A tárcavezető az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának magas szintű ülésén mindenekelőtt napjaink rendkívüli nehézségeit ecsetelte, és emlékeztetett rá, hogy az utóbbi három évben két óriási sokk rázta meg a világot, a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború kitörése. "Most van legrosszabb helyzetben a világ biztonsága az elmúlt nyolcvan évben, a terrorfenyegetettség súlyosabb, mint bármikor korábban, a nukleáris képességekre hivatkozás egyre szégyentelenebbül és egyre nyíltabban zajlik, a harmadik világháború kockázata ma a legmagasabb" - szögezte le.

Majd aláhúzta, hogy ezen biztonsági kihívások súlyos és hosszú távú negatív következményként a világ újbóli blokkosodásával járhatnak, illetve elterelik a figyelmet a bolygó megőrzésének problémáiról. Ez ráadásul szavai szerint "ördögi kör", ugyanis a blokkosodás ellehetetleníti a környezet- és klímavédelmi kihívások megoldását.

Szijjártó Péter ezért Magyarország és Szerbia nevében felszólalva józan megközelítésre szólította fel a nemzetközi közösséget, és tömbökre szakadás helyett konnektivitást sürgetett, ami így lehetővé tenné a minden fél számára előnyös globális együttműködést a kölcsönös tisztelet alapján. Hangsúlyozta: Magyarország és Szerbia jó példa arra, hogy miként lehet a történelmi ellenségeskedést barátsággá és stratégiai partnerséggé alakítani. "El is szigetelhettük volna magunkat egymástól, azonban ez ártott volna a népeinknek, ezért vezetőink megértették azt, hogy hasznos mindkét ország számára, ha észszerű döntést hozva a lehető legjobban összekapcsolódunk" - fogalmazott.

Ezután arra is kitért, hogy az utóbbi időszak válságaiból hazánk rendre megerősödve került ki, ez csakis a nemzeti válaszok miatt volt lehetséges. A pénzügyi válságra adócsökkentéssel, a migrációs válságra a határvédelem erősítésével, a gazdasági krízisre beruházásösztönzési programmal, az energiaválságra pedig annak felismerésével reagált a kormány, hogy az ellátás nem politikai és ideológiai, hanem fizikai kérdés - sorolta.

A miniszter üdvözölte, hogy ezen válaszintézkedéseknek köszönhetően Magyarország hozzájárulhatott az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak teljesítéséhez. Közölte, hogy a világszervezet jelentése szerint ezen a téren Magyarország a 22., míg Szerbia a 36. helyen áll. Kiemelte, hogy a víz- és a biztonságos energiaellátás a legfontosabb kérdések közé tartozik, és hazánk elkötelezett az ezzel kapcsolatos feladatok megoldása mellett. A vízhiányról szólva a technológia fontosságát emelte ki, és emlékeztetett, hogy hazánkban kifejlesztett eszközöket használnak a vízgazdálkodásban a világ számos pontján.

Mint mondta, a vízellátás már csak a biztonsági fenyegetést jelentő újabb migrációs hullámok megelőzése szempontjából is lényeges. Az energiaválság kapcsán pedig úgy vélekedett, a legfőbb kérdés, hogy miként garantálható a jövőben az ellátás súlyos környezeti terhelés nélkül. Szerinte erre a válasz egyértelműen az atomenergia, amely biztonságos, olcsó és fenntartható módja az áramtermelésnek.

Aláhúzta: számos nemzetközi platformon nem a tények, hanem érzelmek alapján zajlik a vita az ügyről, majd reményét fejezte ki, hogy az ENSZ a továbbiakban is kivétel marad. Számos nagyon fontos feladat áll előttünk annak érdekében, hogy teljesítsük a fenntartható fejlődési célokat, és ezáltal megőrizhessük a bolygót az utódaink számára. Ha képesek vagyunk megelőzni a világ ismételt blokkosodását, akkor van egy halvány esélyünk a sikerre" - összegzett.

(MTI)