Nagy István megfogalmazása szerint " a szemünk előtt születik újjá a magyar mezőgazdaság". Kiemelte: a nemzeti kormány eddig soha nem látott mértékű forrás biztosításával folytatja a vidéki Magyarország gazdasági erejének fokozását. Mindehhez példátlan összeg, a 80 százalékos nemzeti kiegészítő forrással együtt összesen 4265 milliárd forint áll rendelkezésre 2021-2027 között vidékfejlesztésre - mondta. A miniszter arról beszélt, hogy az agrárium és élelmiszertermelés teljes modernizációja a cél. Mint mondta, csak a jelenlegi kétéves átmeneti időszakra 1529 milliárd forint új forrást biztosít a kormány, ebből már tavaly több mint 1100 milliárd forint összegben írtak ki pályázati felhívásokat az agrárium és a vidéki élet szereplői számára. Ezzel megnyitják az utat a versenyképességet, a hatékonyságnövelést és a gazdaság dinamizalását szolgáló értékteremtő fejlesztések előtt, mint amilyen a TM Zrt. mostani beruházása is - mondta.



Fotó: Pelsőczy Csaba

Szólt arról, hogy az utóbbi években komplex, részletesen kidolgozott szakpolitikai eszközökkel, átgondolt támogatási rendszerrel igyekeztek elérni, hogy az agrárium versenyképes, vonzó, kiszámítható jövedelmet garantáló alternatívát jelentsen kis- és nagyvállalkozásoknak, a szakma régi művelőinek és a fiataloknak egyaránt. Ezt követően egy még intenzívebb folyamat veszi kezdetét, mert további ütemváltást határoztak el - emelte ki. Az agrárminiszter felhívta a figyelmet, hogy február 28-tól újból pályázható az állattartó telepek fejlesztését támogató felhívás. Számos kihívás csökkenti a termelési felületet, és helyez egyre nagyobb felelősséget a "még" termelők vállára - közölte, megjegyezve: ez teher, de egyben óriási lehetőség is. Hozzátette: a magyar nemzeti kormány támogatja az elképzeléseket.
F. Kovács Sándor, Jász-Nagykun-Szolnok megye 3-as számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője és képviselőjelöltje stratégiai ágazatnak nevezte a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart, egyben üdvözölte a TM Zrt. beruházását. Kifejtette, hogy a vállalat fejlesztései a huszonegyedik századi kihívásoknak teljes mértékben megfelelnek, a tejfeldolgozás mellett például vetőmagtermeléssel is foglalkoznak, a "legnagyobb szükség van ezekre a termékekre"- mondta. Felhívta a figyelmet, hogy "gyors és sikeres döntéseket kell hozni", mert új piacok és lehetőségek nyílnak meg.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Horváth László, a L.A.C. Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: nemrég adták át a vállalat új, innovatív tejüzemét is, amely a Nagyvállalati támogatási programból kapott pénzügyi segítséget. Ezzel a cég egyedülálló komplexumot hozott létre. Kitért arra, hogy a L.A.C. Holding cégcsoport tagvállalata, a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. a szenttamási tejgazdaság szomszédságába költöztette tehenészeti telepét. Elmondta, hogy automatizált robottechnikát alkalmazó fejési rendszer épült ki, amely a hibalehetőségek minimalizálása mellett a jószágok közérzetének javításában is jelentős szerepet játszik. Hozzátette: hogy az új telep infrastrukturális és logisztikai fejlődést tesz lehetővé  és a szenttamási tejüzemmel szorosan együttműködve saját márkanévvel - Szenttamási tej - állítanak elő magas minőségű terméket. Tacopulosz Péter, a TM Zrt. vezérigazgatója, cégvezető az MTI-nek elmondta: a vállalat a mintegy egymilliárd forintos beruházás megvalósítására több mint 445 millió forint támogatást nyert a szarvasmarha telepek korszerűsítésére benyújtott pályázaton. Az MTI-hez eljuttatott sajtóközleményük szerint több fejőrobotot telepítettek. Az állatjóléti körülményeket trágyakihúzók, önitatók, hátvakarók és vízágyas matracok biztosítják. Az átlag 485 Holstein fríz tejelő tehénnel és annak szaporulatával rendelkező állományuk éves szinten 4 millió liter tej termelésére képes.
A TM Zrt. a L.A.C-cégcsoporthoz tartozik, amely a kunsági hagyományokra építve lett mára a térség legnagyobb mezőgazdasági vállalata.

 

(MTI)