Testületi tagok jelentkezését várja a Szent István Vidékfejlesztési Program

Balaton felvidék táj

Tíz településenként 1 milliárd forintos fejlesztési keretet biztosít a kormány a Szent István Programban. Az ebből megvalósítandó projekteket azok a fejlesztési testületek dolgozzák ki, amelyekbe nyílt pályázaton lehet jelentkezni az első, kísérleti szakaszban érintett térségek településeiről.

Forrás: Magyarország Kormánya

2026. 09. 26.

Szeptember 23-tól lehet jelentkezni a Szent István Vidékfejlesztési Program fejlesztési testületeibe. Ezekbe olyan, helyben aktív szereplők pályázatát várják, akik a testületek tagjaként segítenének a helyi fejlesztési tervek kialakításában.

A Szent István Program célja, hogy olyan hosszú távú fejlesztési modellt alakítson ki, ami aktívan bevonja a helyben élő polgárokat és közösségeket. A kormány a program kísérleti szakaszában 10, egyenként tíz településből álló mikrotérséget alakított ki, amelyeknek 1-1 milliárd forintos fejlesztési keretet biztosít. Az ebből megvalósítandó beruházások terveit dolgozzák ki a fejlesztési testületek, a projektekről pedig végül a helyben élő lakosok döntenek.

A testületekbe 16 éves kor feletti lakosok jelentkezhetnek a pilot program által érintett településekről, ezek listáját itt olvashatja. Kizáró ok viszont, ha a lakos vagy közeli hozzátartozója a pályázati kiírásban meghatározott tisztséget viselt a jelenlegi, vagy az ezt közvetlenül megelőző önkormányzati, illetve országgyűlési ciklusban.

A nyílt pályázatban 10-10 tagot választ ki a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium a fejlesztési testületekbe mind a tíz kísérleti térségben. A pályázat részeként szakmai önéletrajzot, rövid motivációs bemutatkozást, valamint a térség problémáiról és fejlesztési lehetőségeiről készített, legfeljebb 3-5 oldalas fejlesztési elképzelést kell benyújtani.

Ezen felül három dokumentumot kell kitölteni: egy összeférhetetlenségi és érdekeltségi nyilatkozatot, egy lakóhelyre és életvitelszerű ottlakásra vonatkozó nyilatkozatot, valamint egy adatkezelési nyilatkozatot és hozzájárulást. 16 és 18 év közötti fiatalok esetében emellett szükség lesz egy hozzájáruló nyilatkozatra is a törvényes képviselőtől, azaz a fiatal szülőjétől vagy gyámjától.

A pályázat elektronikus úton, a szippalyazat@vtm.gov.hu címre nyújtható be, az e-mail tárgyában feltüntetve az érintett mikrotérség nevével. A benyújtási határidő 2026. október 7-én éjfélkor jár le.

Október végéig dől el, kik kerülnek a fejlesztési testületekbe

A jelentkezők pályázatait a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium értékeli. A szempontok között szerepel a pályázó helyi beágyazottsága és a térség ismerete, a korábbi fejlesztési és projektmegvalósítási tapasztalata, a benyújtott fejlesztési elképzelés minősége, valamint a releváns szakterületi, és a közösségi együttműködési és részvételi tapasztalat is.

A minisztérium október 26-ig hoz döntést a pályázati úton bekerülő 10-10 tagról, ezzel párhuzamosan pedig kijelöl térségenként négy-négy felkért szakértőt, valamint egy-egy térségi koordinátort. Így október végére mind a tíz pilot térségben létrejön a teljes, 15 fős fejlesztési testület. A testületekben megfigyelőként részt vehetnek az érintett önkormányzatok képviselői és a térség országgyűlési képviselője is.

A testületek a novemberi alakuló ülés után elkezdik kialakítani a térség operatív fejlesztési stratégiáját, valamint összegyűjteni a konkrét fejlesztési projektötleteket. A cél, hogy 2027 januárjára összeálljon az a projektlista, aminek támogatandó projektjeiről jövő tavasszal a helyben élők döntenek majd.

A programról további tájékoztatást olvashat a pályázat dokumentumtárában, ahol szintén megtalálja a pályázati felhívást, a pilot program településeinek listáját, valamint az adatkezelési tájékoztatót.

Ha kérdése merülne fel a pályázati felhívással kapcsolatban, írjon a szipinfo@vtm.gov.hu e-mail címre, ahol a beérkezett megkeresésekre 3 munkanapon belül választ kap. A levél tárgyában hivatkozzon a Szent István Vidékfejlesztési Program Pilot program pályázati felhívására.