Miniszterelnöki Kabinetiroda

Rogán Antal

Körmenden született 1972. január 29-én. Középiskolai tanulmányait 1986-ban kezdte meg a szentgotthárdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügyi és elméleti közgazdaságtan szakán 1995-ben szerzett diplomát.

1995-től a Széchenyi István Szakkollégium nevelőtanára és demonstrátora, valamint az egyetem pénzügyi tanszékének óraadó tanára, továbbá a Magyar Nemzeti Bank munkatársa volt.

1997-ben a Fidelitas alelnökévé választották. 2001 és 2003 között a FIDESZ–Magyar Polgári Szövetség alelnöke, majd 2006-ig a párt kampányfőnöke és az Országgyűlés Informatikai és távközlési bizottságának elnöke volt. 2010-től 2015-ig a Gazdasági és Informatikai Bizottság elnöki pozícióját töltötte be.

Önkormányzati szerepvállalása 2002-ben kezdődött, mikor Budapest V. kerületének önkormányzati képviselőjévé, 2003-ban pedig Belváros-Lipótváros választókerületi elnökévé választották, majd 2006 és 2014 között polgármesterként dolgozott. 2003-ban Belváros-Lipótváros választókerületi elnökévé választották.

1998-tól országgyűlési képviselő, előbb országos, majd területi listán szerzett mandátumot. 2007-ig frakcióvezető-helyettesi, majd 2012 és 2015 között frakcióvezetői posztot töltött be.

2015 óta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, a miniszterelnök kabinetfőnöke.