Fotó: PM

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a kormány arra törekszik, hogy a gazdaságvédelmi intézkedésekkel mérsékelje a vállalkozásokat, a munkavállalókat és a családokat ért hátrányokat, ezért folytatja az adócsökkentésre és a beruházások támogatására épülő politikát. 

Fotó: MTI

A tárcavezető kifejtette: a kormány továbbra is számít a vállalkozások részvételére a gazdaságfejlesztési törekvések megvalósításában és az innováción alapuló termelés minél szélesebb körű elterjesztésében. Mint mondta: támogatni kell azoknak az iparágaknak az erősödését, amelyek az önellátás és a növekedés további forrását jelentik. A miniszter kiemelte: minden remény meg van arra, hogy ismét eredményesen küzdjük le a válságot, ahogyan azt tettük tavasszal és 2010-ben is, ebben nagy szerepe van a Gazdaságvédelmi Akciótervnek. 

Fotó: PM

A munkahelyek védelme érdekében hozott intézkedéseknek köszönhetően a magyar munkaerőpiac továbbra is stabil maradt, több mint 900 ezer munkavállaló részesült eddig támogatásban. Varga Mihály felhívta a figyelmet: a kormány a válsághelyzetben is megtartotta korábbi ígéretét és folytatja az adócsökkentéseket, a szociális hozzájárulási adó mérséklése minden vállalkozás működését segíti. A hitelmoratórium bevezetésével eddig több mint 1 millió 600 ezer lakossági ügyfél és 60 ezer vállalat élt, 2000 milliárd forintot megtakarítva az idei évben. A miniszter tájékoztatott: 200 milliárd forintot tesznek ki azok a kedvezményes és állami garanciát tartalmazó hitelprogramok és többszáz milliárd forintot azok a beruházási támogatások, amelyeket a magyar vállalkozások fejlesztéseikhez vettek igénybe.

Fotó: PM

A Pénzügyminisztérium azzal számol, hogy Magyarországon a bruttó hazai termék az év egészében 6,4 százalékkal csökken, a hiány a GDP 8-9 százaléka között lesz. Ugyanakkor a kormány továbbra sem adja fel a növekedést támogató és szigorú fiskális politikát. Ennek jegyében egy olyan 3 éves pénzügyi forgatókönyvet dolgoz ki a tárca, amely bemutatja, hogy hogyan tér vissza a magyar gazdaság a válság előtti pályára, amelyet az adósságcsökkentés és a hiány kordában tartása jellemez – közölte Varga Mihály. 

(Pénzügyminisztérium)