Novák Katalin az operatív törzs vezetőjeként tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a járvány előtti évekhez hasonlóan, az idén minden korábbinál nagyobb volt az érdeklődés az Erzsébet-táborok iránt. Annak érdekében, hogy egyetlen gyereket se kelljen visszautasítani, félmilliárd forint többletforrást biztosítanak ezekre a táborokra - tette hozzá.
    Idén a napközis táborok mellett ottalvósakat is lehet szervezni, így a nyári szünet tíz hetében 110 ezer gyerek töltheti a szünidő egy részét Erzsébet-táborokban, a hétvégéken pedig családi táborokat szerveznek - ismertette.
    
Novák Katalin beszámolt arról is, hogy a járványidőszak alatt felújították az Erzsébet-táborokat. A zánkait téliesítették is, Fonyódligetre pedig augusztus 1-jétől jurtatábort szerveznek.
    Hozzátette: a táborokra a mindenkori járványügyi szabályok irányadók, és garantálják, hogy csak olyan felnőttek vehetnek részt a táborokban, akiknek van védettségi igazolványuk.
    Kitért arra: az erdélyi Erzsébet-táborba az idén nem utaztatnak magyarországi gyerekeket, oda erdélyi magyar gyerekeket várnak.
    A miniszter elmondta, a grémium azt javasolta, hogy a köznevelési intézmények augusztus utolsó hetében is szervezhessenek táborokat. Úgy látják, indokolt az eredeti rendelkezés felülvizsgálata - tette hozzá.
    
Novák Katalin azt mondta, hogy a nagyfokú átoltottság teszi lehetővé az élet újraindulását. Biztonságra és szabadságra van szükségük az embereknek, ezt segíti a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs - fogalmazott. Jelezte, ma Magyarországon több vakcina van, mint amennyire szükség van, ez jelenti a garanciát az élet újraindítására.
    A közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs - 
Novák Katalin beszámolója szerint - hetente ülésezik majd, és a kormányzati szereplőkön kívül a kulturális és turisztikai élet képviselői, az országos tisztifőorvos, valamint a Nagycsaládosok Országos Egyesülete révén a civilek is képviseltetik magukat benne.

(MTI)