékenységét a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény 5. § (2) bekezdése alapján a bíróság jogerős ítéletében korlátozta.
A kérelem benyújtásának határideje:
A felhívás közzétételét követő hatvan napon belül.
A kérelem benyújtásának módja:
- postai úton, a kérelemnek az ÉKM címére történő megküldésével (1358 Budapest, Pf. 14.), vagy
- elektronikus úton az info@ekm.gov.hu e-mail címen keresztül.
A kérelemhez kötelezően csatolandó mellékletek, igazolások:
a) a kérelmező azonosító adatai, amelyek
aa) természetes személy kérelmező esetén a személyazonosító adatai, lakcíme, állampolgársága, a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény hatálya alá tartozó természetes személyek esetében az érintett személyi azonosítója, adóazonosító jele,
ab) jogi személy esetében a megnevezése, székhelye, adószáma, a cégjegyzékbe bejegyzett jogi személy esetében a cégjegyzékszám, a statisztikáról szóló törvény hatálya alá tartozó szervezet esetében a statisztikai azonosítója, törvényes képviselőjének neve, lakcíme,
b) jogi személy kérelmező esetén a jogi személy hatályos létesítő okirata,
c) a Szátv. 1. § (1) bekezdésében meghatározott természetes személy kérelmező esetén a Magyar igazolványa másolata,
d) a törvény 4. § (7) bekezdése szerinti dokumentációs díj megfizetésének tényét igazoló okirat,
e) annak igazolása, hogy a kérelmezőnek nincs esedékessé vált és még meg nem fizetett köztartozása, a Központi Hitelinformációs Rendszerben nyilvántartott hitelmulasztása,
f) amennyiben a kérelmező jogi személy, az Nvtv. 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetre vonatkozó nyilatkozata,
g) az ingatlan megnevezése, címe és helyrajzi száma,
h) az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó beszámolóját attól függően, hogy a kérelmező mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét,
i) az ingatlan fenntartására, állagmegőrzésére, felújítására, látogathatóságára, hasznosítására vonatkozó szakmai és üzleti terv figyelemmel a törvény 3. § (2) bekezdésében foglaltakra,
j) a kérelmező nyilatkozata, hogy az európai uniós támogatással érintett helyszín esetén a tulajdonba adásig külön megállapodás alapján biztosítja a NÖF Nonprofit Kft. számára a fenntartási kötelezettség teljesíthetőségét,
k) a törvény 6. § (1) bekezdése szerinti szerződéses feltételek előzetes elfogadására vonatkozó nyilatkozat,
l) a kérelmező azonosító adatainak és a kérelem nyilvánosságra hozatalához hozzájáruló nyilatkozat,
m) a kérelmező arról szóló nyilatkozata, hogy a kérelmet megelőző öt évben az állam vele szemben nem gyakorolta az elállás jogát,
n) a büntetlen előélet igazolására kiállított, 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány,
o) a kérelmező arról szóló nyilatkozatát, hogy vele szemben a felhívásban megjelölt kizáró okok nem állnak fenn.
A kérelem vizsgálata
A törvény 5. § (3) bekezdése alapján, ha a kérelem nem felel meg a törvény rendelkezéseinek, vagy más okból kiegészítésre vagy kijavításra szorul, az ÉKM tizenöt napos határidő tűzésével, a hiányok megjelölése mellett egy alkalommal hiánypótlásra hívja fel a kérelmezőt.
A kérelemről való érdemi döntést a miniszter mellőzi, ha
a) nyilvánvaló, hogy a kérelem rosszhiszemű, illetve valótlan adatot vagy információt tartalmaz,
b) a kérelem ugyanazon kérelmezőtől ugyanazon ingatlanra egy éven belül érkezett és az a korábbival azonos tartalmú,
c) azt nem a törvény 4. § (6) bekezdése szerinti kérelmet benyújtani jogosult nyújtotta be,
d) a kérelmet határidőn túl nyújtották be,
e) a kérelmező a törvény 4. § (7) bekezdése szerinti díjat nem fizette meg, vagy
f) a kérelmező a felhívásban meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll.
A kérelem érdemi elbírálása, elbírálásának szakmai szempontrendszere
A miniszter a törvény 5. § (1) bekezdése alapján a kérelem kézhezvételétől számított 90 napon belül az állam nevében indokolással ellátott tulajdonosi döntést hoz a kérelem szerinti ingatlan és állami tulajdonban álló ingóság tulajdonjogának átruházhatóságáról A döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs.
A miniszter megvizsgálja és mérlegeli, hogy
- a kérelmet a törvényben és a felhívásban meghatározott feltételeknek megfelelően nyújtották-e be,
- a szakmai és üzleti terv alapján a tulajdonba adással elérhető-e az ingatlan fenntartható fejlesztése, védelme és a nemzet közös örökségét képező természeti erőforrásoknak a jövő nemzedékek számára való megőrzése, valamint az örökségvédelmi követelményeknek megfelelően a kulturális értékek védelme,
- a tulajdon átruházása, az ingatlan és az ingóságok nemzeti vagyonban való megtartásával és hasznosításával összemérhető, a törvény 1. § (1) bekezdésében meghatározott közérdeket szolgál-e.
A kérelem elbírálásánál előnyt élvez az a kérelmező, amely részére az Nvtv. 14/A. § (2) bekezdése alapján a nemzeti vagyon tulajdonjoga ingyenesen átruházható, így az önkormányzatok, az egyházak, illetve a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok.
A miniszter a tulajdonba adásra irányuló kérelmet az európai uniós támogatással érintett ingatlan és állami tulajdonban álló ingóság esetében a támogatásból eredő kötelezettségek teljesíthetőségére figyelemmel bírálja el.
Ugyanazon ingatlanra és állami tulajdonban álló ingóságra benyújtott több kérelem esetén a miniszter a kulturális örökségvédelmi és természetvédelmi szempontból előnyösebb, valamint az adott ingatlannal kapcsolatos történelmi, kultúrtörténeti hagyományokat leginkább megőrző szakmai tervet tartalmazó kérelmet benyújtó kérelmező javára hoz döntést, a többi kérelmet elutasítja.
A kérelmezők döntést követő kiértesítése:
A miniszter döntéséről az ÉKM Építészeti Államtitkár Titkársága elektronikus vagy postai úton értesítési a kérelmezőt. A kérelem és a miniszternek a kérelmet támogató döntése nyilvános. A miniszter gondoskodik a döntés meghozatalát követő hatvan napon belül a kérelemnek és a döntésnek az ÉKM honlapján való közzétételéről.
Az ingatlan tulajdonjogának a tulajdonváltozás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas átruházására, valamint a miniszter döntése szerinti állami tulajdonban álló ingóság átruházására vonatkozó szerződést az állam nevében az MNV Zrt. köti meg a miniszter döntése szerinti kérelmezővel. Európai uniós támogatási jogviszonyból eredő kötelezettséggel érintett ingatlan tulajdonba adására vonatkozó miniszteri döntés alapján megkötött szerződés a fenntartási időszak lejártát követően lép hatályba. A fenntartási időszak lejártáig hátralévő időre az MNV Zrt. a szerződés tárgyát képező ingatlanra és állami tulajdonban álló ingóságokra a tulajdonszerzővel vagyonkezelési szerződést köt.
Védett kulturális javak nem adhatók tulajdonba, azok tekintetében az MNV. Zrt. vagyonkezelési szerződést köt az ingatlan átruházásáról szóló szerződés megkötésével egyidejűleg.
Európai uniós támogatással érintett helyszínek esetén a tulajdonba adásig az új vagyonkezelő külön megállapodás alapján biztosítja a NÖF Nonprofit Kft. számára a fenntartási kötelezettség teljesíthetőségét.
A felhívás részletes tartalmával, a szerződéskötéssel, a tulajdonszerzőt, illetve vagyonkezelőt megillető jogokkal és terhelő kötelezettségekkel kapcsolatos szabályokat a törvény és a részletes dokumentáció állapítja meg.
A miniszter fenntartja a jogot, hogy a beérkezett kérelmekre tekintettel a felhívást eredménytelennek nyilvánítsa.
Budapest, 2025. február 28.
Lázár János
s.k.
Felfüggesztik a kamionstopot október 23-án éjszaka
A nehéz tehergépjárművek hétvégi és munkaszüneti napokra vonatkozó forgalomkorlátozása az október 23-ai nemzeti ünnep alkalmával lenne érvényben. A kamionstopot azonban az éjszakai időszakban 22 óra és másnap reggel 6 óra között az áruellátás zavartalansága érdekében részlegesen felfüggesztik. A korlátozásban érintett járművek így csak rövidebb ideig nem közlekedhetnek a hazai utakon.
A nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása 2024. október 22-én kedd 22 órától október 23-án szerda 22 óráig lett volna érvényben, azonban a kamionstopot az áruellátás folytonossága érdekében az éjszakai időszakban kedd 22 óra és szerda reggel 6 óra között felfüggesztik.
A szakmai szervezetek kezdeményezésén alapuló intézkedés lehetővé teszi, hogy a hazai vállalkozások hatékonyan tudják kiszolgálni a felmerülő áruigényeket.
Budapest, 2024. október 22.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium közleménye elismerések adományozásáról
Lázár János építési és közlekedési miniszter a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 22. § (1) bekezdés b) pontja, továbbá az építési és közlekedési miniszter által adományozható elismerésekről szóló 14/2023. (VIII. 24.) ÉKM rendelet alapján 2024. szeptember 21-én, Széchenyi István születésnapja alkalmából
a közlekedés érdekében több évtizeden át végzett kimagasló, példamutató tevékenysége elismeréseként
dr. Mosóczi László Béla, a MÁV-START Zrt. és a VOLÁNBUSZ Zrt. vezérigazgatója részére
Baross Gábor-díjat,
a közlekedés érdekében végzett magas színvonalú, eredményes munkája elismeréseként
Milovukovics Györgyi, a Magyar Autóklub főtitkára,
Szabó Lajos, a MÁV Zrt. forgalmi szakértője és
Szalóky Péter, a HungaroControl Zrt. ATM szakértője részére
Közlekedésért Érdemérmet,
a magyar polgári repülés érdekében végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként
Székely Zoltán, a HungaroControl Zrt. osztályvezetője részére
Magyar Polgári Repülésért Érdemérmet, továbbá
magas színvonalú szakmai tevékenysége elismeréseként
Bónis Mihály, az Építési és Közlekedési Minisztérium vasúti jármű referense és
Czinki László, a Rail Cargo Hungaria Zrt. Területi Üzemeltetési Központjának vezetője részére
Miniszteri Elismerő Oklevelet
adományozott.
FELHÍVÁS a kulturális örökség egyes elemei fejlesztésére
Az építési és közlekedési miniszter (a továbbiakban: miniszter) a kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről szóló 2024. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: törvény)
4. § (5) bekezdése alapján felhívást tesz közzé a törvény 1. mellékletében meghatározott ingatlanok közül a jelen felhívásban megjelölt ingatlanok fenntartható fejlesztése érdekében.
A felhívás részletes dokumentációja:
A megalapozott kérelem benyújtásához szükséges részletes információkat - az ingatlanok és a benne található állami tulajdonban álló ingóságok, műtárgyak tulajdonságaira, műszaki adottságaira, aktuális állapotára, azok védett jogi státuszára, az azokkal kapcsolatos jogszabályon alapuló, illetve korábbi európai uniós, illetve hazai költségvetési támogatásokból adódó fenntartási kötelezettségekre, továbbá az ingatlanok üzemeltetésével összefüggő adatokra, az új tulajdonos, illetve vagyonkezelő felelősségét megalapozó kötelezettségekre, elvárásokra vonatkozóan - a részletes dokumentáció tartalmazza, amelyet a kérelmezők a kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről szóló törvényben meghatározott dokumentációért fizetendő díjról szóló ÉKM rendeletben meghatározott díj megfizetését követően ismerhetik meg.
A dokumentációs díj megfizetésének és a dokumentáció rendelkezésre bocsátásának rendje:
A díj mértéke kérelmenként 10 000 000 forint (a helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, valamint az egyházi jogi személy részére a díj mértéke 1 forint), melyet a kérelmezőnek az Építési és Közlekedési Minisztérium (a továbbiakban: ÉKM) Magyar Államkincstár által vezetett 10032000-00003582-06010016 számú előirányzat-felhasználási keretszámlájára banki átutalási megbízással szükséges megfizetnie.
A banki átutalásnál fel kell tüntetni a felhívás azonosítóját, a kérelmező nevét, valamint azon helyszínnek a törvény 1. melléklete szerinti sorszámát és a település megnevezését, amelyhez kapcsolódóan a részletes dokumentációt kéri a kérelmező.
Amennyiben a kérelmező több helyszínre vonatkozásában nyújt be kérelmet, helyszínenként kell a dokumentációs díjat megfizetni.
A kérelmező elektronikus úton az info@ekm.gov.hu e-mail címen keresztül jelezheti igényét a megalapozott kérelem benyújtásához szükséges részletes dokumentációra, az elektronikus leveléhez csatolnia szükséges a díj megfizetését igazoló, bank által hitelesített bizonylat másolatát. Amennyiben a kérelmező a részletes dokumentációt postai úton kéri, úgy, abban az esetben a levelezési címét szükséges megküldenie elektronikus úton. Az ÉKM a dokumentációt elektronikusan megküldi a kérelmező részére, vagy postai úton kézbesíti.
A törvény 16.§ (3) bekezdése értelmében a kérelmező a szerződéskötésig köteles titokban tartani a dokumentáció tartalmát, köteles továbbá szerződéskötést követően is bizalmasan kezelni a miniszter által a rendelkezésére bocsátott minden tényt, információt, adatot, azokról harmadik személynek tájékoztatást nem adhat.
A felhívással érintett helyszínek:
1. A bajnai Sándor-Metternich-kastély a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 20. sora szerint
2. A dégi Festetics-kastély a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 9. sora szerint.
3. A füzérradványi Károlyi-kastély a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 7. sora szerint
4. A Majki Kamalduli Remeteség és Esterházy-kastély a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 21. sora szerint
5. A nádasdladányi Nádasdy-kastély a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 12. sora szerint
6. A sümegi Püspöki Palota a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 47. sora szerint
7. A szabadkígyósi Wenckheim-kastély a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 2. sora szerint
8. A tatai Esterházy-katély a törvény 1. mellékletében szereplő táblázat 22. sora szerint
A felhívással érintett ingatlanok jelenleg a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: NÖF Nonprofit Kft.) vagyonkezelésébe tartoznak.
Egy kérelem egy - a jelen felhívással érintett - helyszínre és a hozzá tartozó ingatlanokra vonatkozóan nyújtható be.
A felhívás célkitűzései:
A felhívás célja a törvény 1. mellékletében meghatározott, nemzeti örökségünk részét képező állami tulajdonban álló ingatlanok örökségvédelmi előírásoknak megfelelő működtetése, használata, felújítása és további fejlesztése. A kulturális örökség védelméért felelős miniszter a törvény 1. mellékletében meghatározott ingatlanok és az ahhoz kapcsolódó állami tulajdonban álló ingóságok tulajdonba adására felhívást tesz közzé.
A felhívás célja, hogy a nemzeti örökségünk kiemelkedő műemlékeit megőrizze és a következő nemzedékek számára is hozzáférhetővé tegye, növelje az érintett műemlékekkel való állami gazdálkodás hatékonyságát, ennek érdekében a felhívással érintett ingatlanok tulajdonjogának átruházását kivételesen lehetővé teszi a törvény meghatározott feltételekkel és garanciákkal.
A tulajdonszerző a törvény szerinti tulajdonszerzés ellenértékeként vállalja, hogy a tulajdonjog fennállása alatt a megszerzett ingatlant felújítja, karbantartja és üzemelteti a törvény 6. § (1) bekezdése szerinti szerződéses feltételekkel összhangban. E kötelezettség teljesítésének részeként, – valamint annak ellenőrzése érdekében – a tulajdonszerző a szakmai és üzleti tervében rögzíti a tulajdonszerzéstől számított tízéves felújítási tervet, továbbá a harmincéves fenntartási és üzemeltetési tervet.
Európai uniós támogatási jogviszonyból eredő kötelezettséggel érintett ingatlan tulajdonba adására vonatkozó miniszteri döntés alapján megkötött szerződés a fenntartási időszak lejártát követően lép hatályba. A fenntartási időszak lejártáig hátralévő időre a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MNV Zrt.) a szerződés tárgyát képező ingatlanra és állami tulajdonban álló ingóságokra a tulajdonszerzővel vagyonkezelési szerződést köt.
Az ingatlanban lévő közgyűjtemény alapleltárában szereplő, az állam tulajdonában álló védett kulturális javak nem adhatók tulajdonba, azok vonatkozásában az MNV Zrt. a szerződés megkötésével egyidejűleg vagyonkezelési szerződést köt a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) rendelkezései szerint. A tulajdonba adott ingatlanban lévő közgyűjtemény látogatói hozzáférése kapcsán a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény és annak végrehajtási rendeletének szabályait kell alkalmazni akként, hogy látogatói jogosultságok kapcsán az ingatlanban működő közgyűjtemény a tulajdonszerzést követően az állami és önkormányzati fenntartású közgyűjteménnyel esik egy tekintet alá.
A kérelmet benyújtók köre:
a) magyar állampolgársággal rendelkező természetes személyek,
b) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény szerinti EGT-állampolgársággal rendelkező, vagy a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény (a továbbiakban: Szátv.) 1. § (1) bekezdésében meghatározott természetes személyek, vagy
c) az Nvtv. 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek minősülő jogi személyek.
A kérelmezőre vonatkozó kizáró okok:
Nem nyújthat be kérelmet az a személy, aki
a) csőd- vagy felszámolási eljárás, végelszámolás, önkormányzati adósságrendezési eljárás alatt áll;
b) tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették;
c) az adózás rendjéről szóló törvény szerinti, hatvan napnál régebben lejárt esedékességű köztartozással rendelkezik;
d) aki büntetett előéletű;
e) gazdálkodó szervezetben vagy gazdasági társaságban vezető tisztség betöltését kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll, illetve akinek tevékenységét a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény 5. § (2) bekezdése alapján a bíróság jogerős ítéletében korlátozta.
A kérelem benyújtásának határideje:
A felhívás közzétételét követő hatvan napon belül.
A kérelem benyújtásának módja:
- postai úton, a kérelemnek az ÉKM címére történő megküldésével (1358 Budapest, Pf. 14.), vagy
- elektronikus úton az info@ekm.gov.hu e-mail címen keresztül.
A kérelemhez kötelezően csatolandó mellékletek, igazolások:
a) a kérelmező azonosító adatai, amelyek
aa) természetes személy kérelmező esetén a személyazonosító adatai, lakcíme, állampolgársága, a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény hatálya alá tartozó természetes személyek esetében az érintett személyi azonosítója, adóazonosító jele,
ab) jogi személy esetében a megnevezése, székhelye, adószáma, a cégjegyzékbe bejegyzett jogi személy esetében a cégjegyzékszám, a statisztikáról szóló törvény hatálya alá tartozó szervezet esetében a statisztikai azonosítója, törvényes képviselőjének neve, lakcíme,
b) jogi személy kérelmező esetén a jogi személy hatályos létesítő okirata,
c) a Szátv. 1. § (1) bekezdésében meghatározott természetes személy kérelmező esetén a Magyar igazolványa másolata,
d) a törvény 4. § (7) bekezdése szerinti dokumentációs díj megfizetésének tényét igazoló okirat,
e) annak igazolása, hogy a kérelmezőnek nincs esedékessé vált és még meg nem fizetett köztartozása, a Központi Hitelinformációs Rendszerben nyilvántartott hitelmulasztása,
f) amennyiben a kérelmező gazdálkodó szervezet, az Nvtv. 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetre vonatkozó nyilatkozata,
g) az ingatlan megnevezése, címe és helyrajzi száma,
h) az ingatlan fenntartására, állagmegőrzésére, felújítására, látogathatóságára, hasznosítására vonatkozó szakmai és üzleti terv figyelemmel a törvény 3. § (2) bekezdésében foglaltakra,
i) a kérelmező nyilatkozata, hogy az európai uniós támogatással érintett helyszín esetén a tulajdonba adásig külön megállapodás alapján biztosítja a NÖF Nonprofit Kft . számára a fenntartási kötelezettség teljesíthetőségét,
j) a törvény 6. § (1) bekezdése szerinti szerződéses feltételek előzetes elfogadására vonatkozó nyilatkozat,
k) a kérelmező azonosító adatainak és a kérelem nyilvánosságra hozatalához hozzájáruló nyilatkozat,
l) a kérelmező arról szóló nyilatkozata, hogy a kérelmet megelőző öt évben az állam vele szemben nem gyakorolta az elállás jogát,
m) a büntetlen előélet igazolására kiállított, 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány,
n) a kérelmező arról szóló nyilatkozatát, hogy vele szemben a felhívásban megjelölt kizáró okok nem állnak fenn.
A kérelem vizsgálata
A törvény 5. § (3) bekezdése alapján, ha a kérelem nem felel meg a törvény rendelkezéseinek, vagy más okból kiegészítésre vagy kijavításra szorul, az ÉKM tizenöt napos határidő tűzésével, a hiányok megjelölése mellett egy alkalommal hiánypótlásra hívja fel a kérelmezőt.
A kérelemről való érdemi döntést a miniszter mellőzi, ha
a) nyilvánvaló, hogy a kérelem rosszhiszemű, illetve valótlan adatot vagy információt tartalmaz,
b) a kérelem ugyanazon kérelmezőtől ugyanazon ingatlanra egy éven belül érkezett és az a korábbival azonos tartalmú,
c) azt nem a törvény 4. § (6) bekezdése szerinti kérelmet benyújtani jogosult nyújtotta be,
d) a kérelmet határidőn túl nyújtották be,
e) a kérelmező a törvény 4. § (7) bekezdése szerinti díjat nem fizette meg, vagy
f) a kérelmező a felhívásban meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll.
A kérelem érdemi elbírálása, elbírálásának szakmai szempontrendszere
A miniszter a törvény 5. § (1) bekezdése alapján a kérelem kézhezvételétől számított 90 napon belül az állam nevében indokolással ellátott tulajdonosi döntést hoz a kérelem szerinti ingatlan és állami tulajdonban álló ingóság tulajdonjogának átruházhatóságáról. A döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs.
A miniszter megvizsgálja és mérlegeli, hogy
- a kérelmet a törvényben és a felhívásban meghatározott feltételeknek megfelelően nyújtották-e be,
- a szakmai és üzleti terv alapján a tulajdonba adással elérhető-e az ingatlan fenntartható fejlesztése, védelme és a nemzet közös örökségét képező természeti erőforrásoknak a jövő nemzedékek számára való megőrzése, valamint az örökségvédelmi követelményeknek megfelelően a kulturális értékek védelme,
- a tulajdon átruházása, az ingatlan és az ingóságok nemzeti vagyonban való megtartásával és hasznosításával összemérhető, a törvény 1. § (1) bekezdésében meghatározott közérdeket szolgál-e.
A kérelem elbírálásánál előnyt élvez az a kérelmező, amely részére az Nvtv. 14/A. § (2) bekezdése alapján a nemzeti vagyon tulajdonjoga ingyenesen átruházható, így az önkormányzatok, az egyházak, illetve a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok.
A miniszter a tulajdonba adásra irányuló kérelmet az európai uniós támogatással érintett ingatlan és állami tulajdonban álló ingóság esetében a támogatásból eredő kötelezettségek teljesíthetőségére figyelemmel bírálja el.
Ugyanazon ingatlanra és állami tulajdonban álló ingóságra benyújtott több kérelem esetén a miniszter a kulturális örökségvédelmi és természetvédelmi szempontból előnyösebb, valamint az adott ingatlannal kapcsolatos történelmi, kultúrtörténeti hagyományokat leginkább megőrző szakmai tervet tartalmazó kérelmet benyújtó kérelmező javára hoz döntést, a többi kérelmet elutasítja.
A kérelmezők döntést követő kiértesítése:
A miniszter döntéséről az ÉKM Építészeti Államtitkár Titkársága elektronikus vagy postai úton értesítési a kérelmezőt. A kérelem és a miniszternek a kérelmet támogató döntése nyilvános. A miniszter gondoskodik a döntés meghozatalát követő hatvan napon belül a kérelemnek és a döntésnek az ÉKM honlapján való közzétételéről.
Az ingatlan tulajdonjogának a tulajdonváltozás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas átruházására, valamint a miniszter döntése szerinti állami tulajdonban álló ingóság átruházására vonatkozó szerződést az állam nevében az MNV Zrt. köti meg a miniszter döntése szerinti kérelmezővel. Európai uniós támogatási jogviszonyból eredő kötelezettséggel érintett ingatlan tulajdonba adására vonatkozó miniszteri döntés alapján megkötött szerződés a fenntartási időszak lejártát követően lép hatályba. A fenntartási időszak lejártáig hátralévő időre az MNV Zrt. a szerződés tárgyát képező ingatlanra és állami tulajdonban álló ingóságokra a tulajdonszerzővel vagyonkezelési szerződést köt.
Védett kulturális javak nem adhatók tulajdonba, azok tekintetében az MNV. Zrt. vagyonkezelési szerződést köt az ingatlan átruházásáról szóló szerződés megkötésével egyidejűleg.
Európai uniós támogatással érintett helyszínek esetén a tulajdonba adásig az új vagyonkezelő külön megállapodás alapján biztosítja a NÖF Nonprofit Kft. számára a fenntartási kötelezettség teljesíthetőségét.
A felhívás részletes tartalmával, a szerződéskötéssel, a tulajdonszerzőt, illetve vagyonkezelőt megillető jogokkal és terhelő kötelezettségekkel kapcsolatos szabályokat a törvény és a részletes dokumentáció állapítja meg.
A miniszter fenntartja a jogot, hogy a beérkezett kérelmekre tekintettel a felhívást eredménytelennek nyilvánítsa.
Budapest, 2024. augusztus 30.
Lázár János
A hőség miatt rövidül a kamionstop
A nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása 2024. augusztus 31-én szombaton 15 órától szeptember 1-jén vasárnap 22 óráig lett volna érvényben, azonban a kamionstopot a kiemelkedően magas hőmérséklet miatt az éjszakai időszakban szombat 22 óra és vasárnap reggel 6 óra között felfüggesztik.
A felforrósodott vezetőfülkében várakozás nemcsak egészségtelen, a továbbindulás után jelentősen leronthatná a hivatásos sofőrök koncentrációs képességét is. A hétvégi forgalomkorlátozás feloldását a szállított áruk minőségének megőrzése, az árukárok megelőzése, a termékek mielőbbi célba juttatása is indokolja.
Budapest, 2024. 08.30.
A hőség miatt rövidül a kamionstop
A nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása 2024. augusztus 17-én szombaton 15 órától augusztus 18-án vasárnap 22 óráig, továbbá augusztus 19-én hétfőn 22 órától augusztus 20-án kedden 22 óráig lett volna érvényben, azonban a kamionstopot a kiemelkedően magas hőmérséklet miatt az éjszakai időszakokban szombat 22 óra és vasárnap reggel 6 óra között, valamint hétfő 22 óra és kedd reggel 6 óra között felfüggesztik.
A felforrósodott vezetőfülkében várakozás nemcsak egészségtelen, a továbbindulás után jelentősen leronthatná a hivatásos sofőrök koncentrációs képességét is. A hétvégi forgalomkorlátozás feloldását a szállított áruk minőségének megőrzése, az árukárok megelőzése, a termékek mielőbbi célba juttatása is indokolja.
Budapest, 2024. 08. 17.
JELENTŐS SZIGORÍTÁSOK A BALATONI VÍZPARTI TERVBEN – KEZDŐDIK A SZAKMAI EGYEZTETÉS
A Balaton egyik legfontosabb természeti örökségünk, amelyet kötelességünk megvédeni. Az Építési és Közlekedési Minisztérium Építészeti Államtitkársága által összeállított új építésügyi keretrendszer alapján – összhangban tavaly év végén elfogadott, a magyar építészetről szóló törvénnyel – a korábbinál nagyobb területen lesz tilos a beépítés, emellett az új szabályozás megvédi a strandokat és a zöldterületeket és természetes partszakaszok kijelölésével elősegíti a természetes és természetközeli növényzettel borított területek ökológiai állapotának fenntartását. Az Államtitkárság augusztus 31-ig várja a tervezettel kapcsolatos véleményeket, az önkormányzatoktól, a szakmai és civil szervezetektől a vizpartiterv@ekm.gov.hu email címen.
Augusztus a Balaton hónapja, ezért augusztus 1-jén kezdi meg az ÉKM a vízpart-rehabilitációs tanulmánytervek felülvizsgálatát célzó, a Balaton vízparti területeinek területfelhasználási követelményeiről szóló kormányrendelet-tervezet, illetve a mellékletét képező Vízparti Terv előzetes szakmai egyeztetését. A véleményezésre egy hónap áll rendelkezésre Az előterjesztő Építési és Közlekedési Minisztérium az észrevételeket a vizpartiterv@ekm.gov.hu címen fogadja.
A Vízparti Terv tervezete ITT érhető el.
Az új kormányrendelet-tervezet (BATÉK) célja, hogy megújítsa a Balaton vízparti területeire vonatkozó építésügyi keretszabályozást, megteremtse a területrendezési terv – Vízparti Terv – településrendezési terv – építési előírások világos és átlátható rendszerét, visszaszorítsa a vízparti területek beépítését, elősegítse a természetes és természetközeli állapotú területek hatékonyabb védelmét, megakadályozza az ökológiai degradációt, erősítse és ösztönözze a vízparti területek közcélú használatát, valamint a táji adottságok megőrzését, továbbá megteremtse a vízszintszabályozáshoz alkalmazkodó új területhasználat jogszabályi feltételeit. Mindez összhangban van a tavaly év végén elfogadott, a magyar építészetről szóló törvénnyel, ami szintén jelentős lépéseket tett a balatoni környezet megőrzése érdekében.
Az elmúlt évtizedekben jelentős anomáliát okozott a Balaton körüli építkezések és a természetes környezet eltűnésének problémája. Mindez azért is történhetett, mert a szabályozás elavult volt. Ezt a szabályozást korszerűsítjük most, ennek a folyamatnak az első lépése az új építészeti törvény volt, most pedig elkészült a Vízparti Terv, ami a mára meghaladott, közel 20 éves vízpart-rehabilitációs tanulmányterveket vizsgálja felül. A változtatást a társadalmi-gazdasági igények változása (a járvány hatásaként felújítási és apartmanház-építési láz, új üdülő- és lakóterületek kijelölésének igénye, kempingek megszűnése, nagyhajós kikötők építésére irányuló fejlesztési szándék, halászati helyett horgászati igények előtérbe kerülése), a terület- és településrendezési szabályozás változása, a szabályozási vízszint módosítása, továbbá természeti változások (nádasok mennyiségének és minőségének csökkenése) tették sürgetővé és szükségszerűvé.
Már a Vízparti Terv jelen tervezete is széles körű ágazati és önkormányzati egyeztetésen alapul. A Vízparti Terv szakmai megalapozottságát a természetvédelmi, vízügyi, illetve hajózási államigazgatási szervek bevonásával megvalósult kiterjedt ágazati konzultációk biztosítják.
A Vízparti Terv számos szigorítást tartalmaz, célja, hogy ne csak egy egyszerű szabályozás, hanem Balaton védő terv legyen, ami segít megőrizni a Balaton egyedi, különleges természeti, épített és kulturális környezetét.
A Vízparti Terv szigorításai közül az alábbiakat érdemes kiemelni:
· A Vízparti Terv területi hatályának kiterjesztésével a szabályozás még nagyobb parti területet véd a beépítés (új beépítésre szánt területek, új lakó- illetve gazdasági területek kijelölése, továbbá a beépítési paraméterek növelése) ellen.
· A kikötői helyszínek Vízparti Tervben történő rögzítése ellehetetleníti a nemkívánatos fejlesztéseket: kikötő csak ott létesíthető, ahol a Vízparti Terv ezt jelöli.
· A Vízparti Terv védi a zöldterületeket és strandokat: a Vízparti Tervben jelölt zöldterület főszabályként egyáltalán nem, a strand pedig kizárólag zöldterület övezetbe sorolható át. A közhasználatú balatoni strandok magántulajdonosok részére nem idegeníthetőek el.
· A beépítetlenül megőrzendő parti területsáv védi a közvetlen vízpartot a beépítés (épület, úszómedence, illetve egyéb, a helyi építési szabályzat által tiltott építmény elhelyezése) ellen.
· A Vízparti Terv természetes partszakaszok kijelölésével segíti elő a természetes és természetközeli növényzettel borított területek ökológiai állapotának fenntartását, rehabilitációját, illetve védi a szárazulati nádasokat.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium Építészeti Államtitkársága várja az észrevételeit!
Felfüggesztik a kamionstopot
A nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása 2024. július 13-án szombaton 15 órától július 14-én vasárnap 22 óráig lett volna érvényben, azonban a kamionstopot a kiemelkedően magas hőmérséklet miatt az éjszakai időszakban szombat 22 óra és vasárnap reggel 6 óra között felfüggesztik.
A felforrósodott vezetőfülkében várakozás nemcsak egészségtelen, a továbbindulás után jelentősen leronthatná a hivatásos sofőrök koncentrációs képességét is. A hétvégi forgalomkorlátozás feloldását a szállított áruk minőségének megőrzése, az árukárok megelőzése, a termékek mielőbbi célba juttatása is indokolja.
Budapest, 2024. július 11.
Felfüggesztik a kamionstopot június 22-én 22 óra és június 23-án reggel 6 óra között
A nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása 2024. június 22-én szombaton 22 órától június 23-án vasárnap 22 óráig lett volna érvényben, azonban a kamionstopot a szombat éjfélig elrendelt harmadfokú hőségriasztás miatt az éjszakai időszakban szombat 22 óra és vasárnap reggel 6 óra között felfüggesztik.
A felforrósodott vezetőfülkében várakozás nemcsak egészségtelen, a továbbindulás után jelentősen leronthatná a hivatásos sofőrök koncentrációs képességét is. A hétvégi forgalomkorlátozás feloldását a szállított áruk minőségének megőrzése, az árukárok megelőzése, a termékek mielőbbi célba juttatása is indokolja.
Időszakosan felfüggesztik a kamionstopot a pünkösdi hosszú hétvégén
A nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a pünkösdi hétvégén összefüggően 48 órán át lenne érvényben. A kamionstopot azonban az éjszakai időszakokban 22 óra és másnap reggel 6 óra között az áruellátás zavartalansága érdekében részlegesen felfüggesztik. A korlátozásban érintett járművek így csak rövidebb ideig nem közlekedhetnek a hazai utakon.
Az ünnepekre tekintettel a kamionstop főszabály szerint május 18-án, szombaton 22 órától május 20-án, hétfőn 22 óráig lenne érvényben. A hatályos rendelkezések alapján a közlekedésért felelős miniszter a környezetvédelemért felelős miniszter egyetértésével indokolt esetben átmenetileg felfüggesztheti a korlátozást.
A kamionstopot szakmai kezdeményezésre az éjszakai időszakokban 22 óra és másnap reggel 6 óra között, 8 órás időtartamokban felfüggesztik, így az ünnepi kamionstop a következők szerint alakul:
- május 19-én, vasárnap 6 órától 22 óráig, és
- május 20-án, hétfőn 6 órától 22 óráig.
A szakmai szervezetek kezdeményezésén alapuló intézkedés lehetővé teszi, hogy a hazai vállalkozások hatékonyan tudják kiszolgálni a hosszú hétvége miatt megnövekedett áruigényeket.
Budapest, 2024. május 9.
Felfüggesztik a kamionstopot a május elseje előtti éjszakára
A nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozása főszabály szerint április 30-án, kedden 22 órától május 1-jén, szerdán 22 óráig lenne érvényben.
A hatályos rendelkezések alapján a közlekedésért felelős miniszter a környezetvédelemért felelős miniszter egyetértésével indokolt esetben átmenetileg felfüggesztheti a korlátozást.
Szakmai kezdeményezésre a korlátozást az éjszakai időszakban 22 óra és másnap reggel 6 óra között, 8 órás időtartamban felfüggesztik, így az május 1-jén 6 órától 22 óráig lesz érvényben.
Az intézkedés lehetővé teszi, hogy a hazai vállalkozások még rugalmasabban szervezhessék meg fuvarozási feladataikat.
Budapest, 2024. április 25.
A NEHÉZ TEHERGÉPJÁRMŰVEK FORGALOMKORLÁTOZÁSA A HÚSVÉTI HÉTVÉGÉN
A nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne érvényben. A kamionstopot azonban az éjszakai időszakokban 22 óra és másnap reggel 6 óra között az áruellátás zavartalansága érdekében részlegesen felfüggesztik. A korlátozásban érintett járművek így csak rövidebb ideig nem közlekedhetnek a hazai utakon.
Az ünnepekre tekintettel a kamionstop főszabály szerint március 28. (csütörtök) 22 órától – március 29. (péntek) 22 óráig, továbbá március 30. (szombat) 22 órától – április 1. (hétfő) 22 óráig lenne érvényben.
A hatályos rendelkezések alapján a közlekedésért felelős miniszter a környezetvédelemért felelős miniszter egyetértésével indokolt esetben átmenetileg felfüggesztheti a korlátozást.
A kamionstopot szakmai kezdeményezésre az éjszakai időszakokban 22 óra és másnap reggel 6 óra között, 8 órás időtartamokban felfüggesztik, így az ünnepi kamionstop a következők szerint alakul:
- március 29-én, pénteken 6 órától 22 óráig,
- március 31-én, vasárnap 6 órától 22 óráig,
- április 1-jén, hétfőn 6 órától 22 óráig.
Az érintett járművek április 1-jén 22 órától a megszokott rend szerint közlekedhetnek.
A szakmai szervezetek kezdeményezésén alapuló intézkedés lehetővé teszi, hogy a hazai vállalkozások hatékonyan tudják kiszolgálni a hosszú hétvégék miatt megnövekedett áruigényeket.
TÁJÉKOZTATÓ A DÉLI KÖRVASÚT MEGÉPÍTÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ NYÍLÁSZÁRÓ-CSERÉRŐL
A Ferencváros – Kelenföld vasútvonal kapacitásbővítésének építési munkálatai a közeljövőben megkezdődnek. A Projekt generálkivitelezője a V-HÍD Zrt.
A kivitelezési munkák megkezdését megelőzően - az ingatlantulajdonosok hozzájárulása esetén a kivitelező - a környék érintett ingatlanjaiban, amennyiben indokolt, nyílászáró-cseréket fog végezni, hangszigeteltekre cserélve a korszerűtlen nyílászárókat.
Ahhoz, hogy a nyílászáró-cserék megvalósulhassanak, elsőként szükség van az érintett ingatlan tulajdonosának hozzájárulására. A hozzájárulást követően válik lehetővé a felmérés elvégzése. A felmérés a nyílászárókra és azok közvetlen környezetére terjed ki (fal, párkány, stb). Ezen felmérés után, a tulajdonossal egyeztetett időpontban és módon megkezdődnek a nyílászáró-csere munkálatai. Az érintett nyílászárók cseréje az ingatlan tulajdonosa számára költséggel nem jár.
Az érintettek a tervezett és szükséges zajárnyékolási tevékenységekről postai úton kapnak tájékoztatást.
A munkálatokkal kapcsolatban az Építési és Közlekedési Minisztérium, illetve a vasúttársaság a lakosság megértését, türelmét és bizalmát kéri.
A mellékelt dokumentumok („adatkezelési tájékoztató”, „nyilatkozatminta”, „tájékoztató” és a „kifüggesztett általános tájékoztatóminta”) részletes tájékoztatást adnak az eljárásrendről.
Budapest, 2024. január 17.
MEGALAKULT AZ ÁLLAMI BERUHÁZÁSI ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCS
Minden eddiginél szorosabb együttműködésre biztosít lehetőséget az Állami Beruházási Érdekegyeztető Tanács megalakulása a szakmai érdekképviseleti szervezetek és a kormány között. A Tanács 2023. december 04-én tartotta alakuló ülését az Építési és Közlekedési Minisztérium épületében.
A magyar Országgyűlés idén októberben elfogadta az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényt, mely 2023. november 8. napján hatályba is lépett. Ezzel a magyar építési beruházások tekintetében új fejezet kezdődött, amely nem csak a magyar építőipar aktív szereplőit, de a gazdaság szereplőit is közvetlenül érinti, rájuk számottevő hatást gyakorol. Az Állami Beruházási Érdekegyeztető Tanács az állami beruházások javaslattevő, véleményező, szakmai érdekegyeztető fóruma, melyet 20 szakmai szervezet képviselője alkot.
Az Állami Beruházási Érdekegyeztető Tanács tagjai:
1. a miniszter,
2. a Magyar Államkincstár,
3. a Magyar Mérnöki Kamara,
4. a Magyar Építész Kamara,
5. az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége,
6. a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége,
7. a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara,
8. a MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság,
9. a Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság,
10. a Magyar Út- és Vasútügyi Társaság,
11. a Nemzeti Kulturális Tanács,
12. a Nemzeti Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság,
13. az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság,
14. a Gazdasági Versenyhivatal,
15. a Közbeszerzési Hatóság,
16. az országos főépítész,
17. a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény szerinti bevett egyház,
18. a Megyei Jogú Városok Szövetsége,
19. a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége, valamint
20. Budapest Főváros Önkormányzata
A Tanács elnöke Lázár János építési és közlekedési miniszter. A Tanács üléseit az elnök javaslatára évente legalább 6 alkalommal hívják össze.
A szervezet feladata, hogy előkészítse az állami építési beruházások típusonkénti (mély- és magasépítés, út- és vasútfejlesztés) tervezési és építési folyamatait, valamint az építményinformációs modell (BIM) alapú tervezés és műszaki megvalósítás feltételrendszerét. Javaslatot tesz pályázatokban részt vevő tervezők és kivitelezők szakmai alkalmassági és értékelési rendszerének kialakításra és az építési beruházásokban részt vevő szakemberek képzésnek formájára és feltételeire.
Éjszakára szabad az út a kamionok előtt a hosszú hétvégén
A nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása megszakítás nélkül 48 órán át lenne érvényben az október 23-ával háromnaposra nyúló hétvégén. A kamionstopot szakmai kezdeményezésre 2023. október 21-én és 22-én, szombaton és vasárnap este 22 órától másnap reggel 6 óráig, 8-8 órás időtartamban felfüggesztik.
A kamionstop az általános szabályok szerint, a munkaszüneti nap miatt most hétvégén október 21-én szombaton 22 órától október 23-án, hétfőn 22 óráig lenne érvényben. A közlekedésért felelős miniszter indokolt esetben, a környezetvédelmi és forgalombiztonsági szempontokat is mérlegelve, átmenetileg felfüggesztheti a korlátozást.
E lehetőséggel élve, a szakmai szervezetek kezdeményezése alapján szombaton és vasárnap éjjel is nyolcórás időablak nyílik az áruellátás zavartalansága érdekében. Az intézkedésnek köszönhetően a hazai vállalkozások rugalmasabban szervezhetik meg fuvarozási feladataikat, a járművezetők a kevésbé forgalmas éjszakai órákban hazatérhetnek.
Budapest, 2023. október 18.
Döntés született a kompokra és révekre szánt kormányzati forrásokról
390 millió forintot biztosít a kormány a magyarországi kompok és révek fenntartására és felújítására 2023-ban. Lázár János Építési és Közlekedési miniszter döntése nyomán az alábbi 31 átkelőhelyeket fenntartó önkormányzat részesül támogatásban:
|
Balsa község önkormányzata |
15.750.000 Ft |
|
Bodrogkisfalud község önkormányzata |
864.000 Ft |
|
Dunafalva község önkormányzata |
21.394.704 Ft |
|
Felsőberecki község önkormányzata |
5.355.028 Ft |
|
Girincs község önkormányzata |
3.903.345 Ft |
|
Göd város önkormányzata |
19.783.633 Ft |
|
Kisoroszi község önkormányzata |
17.809.615 Ft |
|
Köröm község önkormányzata |
4.451.985 Ft |
|
Lónya község önkormányzata |
11.936.519 Ft |
|
Lórév község önkormányzata |
6.459.920 Ft |
|
Mindszent város önkormányzata |
21.184.698 Ft |
|
Mohács város önkormányzata |
68.924.747 Ft |
|
Nagykörű község önkormányzata |
6.205.728 Ft |
|
Nagyrév község önkormányzata |
12.654.956 Ft |
|
Olaszliszka község önkormányzata |
4.342.500 Ft |
|
Olcsvaapáti község önkormányzata |
6.222.875 Ft |
|
Pilismarót község önkormányzata |
5.780.087 Ft |
|
Pócsmegyer község önkormányzata |
21.730.644 Ft |
|
Ráckeve község önkormányzata |
4.638.238 Ft |
|
Szamossályi község önkormányzata |
11.643.597 Ft |
|
Szigetmonostor község önkormányzata |
22.246.092 Ft |
|
Szigetújfalu község önkormányzata |
4.320.000 Ft |
|
Tahitótfalu község önkormányzata |
31.951.140 Ft |
|
Tiszaadony község önkormányzata |
5.134.500 Ft |
|
Tiszabercel község önkormányzata |
18.748.962 Ft |
|
Tiszacsege város önkormányzata |
6.058.975 Ft |
|
Tiszadorogma község önkormányzata |
16.948.636 Ft |
|
Tiszakeszi község önkormányzata |
4.318.000 Ft |
|
Tiszatardos község önkormányzata |
5.832.000 Ft |
|
Tokaj város önkormányzata |
1.868.000 Ft |
|
Zemplénagárd község önkormányzata |
1.530.000 Ft |
|
Összesen: |
389.993.124 Ft |
Példátlanul magas szinten ismerik el a legkiválóbb építészeket
A magyar építészet jelentőségének és megbecsültségének jeléül életre hívta a Kós Károly-életműdíjat az Építési és Közlekedési Minisztérium, mellyel a szakmai kiválóságot és a közösségépítő életutat ismerik el.
A magyar építészet hagyományainak megőrzéséért, az építészeti kultúráért és az építésügyért elkötelezetten tevékenykedő, a legmagasabb nívót képviselő építészek, építésügyi szakemberek a legnagyobb elismerést érdemlik. Ezért példa nélküli súlyú kitüntetés kerül megalapításra az új építészeti életműdíjjal, amelynek névadója Kós Károly, akinek otthon és közösségépítő, kultúrateremtő életútjáról tanúskodik közéleti szerepvállalása, az általa épített templomok, különleges házak, iskolák, a Fővárosi Állatkert épületei és a Wekerletelep főtere is. A díj átadására Kós Károly születésnapján, december 16-án kerül sor.
A díjat évente egy fő érdemelheti ki és egyszer kapható meg. Ezzel létrejön a kárpát-medencei magyar építésügy első életműdíja, amely mellé a bruttó átlagkereset 15-szörösének megfelelő pénzjutalom jár. Az elismerésről döntő bizottságban a legfontosabb szakmai szervezetek, így az MMA Építőművészeti Tagozata és a Magyar Építész Kamara képviselői is helyet kapnak, elnöke az Országos Főépítész.
Az új kitüntetés mellett továbbra is átadásra kerül az Ybl-díj, a Mőcsényi-díj, a Forster-díj, a Schönvisner-díj, a Pro Architectura díj és az Építők Elismerő Oklevél. A javaslatokat az ÉKM a díjak honlapjain várja.
Eddig példátlanul magas szinten, életműdíjjal ismerik el a legkiválóbb építészeket
A magyar építészet társadalmi jelentőségének és megbecsültségének jeléül életre hívta a szakma első életműdíját, a Kós Károly-életműdíjat az Építési és Közlekedési Minisztérium, amellyel a szakmai kiválóságot és a közösségépítő életutat együtt kívánják elismerni.
A Kárpát-medencei magyar építészet hagyományainak megőrzéséért és fejlődésének előmozdításán dolgozó, a magyar építészeti kultúráért és a magyarországi építésügyért elkötelezetten tevékenykedő, munkájukban a legmagasabb nívót képviselő, kimagasló tudású és elhivatottságú építészek, építésügyi szakemberek munkája kulturális és társadalmi szempontból is jelentős és a legmagasabb elismerést érdemli. Ezen célból új, korábban példa nélküli állami kitüntetés került megalapításra az első építészeti életműdíjjal. Az építési és közlekedési miniszter által adományozható életműdíj névadója Kós Károly, akinek otthon és közösségépítő, ezáltal kultúrateremtő életútjáról tanúskodik közéleti szerepvállalása és megannyi általa épített templom Zebegénytől Kolozsvárig, különleges házak, iskolák, a Fővárosi Állat- és Növénykert épületei és természetesen a kispesti Wekerletelep főtere is. A díj átadására minden évben Kós Károly születésnapján, december 16-án kerül sor, számos az építészet értékeit bemutató program keretében.
A díjat évente kizárólag egy fő érdemelheti ki a kárpát-medencei szakemberek közül, továbbá az elismerést ugyanaz a személy csak egyszer kaphatja meg. A díjhoz a bruttó átlagkereset tizenötszörösének megfelelő összegű pénzjutalom jár. Az elismerés odaítélő bizottságban a legfontosabb szakmai szervezetek, így a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata és a Magyar Építész Kamara képviselői is helyet kapnak, a bizottság elnöke az Országos Főépítész.
Az új kitüntetéssel tovább gazdagodik az eddigi kitüntetések sora, tehát az eddigi állami építészeti kitüntetések, így az Ybl Miklós-díj, a Mőcsényi Mihály-díj, a Forster Gyula-díj, a Schönvisner István-díj, a Pro Architectura díj, az Építők Elismerő Oklevél valamint a Miniszteri Elismerő Oklevél továbbra is átadásra kerülnek.
Az építészeti kitüntetések jelölési folyamata elindult, ezekre az Építési és Közlekedési Minisztérium a díjak honlapjain várja a javaslattételeket.
Budapest, 2023. augusztus 31.
A hőség miatt nem lesz kamionstop a hétvégén
A nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása 2023. augusztus 26-án szombaton 15 órától augusztus 27-én vasárnap 22 óráig lett volna érvényben, azonban a kamionstop az elhúzódó hőség miatt, a jogszabályi lehetőséggel élve a teljes hétvégére felfüggesztésre kerül.
A felforrósodott vezetőfülkében várakozás nemcsak egészségtelen, a továbbindulás után jelentősen leronthatná a hivatásos sofőrök koncentrációs képességét is. A hétvégi forgalomkorlátozás feloldását a szállított áruk minőségének megőrzése, az árukárok megelőzése, a termékek mielőbbi célba juttatása is indokolja.
Budapest, 2023. augusztus 25.
Éjszakára szabad az út a kamionosok előtt a pünkösdi hétvégén
A nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a pünkösdi hétvégén 48 órán át lenne érvényben. A kamionstopot azonban az éjszakai időszakokban 22 óra és másnap reggel 6 óra között az áruellátás zavartalansága érdekében részlegesen felfüggesztik. A korlátozásban érintett járművek így csak rövidebb ideig nem közlekedhetnek a hazai utakon.
Az ünnepekre tekintettel a kamionstop főszabály szerint május 27-én, szombaton 22 órától május 29-én, hétfőn 22 óráig lenne érvényben.
A hatályos rendelkezések alapján a közlekedésért felelős miniszter a környezetvédelemért felelős miniszter egyetértésével indokolt esetben átmenetileg felfüggesztheti a korlátozást.
A kamionstopot szakmai kezdeményezésre azonban az éjszakai időszakokban 22 óra és másnap reggel 6 óra között, 8 órás időtartamokban felfüggesztik, így az ünnepi kamionstop a következők szerint alakul:
- május 28-án, vasárnap 6 órától 22 óráig,
- május 29-én, hétfőn 6 órától 22 óráig
A szakmai szervezetek kezdeményezésén alapuló intézkedés lehetővé teszi, hogy a hazai vállalkozások hatékonyan tudják kiszolgálni a hosszú hétvégék miatt megnövekedett áruigényeket.
Budapest, 2023. május 22.
Éjszakára szabad az út a kamionok előtt a hosszú hétvégén
A nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása megszakítás nélkül 48 órán át lenne érvényben a május 1-jével háromnaposra nyúló hétvégén. A kamionstopot szakmai kezdeményezésre 2023. április 29-én és 30-án, szombaton és vasárnap este 22 órától másnap reggel 6 óráig, 8-8 órás időtartamban felfüggesztik.
A kamionstop az általános szabályok szerint, a munkaszüneti nap miatt most hétvégén szombaton 22 órától május 1-jén, hétfőn 22 óráig lenne érvényben. A közlekedésért felelős miniszter indokolt esetben, a környezetvédelmi és forgalombiztonsági szempontokat is mérlegelve, átmenetileg felfüggesztheti a korlátozást.
E lehetőséggel élve, a szakmai szervezetek kezdeményezése alapján szombaton és vasárnap éjjel is nyolcórás időablak nyílik az áruellátás zavartalansága érdekében. Az intézkedésnek köszönhetően a hazai vállalkozások rugalmasabban szervezhetik meg fuvarozási feladataikat, a járművezetők a kevésbé forgalmas éjszakai órákban hazatérhetnek.
Budapest, 2023. április
Autóbuszos célellenőrzés eredménye
Az Építési és Közlekedési Minisztérium Közúti Közlekedési Ellenőrzési Főosztálya, mint autóbuszos piacfelügyeleti és utasjogi hatóság, 2023. február 8. és 2023. március 9. között autóbuszos célellenőrzést tartott.
Az autóbuszos hatóság soron kívüli célellenőrzés keretében vizsgálta a helyi (települési) menetrend szerinti autóbuszos személyszállítási közszolgáltatás végzésének jogszerűségét. A célellenőrzés a megfelelő szolgáltatói járatvégzés és rendelkezésre állás, továbbá a szolgáltatás személyi és tárgyi feltételeinek vizsgálatára irányult. Az ellenőrzési akcióba az érintett Vármegyei Kormányhivatalok közlekedési, valamint munkaügyi és munkavédelmi hatóságai is bevonásra kerültek, a hatáskörükbe tartozó jogsértések feltárására.
A komplex ellenőrzés keretében öt városban a menetrend szerinti autóbuszos személyszállítási szolgáltatást teljesítő 12 járaton 9 darab autóbusz került ellenőrzésre, kiegészítve a szolgáltatók telephelyeinek ellenőrzésével. Az utasjogi előírások ellenőrzése próbautazás keretében valósult meg.
A piacfelügyeleti és utasjogi ellenőrzések két szolgáltatónál tártak fel hiányosságokat. Megállapítást nyert, hogy egy szolgáltató a járatvégzések során nem tett eleget az alapvető utastájékoztatási kötelezettségének, míg egy másik a közszolgáltatási szerződés alapján nyújtott szolgáltatását az autóbuszos hatóság által jóváhagyott személyszállítási üzletszabályzat hatályos szövegének hivatalos honlapon történő közzétételének hiányában végezte.
A járművek műszaki ellenőrzése alapján a közúti ellenőrök négy autóbusz soron kívüli műszaki vizsgálatát rendelték el különböző műszaki hiányosságok miatt.
A szolgáltatásra előírt feltételek ellenőrzése alapján feltárásra került, hogy egy autóbusz esetében jelentősen túllépték a helyettesítő járatra vonatkozó szabály határidejét, arra nem rendelkeztek autóbuszos személyszállításra érvényes engedélykivonattal. Egy szolgáltató nem rendelkezett a járművek tárolására megfelelő tároló hellyel és pénzügyi helyzetét sem igazolta határidőben az engedélyező hatóságnál.
Egy gépkocsivezetővel szemben a vezetői engedély és gépjárművezetői szakmai képesítés érvényességi idejének lejárta miatt kellett eljárni.
Az ellenőrzések eredményeként összesen 1.450.000,- Ft közigazgatási bírság került kiszabásra.
Kamionstop a húsvéti ünnepek alatt
A nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne érvényben. A kamionstopot azonban az éjszakai időszakokban 22 óra és másnap reggel 6 óra között az áruellátás zavartalansága érdekében részlegesen felfüggesztik. A korlátozásban érintett járművek így csak rövidebb ideig nem közlekedhetnek a hazai utakon.
Az ünnepekre tekintettel a kamionstop főszabály szerint április 6-án, csütörtökön 22 órától április 7-én, pénteken 22 óráig, továbbá április 8-án, szombaton 22 órától április 10-én, hétfőn 22 óráig lenne érvényben.
A hatályos rendelkezések alapján a közlekedésért felelős miniszter a környezetvédelemért felelős miniszter egyetértésével indokolt esetben átmenetileg felfüggesztheti a korlátozást.
A kamionstopot szakmai kezdeményezésre azonban az éjszakai időszakokban 22 óra és másnap reggel 6 óra között, 8 órás időtartamokban felfüggesztik, így az ünnepi kamionstop a következők szerint alakul:
- április 7-én, pénteken 6 órától 22 óráig,
- április 9-én, vasárnap 6 órától 22 óráig,
- április 10-én, hétfőn 6 órától 22 óráig.
A szakmai szervezetek kezdeményezésén alapuló intézkedés lehetővé teszi, hogy a hazai vállalkozások hatékonyan tudják kiszolgálni a hosszú hétvégék miatt megnövekedett áruigényeket.
Budapest, 2023. április
Kamionstop-változás
A nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása március 14-én, kedden 22 órától március 15-én, szerdán 22 óráig lenne érvényben. A kamionstopot azonban kedden este 22 órától szerdán reggel 6 óráig az áruellátás zavartalansága érdekében felfüggesztik. A korlátozásban érintett járművek így csak rövidebb ideig, szerdán reggel 6 órától 22 óráig nem közlekedhetnek a hazai utakon.
A nemzeti ünnepre tekintettel a kamionstop főszabály szerint kedden 22 órától szerdán 22 óráig lenne érvényben. A hatályos rendelkezések alapján a közlekedésért felelős miniszter a környezetvédelemért felelős miniszter egyetértésével indokolt esetben átmenetileg felfüggesztheti a korlátozást.
A kamionstopot szakmai kezdeményezésre 2023. március 14-én 22 órától március 15-én reggel 6 óráig felfüggesztik.
A szakmai szervezetek kezdeményezésén alapuló intézkedés lehetővé teszi, hogy a hazai vállalkozások még rugalmasabban szervezhessék meg fuvarozási feladataikat, a járművezetők a kevésbé forgalmas éjszakai órákban hazatérhetnek.
Szerződések szabályai az építési beruházások megvalósításánál
Az orosz-ukrán háború által okozott építőanyag és beépítésre kerülő építőipari termék áremelkedés miatti költségnövekmények bejelentésének szabályai az építési beruházások megvalósítására kötött vállalkozási szerződések esetében.
Az építési beruházások megvalósítására kötött szerződések módosításának kezdeményezéséről szóló 13/2023. (I. 24.) Korm. rendelet, továbbá a 4/2023. (II. 23.) ÉKM rendelet tartalmazza az építési beruházások megvalósítására kötött szerződések költségnövekményének bejelentési és a szakvélemény kiadásának részletes szabályait.
A nyertes ajánlattevőnek (vállalkozónak) az ajánlatkérőnél kell kezdeményeznie a szerződés módosítását.
Az ajánlatkérőnek – a szerződésmódosítási kezdeményezés alapján – kell benyújtania az Építési és Közlekedési Minisztériumnál a szakvélemény kiadása iránti kérelmet a 4/2023. (II. 23.) ÉKM rendelet szerint előírt formában a szakvelemeny@ekm.gov.hu e-mail címre történő megküldéssel.
