2021-ben a biomassza-alapú gazdaság az Európai Unió GDP-jének 5%-át tette ki, amely 2300 milliárd eurót ért el, és ebből a biomassza-alapú iparágak 720 milliárd euróval részesedtek.

A BIC meghatározó partner az iparág európai bővítésének elősegítésében. A BIC magyarországi országjelentése feltérképezi az ország biomassza alapú növekedési lehetőségeit, különösen a kiaknázatlan és alulhasznosított biológiai erőforrásokat. Magyarország teljes területének megközelítőleg 55 százalékát mezőgazdasági célokra használják, ami az egyik legmagasabb arány az EU tagállamai között, így jelentős erőforrást kínál a biomassza alapú értékláncok számára.

Ez a jelentés segít az alacsony vagy semmilyen értékkel nem rendelkező mellék- és hulladék áramok lehetséges hasznosításának beazonosításában, új lehetőségeket kínálva az alapanyag-termelő ágazatok, az élelmiszeripar, a kék bioökonómia, a biológiai alapú vegyi anyagok, valamint a gyógyszeripar számára.

A biomassza-alapú iparágak fejlesztése Magyarországon lehetőséget kínál a hazai és külföldi befektetések számára egy olyan időszakban, amikor a zöld növekedés kiemelten szerepel az EU napirendjén.

Emellett az EU továbbra is törekszik arra, hogy növelje az innovációban és kutatásban való részvételt a BIOEAST-országok – köztük Magyarország – körében.

„A magyarországi biomassza értéknövelésére, a marginális földterületek jobb hasznosítására és a hulladékáramok új, értéknövelt termékekké történő átalakítására irányuló beruházások kiemelt prioritást jelentenek Magyarország és az Agrárminisztérium számára. A biomassza-alapú gazdaság ezt a lehetőséget kínálja, és e jelentés segítségével célunk, hogy támogassuk a beruházások irányának meghatározását, fokozzuk az érintettek bevonását, és új lehetőségeket nyissunk a magyar mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, akvakultúra és élelmiszeripar számára a biogyártás felé vezető úton” – mondta Juhász Anikó, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára.

(AM Sajtóiroda)