Hornung Ágnes azt követően adott tájékoztatást, hogy a Demencia Társadalmi Tanács megtartotta első ülését. Az államtitkár emlékeztetett, hogy a kormány családpolitikájának eddigi három pillérét egy negyedik elemmel egészítik ki, amely a testi, lelki és szellemi egészségről szól. Ez az elem a társadalom teljes egészét lefedi, mivel azt valamennyi korosztály számára biztosítják - hangsúlyozta. Hozzátette, hogy döntés született az átfogó "Van értELME!" elnevezésű Nemzeti Demencia Program elindításáról, amelyben lefektetik, hogy a betegséggel, az abban érintettek problémájával a lehető legmagasabb szinten, az egészségügyi és szociális szervezetekkel szorosan együttműködve foglalkozzanak. Nagyon fontos, hogy minél előbb elkezdjünk ilyen szinten is foglalkozni ezzel a népbetegséggel, mert ellenkező esetben a probléma elhúzódik, és akkor azt már nehezebben lehet kezelni - hangsúlyozta Hornung Ágnes. Czibere Károly, a Református Szeretetszolgálat főigazgatója üdvözölte, hogy a minisztérium segítséget nyújt a demenciával érintett családoknak. A főigazgató fontosnak nevezte, hogy a ma aktív generáció vissza tudja adni a szüleiktől, nagyszüleiktől korábban kapott gondoskodást. Ez a gondoskodási rendszer az együttműködésre épül, és az is cél, hogy felkészítsék az aktív embereket, mit kell tenni akkor, ha a családjukban megjelenik a demencia - mondta, hozzátéve, hogy a várható élettartam növekedésével a betegek száma is egyre nő. Erőss Loránd neurológus, idegsebész, az Országos Mentális, Idegsebészeti és Ideggyógyászati Intézet főigazgatója elmondta, hogy intézetük egyik épületét a Magyar Máltai Szeretetszolgálat számára adták át, és ott a szervezet munkatársai gondoskodnak a demenciás betegekről. Hozzátette, fontos, hogy a betegekről otthoni körülmények között lehessen gondoskodni, mivel idősotthonokba, szociális otthonokba kerülve a várható életkoruk csökken ahhoz képest, mint amikor otthon, családban tudnak élni. Az államtitkárság az eseményhez csatolt háttéranyagban azt írta, a tanácsot azért hozták létre, mert a demencia kórképének száma minden jóléti társadalomban, így Magyarországon is növekszik, és a gondozási szükségletek ellátása nagy mértékben a családokra hárul. A kormány kiemelt célja, hogy a népbetegségnek számító demenciára, annak felismerésére és lehetséges rizikófaktoraira felhívja a figyelmet, így az akcióterv keretében hatékony segítséget nyújtson a demenciával élőknek és őket gondozó hozzátartozóiknak, illetve a szakembereknek - hangsúlyozták. A Demencia Társadalmi Tanács feladata, hogy felhívják a figyelmet a demencia tüneteire, annak felismerésére, a demenciával élők speciális gondoskodási és gondozási igényeire, és az őket gondozó családtagok, szakdolgozók feladataira és munkájára, céljuk pedig hozzájárulni a demenciával kapcsolatos kihívásokra adható hatékony társadalmi válaszok megtalálásához, ezáltal is segítve az érintett betegeket, a családokat és az ellátórendszer fejlesztését - olvasható az államtitkárság összegzésében. A tanács tagja Hornung Ágnes, családokért felelős államtitkár, Vitályos Eszter, a KIM parlamenti államtitkára, Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, Takács Péter egészségügyi államtitkár, Beneda Attila családügyi helyettes államtitkár, Czibere Károly, a Református Szeretetszolgálat főigazgatója, Erőss Loránd, az Országos Mentális, Idegsebészeti és Ideggyógyászati Intézet főigazgatója, Egervári Ágnes, a biatorbágyi egészségház igazgatója és Kovács Tibor, a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikájának igazgatóhelyettese.
(MTI)