A háború vesztésre, a vállalkozók győzelemre állnak Magyarországon
Magyarországon a háború vesztésre, a vállalkozók pedig győzelemre állnak - jelentette ki a miniszterelnök pénteken Budapesten.
Orbán Viktor a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) Magyar Vállalkozók Napja nevű rendezvényén azt mondta, leginkább azért áll a háború vesztésre Magyarországon, mert "mi kimaradtunk ebből a háborúból, sokkal jobban és inkább kimaradtunk, mint a nyugat-európai barátaink, akik beszálltak, azok most bajban vannak és még nagyobb bajban lesznek".
A kormányfő leszögezte, miközben a vállalkozások hajtják, húzzák a gazdaságot, a háború blokkolja azt. Egy hüvelykujjszabály szerint egy százalékos GDP-növekedés a kincstár szempontjából 400 milliárd forint bevételt jelent. Ha nem lenne háború, a növekedés a jelenlegi egy helyett három százalékos lenne, ami plusz 800 milliárd forintot jelentene a költségvetésnek, és ebből jó néhány százmilliárd forintot lehetne gazdaságfejlesztési célokra fordítani - mondta. A miniszterelnök úgy fogalmazott, a háború drága dolog. Nem véletlen, hogy aki leginkább ért a gazdasághoz, akik gondolkodásmódját leginkább az üzlet határozza meg, az amerikaiak, azok már ki is szálltak belőle - tette hozzá.
"A nyugat-európai barátaink azonban befelé mennek, egyedül kell kifizetniük a háború árát és az borsos lesz" - mondta Orbán Viktor, megjegyezve, egyébként is rossz bőrben vannak a nemzetközi versenyképesség tekintetében, hát még így. A kormányfő szavai szerint az, hogy a magyar gazdaság nem blokkolt le olyan mértékben, mint az ország számára legfontosabb területet jelentő német gazdasági térség, az kizárólag a magyar vállalkozóknak köszönhető. A miniszterelnök a kormány nevében köszönetet mondott minden olyan vállalkozónak, aki az extrém nehéz háborús időkben nem föladta, visszafogta, beszüntette, felfüggesztette, hanem folytatta, csinálta, megpróbálta, újított, kereste a lehetőséget, energiát adott le, és így lehetőséget adott arra, hogy legalább az egy százalékos növekedést a magyar gazdaság el tudja érni.
Orbán Viktor ugyanakkor a vállalkozók győzelmének nevezte a kis- és középvállalkozókat célzó 11 pontos, 90-100 milliárdot jelentő adócsökkentési vállalkozástámogatási programot, azt ugyanis az tette lehetővé, hogy a gazdaság a vállalkozók vezetésével megtermelte azt az összeget. "Az is az önök győzelme, hogy meg tudtunk állapodni tegnap a következő évi minimálbér-emelés mértékéről, az is az önök győzelme, hogy ilyen háborús időkben képesek voltunk arra, hogy a családtámogatási rendszert Magyarországon megerősítsük: édesanyák ne fizessenek adót, megemeljük kétszeresére a gyerekek után járó adókedvezményt" - közölte. Úgy vélte, az is a vállalkozók győzelme, hogy "van pénzünk arra, hogy ilyen háborús körülmények között 3 százalékos otthonteremtési, első lakásteremtési hitelt tudunk nyújtani, és a vállalkozóknak is képesek vagyunk 3 százalékon hitelt nyújtani". A miniszterelnök kiemelte, két tényezőn múlik, hogy "önöknek milyen éve lesz jövőre": a háború és a béke kérdésén, valamint azon, milyen gazdaságpolitika lesz Magyarországon - mondta Orbán Viktor.
A miniszterelnök az eseményen úgy fogalmazott, hogy "az önök sikere és lehetőségei nagymértékben múlnak azon, hogy jobboldali vagy baloldali gazdaságpolitika lesz Magyarországon". A tapasztalatai azt tanítják, a baloldali gazdaságpolitika lényege, hogy a politikusok mindig jobban tudják, hol a pénz helye, ezért amennyit csak tudnak, elvesznek azoktól, akiknek van, és "az ő nagyobb tudásuk, vagy nagyobbnak tételezett tudásuk alapján, amit rejtélyes módon igazságosságnak neveznek, megpróbálják az önöktől elvett pénzt szétosztani" - tette hozzá. Rámutatott: ez a baloldali gazdaságpolitika mindig bürokráciát, túlszabályozást, segélyeket és segélyekkel való visszaélést, korrupciót eredményezett, aminek a vége "mindig újra és újra adóemelés".
Felhívta a figyelmet, hogy ezzel szemben a jobboldali gazdaságpolitika gondolatának az áll a középpontjában, hogy munka és teljesítmény nélkül nem lehet boldogulni, a családok és a vállalkozások - amelyek megkeresték a pénzt - tudják a legjobban, hol van annak a helye, "ezért hagyjuk náluk, csak annyit vegyünk el tőlük", amennyi ahhoz szükséges, hogy a közös szükségleteket a hadseregtől kezdve a biztonságon keresztül a közvilágításig, oktatásig a költségvetésből finanszírozni tudják, és "az ilyen gazdaságpolitika általában adócsökkentésben végződik". "Ha valaki azt akarja önökkel elhitetni, hogy ezen a két gazdaságpolitikán kívül létezik harmadik is, ne higgyenek neki, egész Európában csak ebből a kettőből lehet választani" - hangoztatta. Úgy vélte, amikor a vállalkozások balra fordultak, akkor eddig erre mindig, mindenhol csak ráfizettek. A vállalkozásoknál jobbkéz-szabály van, "azt javaslom önöknek, hogy ezt vegyék figyelembe, ha lehet, tartsák be", "ráadásul most még inkább így lesz ez, mert nem csak Magyarországon egyszerűsödtek le ilyen végletesen a dolgok, hanem egész Európában is" - mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktor az eseményen arról is beszélt, egész Európa a baloldali gazdaságpolitikák irányába tolódott és tolódik folyamatosan, ezért már szinte közhelynek számít az a felismerés, amit mindenkitől hallhatunk, hogy Európa elveszíti a versenyképességét. Amit Brüsszelben látunk, az maga a baloldali gazdaságpolitika, amivel lassan két évtized óta folyamatosan próbálkoznak, az eredménye pedig a bürokrácia, a túlszabályozás, az adóemelés, illetve a "korrupció is belefér" - jelentette ki a kormányfő.
"Azt kívánom, hogy őrizzék meg a vállalkozásaik szabadságát, ne engedjék, hogy a bürokrácia maga alá gyűrje az önök vállalkozásait, továbbra is legyen olyan gazdaság a következő évben Magyarországon, amely értékeli a teljesítményt" - zárta beszédét Orbán Viktor.
