A miniszterelnök politikai igazgatója

Orbán Balázs

Orbán Balázs
a miniszterelnök politikai igazgatója
Orbán Balázs
a miniszterelnök politikai igazgatója

Budapesten született. 2009-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán jogi diplomát szerzett, 2011-ben ugyanitt politológusként végzett, majd 2012-ben abszolvált az ELTE Állam és Jogtudományi Kar Doktori Iskolájában.

2014-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán okleveles LL.M. Master of Laws kodifikátorként végzett.

2009-ben anyakönyvi szakvizsgát, 2010-ben közigazgatási versenyvizsgát, 2011-ben közigazgatási szakvizsgát, majd 2014-ben jogi szakvizsgát tett.

Egyetemi évei alatt az Országgyűlés Hivatalának ösztöndíjasaként az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságnál dolgozott. Pályafutását 2009-ben az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban kezdte, majd 2012-ben csatlakozott a Századvég Csoporthoz mint a Századvég Gazdaságkutató Zrt. jogi szakértője. 2013 januárjától kutatási igazgatóként felelt a Századvég Alapítványban folytatott közjogi és közpolitikai kutatásokért.

2015-től 2018-ig a Századvég Alapítvány és a Mathias Corvinus Collegium által alapított Migrációkutató Intézet főigazgatója és a Budapesti Metropolitan Egyetem megbízott oktatója volt.

2016-tól tanársegéd a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, majd 2018-tól az Egyetem Tanácsadó Testületének elnöke. Szintén 2016-tól óraadó a Mathias Corvinus Collegiumban, 2020-ban pedig a Collegium kuratóriumi elnöke lett. 2018-tól 2022-ig a Miniszterelnökség miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára volt. 2021-től a Miniszterelnök politikai igazgatója.

Angolul felsőfokon, németül középfokon beszél. Nős, két gyermek édesapja.

Hivatalos oldalak:
Facebook: https://www.facebook.com/orbanbalazsandras
Twitter: https://twitter.com/BalazsOrban_HU