A sajtótájékoztatón Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára hangsúlyozta, a Hungarian Food Business program hozzájárul ahhoz, hogy a magyar élelmiszer megjelenése a világban még hatékonyabb legyen. Az Agrármarketing Centrum által elindított új program elősegíti, hogy a technológiájában, kapacitásaiban, termékeiben megújuló magyar élelmiszeripar ki tudja használni az exportpiaci lehetőségeket - fogalmazott az államtitkár.

Feldman Zsolt kiemelte, hogy az agrártárca a hazai agrárexportban a feldolgozott termékek arányának növelésére törekszik, ehhez szükség van az ezt támogató programokra. Felidézte, hogy az elmúlt 10 évben megduplázódott a magas hozzáadott értékű élelmiszertermékek exportja, Magyarország 3,6 milliárd euró másodlagosan feldolgozott élelmiszert értékesít évente a külpiacokon. A magyar termékek mintegy 85 százalékát európai uniós piacokon adják el. Célul tűzték ki, hogy az uniós piacokra kerülő feldolgozott élelmiszer-termékek jelenlegi 68 százalékos arányát 75 százalék fölé növeljék 2030-ig - közölte az államtitkár. Mint mondta, ehhez a jó technológia és a jó szakemberek mellett arra is szükség van, hogy a hazai vállalkozások támogatást kapjanak a külpiacokon történő megjelenéshez, üzletkötéshez.


Fotó: MTI

Giczi Gergely, az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese ismertette: a program része egy online élelmiszeripari valós idejű katalógus, amely a magyar élelmiszeripari kínálatot összefoglalva és digitalizálva bemutathatóvá teszi a világ bármely pontján, ezzel biztosítva a magyar élelmiszeripari gyártóknak, hogy jelen lehessenek a digitális térben. Giczi Gergely elmondta: a gyártók számára díjmentes digitális élelmiszeripari katalógus egy szoftver része, amelyben jelenleg csaknem 30 gyártó közel 300 terméke van. Közölte: célul tűzték ki, hogy a magyar exportképes élelmiszeripari gyártók 70-80 százalékát be tudják vonni, és a jövő év január 1-jén éles üzemben elinduljon a rendszer. Hozzátette azt is, hogy exportstatisztikai adatok alapján kiválasztották azt a 25 célországot, amelyekre leginkább szeretnének koncentrálni.

Az ügyvezető-helyettes a Hungarian Food Business programról szólva kitért a többi között a nagy külföldi szakmai kiállításokra is, ahol az Agrármarketing Centrum a piacinál lényegesebb kedvezőbb feltételek mellett biztosít megjelenést a magyar élelmiszeripari vállalatoknak. Elmondta, hogy szintén az online rendszerbe integrálva létrehoznak egy képzési rendszert, elsősorban a kisebb vállalkozásoknak, vagy a már gyakorlott exportőrök új munkatársainak. Jelezte azt is, hogy ugyancsak a program részeként pályázati rendszer segíti majd a kisvállalkozásokat, hogy gyakorlott exportőrökké válhassanak.

Káhn Norbert, a Gyermelyi Zrt. kereskedelmi igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a koronavírus-járvány nehézségeket okozott a személyes kapcsolattartásban, az új program jó lehetőség, hogy újabb csatornákon érhessék el a nemzetközi partnereket. 

(MTI)