A Citadella ma a szabadság bástyája
Ma visszaadhatjuk az embereknek Budapest leglátványosabb helyszínét - jelentette ki a miniszterelnök vasárnap a fővárosban, a megújult Citadella átadóünnepségén.
Orbán Viktor a Citadella megújulásáról szólva azt mondta: elhagyták belőle, ami "rossz, esendő és szennyes", és átmentették, ami használható. Még soha nem fordult elő, hogy itt, a Gellért püspökről elnevezett hegyen a magyarok maguknak építettek volna valamit.
"Ide mindig mások építettek, és leginkább ellenünk. Magát az épületet is a mi elnyomásunkra emelték, hogy onnan a rebellis Pestet ágyútűz alatt tarthassák. Ez volt a város leggyűlöltebb épülete, ma a magyar szabadság bástyája" - fogalmazott. Hozzátette, a Gellért-hegy két tektonikus lemez között helyezkedik el, és Magyarország is nagy civilizációk határán fekszik. Ortodoxia, muzulmán világ, nyugati kereszténység, a törésvonalon állandóan történik valami, leginkább valami veszélyes, a magyar talán ezért a túlélés világbajnoka - jegyezte meg.
Kiemelte, a Citadellából kapni a legjobb látószöget a városra, az országra, az egész Kárpát-medencére. Aki itt áll, érti, hogy ez egy történelmi kilátó és a nemzet zarándokhelye. Ezért méltó, hogy éppen ide építették fel azt a kiállítást, amely végigvezet a magyar nép zivataros századain - értékelt.
A Citadella felújítása során új belépési pontok és átjárók jöttek létre az erődfalon. Ezek összekötik a hegy két oldalát, és szabadabbá teszik a korábban elzárt belső területeket. Az erőd falain belül egy mintegy hatezer négyzetméteres, mindenki számára ingyenesen látogatható közpark létesült. A parkból nyíló gyilokjárókról és a kilátóteraszokról Budapest látványos panorámája tárul a látogatók elé. A környező zöldfelület is bővült: a korábbi másfélszeresére, mintegy 20 ezer négyzetméterre nőtt, és különleges növényritkaságokkal gazdagodott. A megújult Citadellában fagylaltozó, kávézó és ajándékbolt is várja a látogatókat, felvonók segítik a közlekedést, valamint akadálymentes mosdókat és pelenkázókat is kialakítottak, a Citadella és a Szabadság-szobor pedig energiatakarékos, modern díszkivilágítást kapott. A fejlesztés egyik újdonsága a nyugati rondellában kialakított, mintegy 1700 négyzetméteres A Szabadság Bástyája című kiállítás, amely a magyar történelem jelentős eseményeit és alakjait mutatja be. Több évtizedes hiányt pótoltak a hosszú évekig elzárt és leromlott állapotú erőd és a mellette álló Szabadság-szobor felújításával. A világörökségi környezethez méltó módon megújult épületegyüttes nyitott és élhető közösségi térré válhat Budapest egyik legnépszerűbb turisztikai helyszínén.
Ma bárhonnan, bármilyen irányból, bármely országból, de energia kell, és azonnal - jelentette ki a miniszterelnök a felújított Citadella átadóünnepségén.
Orbán Viktor ezért "égbekiáltó bűnnek" nevezte azt, amit az ukránok elkövetnek Magyarország és Szlovákia ellen, amikor elzárják a Barátság vezetéket. A miniszterelnök azt mondta: ezért végzetes hiba, hogy Brüsszel továbbra is háborúpárti, lázálmos szankciós politikát folytat, és ezért súlyos ostobaság azt követelni, hogy Magyarország váljon le az orosz energiáról. "Felelőtlen ostobaság energiaátállási terveket ígérni a nemzetközi energiacégeknek és a brüsszeli bürokratáknak" - hangsúlyozta a kormányfő. Orbán Viktor leszögezte: a keletről érkező energia nélkül az egyszerű létfenntartás is felemészti a magyar családok minden erőforrását.
