Az estet a MOL-Új Európa Alapítvány támogatta. Az eseményen részt vett Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Lévay Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége, Hoppál Péter, az évadért felelős kormánybiztos, a török kormány több tagja, valamint Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója és a török Turkish Petroleum felsővezetői.

A házelnök köszöntőjében üdvözölte a MOL és a MOL-Új Európa Alapítvány szerepvállalását a kulturális mecenatúrában. A kultúrán túlmutató török-magyar kapcsolatokat méltatva kiemelte: kölcsönös bizalom nélkül nincs működő partnerség, működő partnerségek nélkül pedig nincs jól működő gazdaság.

Dr. Hoppál Péter, a Magyar-Török Kulturális Évadért felelős kormánybiztos köszöntő beszédében emlékeztetett arra, hogy a „Barátság és együttműködés évszázada” mottóval tavaly decemberben elindított kulturális évad a végéhez közeleg. Úgy fogalmazott, az elmúlt hónapokban Törökországban megvalósított több mint száz magyar kulturális produkciót a török közönség óriási nyitottsággal és szeretettel fogadta és ugyanez igaz a Magyarországon zajló török szervezésű programokra is. Köszöntve a MOL és Turkish Petroleum jelen lévő vezetőit azt mondta: bízik abban, hogy a közös kulturális tevékenység termékenyítő hatása az élet számos területén megmutatkozik majd.

A Tiszta forrás összművészeti produkció Guessous Majda Mária, a Győri Balett és a Magyar Állami Népi Együttes közreműködésével a török és magyar zene kapcsolódásán keresztül mutatja be a bartóki életmű néhány jellegzetes darabját.

A hivatalos látogatáson Törökországban tartózkodó Kövér László házelnök Isztambulban megnyitotta a szintén a Magyar-Török Kulturális Évad keretében megvalósuló Országház a Dunaparton című kiállítást. A tárlat az Országház épületének építéstörténetét, képző- és iparművészeti remekeit, reprezentatív tereit és történelmi sajátosságát mutatja be, kiemelve a 20–21. századi török-magyar politikai kapcsolatokat. Az Országgyűlés elnöke részt vett Erdal Salikoglu török zeneművész, műfordító, magyarságkutató, az Isztambuli Magyar Kulturális és Baráti Társaság alapító elnöke kitüntetésén, aki a Magyar érdemrend tisztikeresztje kitüntetést vette át Mátis Viktor nagykövettől. Erdal Salikoglu a magyar kultúra iránti példaértékű elkötelezettsége, a magyar-török baráti, kulturális és testvérvárosi kapcsolatok ápolása és fejlesztése érdekében végzett magas színvonalú tevékenysége és a fiatal generáció ösztönzése terén végzett munkája elismeréseként kapta a magas rangú kitüntetést.

(KIM)