A költségvetés eszközeit is felhasználják, hogy mindenki, aki elveszítette a munkahelyét, vissza tudja szerezni, vagy új munkahelyet kaphasson, továbbá minden vállalkozó, akinek be kellett zárnia az üzletét, újra tudja indítani, illetve lehetőség szerint tovább tudja fejleszteni.

Az Országgyűlés 132 igen, 26 nem szavazattal hagyta jóvá az előterjesztést, amelyben a kormány dinamikus, 5,2 százalékos gazdasági növekedéssel, mérsékelt, 3 százalékos inflációval, az európai uniós országokban várható hiánycsökkentési trendhez illeszkedő 5,9 százalékos GDP-arányos hiánycéllal, valamint a GDP 0,4 százalékát meghaladó biztonsági tartalékkal tervezett.

A kormányfő kedden a Facebook-oldalán közzétett videóban közölte, hogy az Országgyűlés délután elfogadta a magyar gazdaság újraindításáról szóló költségvetést. Hozzátette: 5,5 százalékos gazdasági növekedést akarnak elérni, "a költségvetés ehhez jó alap, de önmagában nem elegendő". Úgy fogalmazott: "bátor és szokatlan kormányzati döntéseket kell hoznunk, hogy 5,5 százalék fölé emeljük a gazdasági növekedést, de ha sikerül, akkor vissza tudjuk adni a gyermeket nevelő családoknak azt az adót, jövedelemadót, amit 2021-ben befizettek".

A miniszterelnök egyúttal leszögezte: folytatják a 13. havi nyugdíj visszaadását, visszaépítését, a 25 év alattiak számára személyi jövedelemadó nélküli munkalehetőséget tudnak biztosítani, megegyezhetnek a vállalkozókkal, hogy 200 ezer forint legyen a minimálbér, és ismét csökkenthetik a munkát terhelő adókat. "Nagy feladat, de nem lehetetlen. Hajrá, magyarok!" - zárta szavait a miniszterelnök.

 A kormány azzal számol, hogy 2022-ben 1,1 százalékkal bővülhet a foglalkoztatás, a nettó jövedelmek várhatóan 7,7 százalékkal emelkednek, a háztartások fogyasztása 4,8 százalékkal nőhet.

 

Fotó:MTI

A helyreállítás fókuszában továbbra is a munkahelyteremtés, a gyermekes családok támogatása és az idős emberek védelme, valamint a magyar gazdaság szempontjából kiemelt ágazatok fejlesztése áll. Emellett a klímavédelmi célok és a digitalizáció is jelentős szerepet kap - áll az indoklásban.

Hasonlóan az ideihez a jövő évi büdzsének is két pillére lesz. A gazdaság-újraindítási alapban 2022-ben 7300 milliárd forintot meghaladó összeg lesz, amely a jövő évi GDP 13 százaléka. Az egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alap meghaladja a 3600 milliárd forintot.

A törvényjavaslat indoklásában az elmúlt év gazdaságvédelmi intézkedéseinek folytatásaként említik a gazdaság-újraindítási akciótervet.

A költségvetés ezen fejezetében szerepel a többi között a tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítésére biztosított 160 milliárd, a nyugdíjprémiumra elkülönített 68 milliárd forint.

Ebben az alapban található a járó- és fekvőbeteg szakellátásban dolgozó orvosok, valamint az alapellátásban résztvevő orvosok és szakdolgozóik 2021-ben indult béremelésének fedezete, 458 milliárd forint.

A 25 év alatti fiatalok január 1-jétől mentesülnek a személyi jövedelemadó (szja) megfizetése alól; szjából az idei 2717 milliárd forint helyett 2866 milliárd forintot várnak.

A családokat, gyermekeket érintő intézkedések között szerepel, hogy az árvaellátás havi 24 250 forintos minimumösszege jövő évtől havi 50 ezer forintra emelkedik. Az emelés a már folyósított ellátásokra is vonatkozik; 38 milliárd forint van erre a büdzsében.

A gyermekek otthongondozási díjának összege 2022-ben eléri a minimálbér összegét, az ápolási díj havi alapösszege pedig a 2021-es 41 335 forintról 43 405 forintra nő.

A béreket terhelő munkáltatói adóterhek 2022. július 1-jétől 2 százalékponttal csökkennek. Az adminisztrációs terhek mérséklése érdekében kivezetik a szakképzési hozzájárulást, a büdzsében már csak 68 milliárd forint bevételt várnak ebből az idei 105 milliárd forint helyett. A szociális hozzájárulási adó kulcsa is csökken jövő év közepétől 0,5 százalékponttal, 15 százalékra.

(kormany.hu)