A kormány továbbra is elkötelezett Budapest működőképességének fenntartásában

A kormány továbbra is elkötelezett Budapest működőképességének biztosítása iránt; amint a Fővárosi Közgyűlés hivatalosan is megállapítja a fizetésképtelenséget, a kormány belép, és biztosítja a város működőképességét - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.
Gulyás Gergely azt mondta, szerdai ülésén a kormány megvitatta a Budapesten kialakult helyzetet.
"Sajnáljuk, hogy hat év baloldali-liberális városvezetése olyan helyzetet eredményezett, amelyben Budapest főpolgármestere a város fizetésképtelenségéről és csődjéről beszél" - értékelt.
Hozzátette: a kormány segíteni szeretne Budapestnek, és tisztán szeretne látni. Azt várják, hogy a Fővárosi Közgyűlés hivatalosan is állapítsa meg a fizetésképtelenséget, a kormány belép, és biztosítja a város működőképességét ebben az esetben - jelezte.
Kiemelte, nyitottak arra, hogy pénzügyi mentőcsomagot nyújtsanak a fővárosnak.
Budapest nem lehet működésképtelen, az ország fővárosának működése mindenki számára fontos - hangsúlyozta, hozzáfűzve: a kormány szerint pártpolitika felett álló cél, hogy Budapest esetleges fizetésképtelensége semmilyen körülmények között ne eredményezze a város működőképességének hiányát.
Gulyás Gergely közölte azt is, hogy a kormányülésen áttekintették a nyugdíjemeléssel kapcsolatos kérdéseket is. Az Országgyűlés rövidesen elfogadja azt a törvénymódosítást, amely bevezeti a 14. havi nyugdíjat és annak első negyedét a jövő évben kifizethetővé teszi - jelezte.
Hozzátette, az Idősügyi Tanács azt a kérést fogalmazta meg, hogy a 14. havi nyugdíj kifizetése pontosan ugyanúgy történjen, mint a 13. havi nyugdíjé, ezért egyidejűleg fogják folyósítani a 13. havi nyugdíjat és a 14. havi nyugdíj első negyedét.
A jövő évi nyugdíjemelés mértéke a költségvetésben rögzített 3,6 százalék, ez várhatóan meghaladja az infláció mértékét. A nyugdíjasok ezzel is jól járhatnak, köszönhetően a kormányzat által bevezetett árrésszabályozásnak is - emelte ki.
Kitért arra is, hogy a 2025-ös költségvetésből közel 8 ezer milliárd forint jut nyugdíjra. A 2010-ben 97 ezer forintos átlagnyugdíj már 2025 szeptemberére 245 ezer forintra emelkedett, most pedig további 3,6 százalékkal, illetve a 14. havi nyugdíj első negyedével fog tovább nőni - jegyezte meg.
A baloldali kormány elvette a 13. havi nyugdíjat, mi pedig visszaadtuk - emlékeztetett.
Hangsúlyozta azt is: a kormány mindenféle, nyugdíjasokat megsarcoló nyugdíjadó ötletét elutasítja. Ehelyett azt tartják elfogadhatónak, ha egy kormány garantálni tudja a nyugdíjak értékállóságát, sőt értéknövelését, ahogy az az elmúlt 15 évben történt - szögezte le.
Kulcsfontosságúnak nevezte a miniszter, hogy az Európai Unió támogassa az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos amerikai béketörekvéseket.
Gulyás Gergely kifejtette, a magyar kormány szerint az Európai Unió téves politikát folytat, amelyet az új amerikai adminisztráció hivatalba lépése óta folytatott, a béke elérését célzó politika sem változtatott meg.
Hozzátette, Európa szenved ma leginkább a háború következményeitől, ennek ellenére a kontinens az, amelynek a cselekedetei a háború meghosszabbítása irányába hatnak.
Közölte, az a politika, amelyet az EU folytatott, oda vezetett, hogy meg sem hívják Európát a béketárgyalásokra, legfeljebb az előszobában kapnak helyet az EU képviselői, hogy utólag tájékoztassák őket.
Hangsúlyozta, Európának az az érdeke, hogy a háború lezáruljon, és hogy megfelelő biztonsági garanciák biztosítsák, hogy ne törjön ki újra, és az is érdeke, hogy az amerikaiakkal a NATO szövetségeseként egy olyan erős katonai szövetséget tartson fenn, amely a lehető legnagyobb elérhető biztonságot garantálja ma a világban.
Gulyás Gergely szerint az európai vezetők ezt nem értik, továbbra is a háborút akarják meghosszabbítani és finanszírozni.
Magyarország ennek ellenáll - rögzítette. Úgy folytatta, a magyar miniszterelnök válaszolt az Európai Bizottság elnökének az Ukrajnának újabb jelentős pénzeket kérő levelére, és egyértelművé tette: Magyarország humanitárius segítségnyújtást továbbra is biztosít, a menekülteket továbbra is befogadja, de nem a háborút akarja pénzelni, hanem a békéhez akar hozzájárulni, és mindent meg is fog tenni annak érdekében, hogy ez a béke a lehető leghamarabb létrejöjjön.
A tárcavezető azt mondta, Európa egésze és a közép-európai régió számára a háború komoly kockázatokat jelent és gazdasági nehézséget okoz: a háború blokkolja a gazdaságot, az energiaárak elszállása pedig az európai versenyképességet teszi tönkre.
Rámutatott, a rezsicsökkentés fenntartható azzal, hogy az amerikaiak biztosítják Magyarországnak a szankciómentes energiahozzáférést az orosz energiaforrásokhoz. Ha ezt a miniszterelnök a washingtoni látogatásakor nem tudta volna elérni, akkor a rezsiköltségek Magyarországon megduplázódtak volna - hangoztatta, hozzátéve, ezért kulcsfontosságú, hogy fennmaradjon az energetikai együttműködés Oroszországgal.
Gulyás Gergely beszámolt arról, hogy továbbra is óriási az érdeklődés az Otthon Start-program iránt, az elbírált hitelek száma 8500.
Ismertetése szerint az igénylők több mint 44 százaléka házas, az ő esetükben együttes igénylés történik; tíz lakásvásárlásból négy a program keretében valósul meg.
Közölte, reményeik szerint a jövő évtől a közszolgálati dolgozóknak biztosított egymillió forintos otthontámogatás további lendületet ad a programnak. Fontos módosításként beszélt arról, hogy január 1-jétől az Otthon Start keretében külterületi ingatlanokat is meg lehet vásárolni, ami a várakozások szerint több tízezerrel fogja növelni a lakáskínálatot.
A miniszter azt mondta, jó hír, hogy az elmúlt hónapokban és években folyamatos ingatlanár-emelkedés üteme az elmúlt hónapokban a felére csökkent, vagyis a program nem felgyorsította az áremelkedést, hanem mérsékelte annak ütemét.
Elmondta, a négyzetméterár másfél millió forintos korlátja számos budapesti kerületben megállította a drágulást, sőt, több megyei jogú városban az új építésű lakások esetén felső határt szab az áremelkedéseknek.
Hozzátette, az építőiparra is pozitív hatással van a program, mivel a következő években több tízezer új építésű lakás készül el országszerte, és az Otthon Startnak szintén egy jó hatása, hogy az albérletárak országszerte csökkennek.
Később egy kérdésre elmondta, 2013 után a magyarországi ingatlanárak jelentősen emelkedtek, de a budapesti ingatlanárak még mindig alacsonyabbak a prágaiaknál.
Úgy összegzett, a program reális lehetőséget ad arra, hogy mindenki - elsősorban a fiatalok, akiknek még nem volt lakása - lakástulajdonra tehessen szert.
Közölte, a most elindított hitelprogrammal "lakbéráron" lehet törlesztést vállalni, a lehetőségeket kombinálva az igénylő több tízmilliós támogatást is kaphat, ami még nyugat-európai mércével is jelentős támogatás. Hozzáetette: a tízszázalékosra csökkentett önerőt is számtalan más forrásból, például babaváró vagy munkáshitelből lehet állni.
Vitályos Eszter kormányszóvivő közölte, az elmúlt két hétben több mint 57 milliárd forint összegben adtak át beruházásokat Magyarországon a gazdaságfejlesztés területén. Szólt egyebek mellett a 7,8 milliárd forintos kormányzati támogatással megvalósult, zalaegerszegi Flex-gyárról, amely 210 embernek biztosít munkahelyet.
Az egészségügy területén 14 milliárd forint értékben valósultak meg beruházások - mondta, példaként említve a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika új, hétszintes diagnosztikai és terápiás központját.
A kormányszóvivő az óvoda- és bölcsődefejlesztések közül beszámolt az Érden és a Lucfalván megvalósult beruházásokról.
A közlekedésfejlesztés területét érintően Tatán új buszok beszerzését említette, valamint számos útfelújításról is szólt.
Örömhír - mondta - , hogy újra megnyitotta kapuit a Gózon Gyula Kamaraszínház, amely Rákosmente egyik legfontosabb kulturális központja.
Vitályos Eszter a munkáshitelről elmondta: 34 310 ügyletet már folyósítottak, 132,5 milliárd forint értékben. Az átlagos hitelösszeg 3 millió 860 ezer forint volt.
A főpolgármester két nappal ezelőtt a kormányfőhöz intézett kérésére reagálva szólva a miniszter úgy nyilatkozott, a kormány arra vár, hogy a fővárosi közgyűlés mondja ki a fizetésképtelenséget, "ha ez megtörténik, Budapest működőképességét biztosítani fogjuk".
Azt, hogy milyen forrásokra van szükség, nem lehet megmondani - közölte, hozzátéve, azt remélik, hogy "a lehető legolcsóbban ezt meg lehet úszni".
Jelezte: nem biztos, hogy megoldást jelent Karácsony Gergely felvetése, mert Budapestnek egyéb fizetési kötelezettségei is fennállnak a kormánnyal szemben.
Gulyás Gergely indokoltnak és első számú kérésnek nevezte, hogy legyen végre konszolidált mérlegük a fővárosi cégeknek és láthatóvá váljon, hogyan áll Budapest a saját vagyon és az azzal való gazdálkodás terén.
Amit a főváros ebben az ügyben csinált, az ügyes, és el kell ismerni, jogi köntösbe öltöztetett politikai trükk - jelentette ki a miniszter, hangsúlyozva, hogy a bíróság kérdésessé sem tette a szolidaritási hozzájárulás megfizetési kötelezettségét; eljárási kérdésben nyert pert a főváros, ennek megfelelően változtatják majd meg a törvényi szabályozást.
Gulyás Gergely úgy nyilatkozott, helyes és indokolt, ha az illetékes miniszter tárgyal az önkormányzatokkal a szolidaritási hozzájárulásról, és ha ha lesz ennek eredmény, az a kormány elé kerül.
Kitért arra is: 12 milliárdos támogatás a budapesti közlekedéshez jár, és igyekeznek a trolibuszok működtetéséhez is megoldást találni.
A fővárostól a nap folyamán történt levonásról azt mondta, az államkincstár nem tud mást tenni, mint a szolidaritási adót behajtani. Budapest jogvédelme már lejárt, azóta a kincstárnak jogszabály szerint kell eljárnia, különben bűncselekményt követne el - hangsúlyozta.
Az Orbán Viktor szerbiai látogatásáról szóló kérdésre Gulyás Gergely azt közölte: az amerikai szankciók a szerbiai energiaellátás kulcsát jelentő NIS-re is vonatkoznak, a cégből az orosz tulajdont ki kellene váltani a mentesülés érdekében.
Hangsúlyozta, déli szomszédunk a szankciós politika, a háború következtében került nehéz energia-, azon belül üzemanyag-ellátási helyzetbe. Kijelentette: a Szerbiának nyújtott magyar segítség "a hazai ellátásbiztonságot nem befolyásolja".
Arról, hogy a megoldás a Mol tulajdonszerzése lehet, Gulyás Gergely úgy nyilatkozott: nem a kormánynak, hanem az energetikai cégnek kell vizsgálnia ezt a lehetőséget. Hozzátette: ha ehhez állami segítségre van szükség, azt az állam "hajlandó megfontolni", de normális piaci tranzakcióra is van lehetőség.
Elmondta, a magyar kormányok mindig is támogatták, hogy a magyar olajcég regionális multiszerepet töltsön be.
Semmit nem erősítek meg, és semmit nem zárok ki - jelentette ki a miniszter Orbán Viktor esetleges pénteki moszkvai útjával kapcsolatos kérdésre, jelezve, "a szokásos gyakorlat szerint fogunk tájékoztatást adni".
Megemlítette: általánosságban a magyar álláspont az, hogy az amerikai béketervet kell támogatni. Hangsúlyozta, hogy az amerikaiak egyértelműen békemegállapodást akarnak, mert úgy látják, egy tűzszünet önmagában nem lenne tartós megoldás.
A békefolyamatban játszott magyar szerepről szólva kijelentette, "a magyar kormány tudja, hogy hol van a helye, mihez van ereje és mihez nincs".
Nem gondoljuk azt, hogy Magyarország békét tud teremteni egy olyan konfliktusban, ahol eddig egyetlen nagyhatalomnak sem sikerült - fogalmazott Gulyás Gergely, kiemelve, hogy Európának, térségünknek és Magyarországnak is az az érdeke, hogy a lehető leghamarabb béke legyen.
Ezért minden olyan megállapodást, ami garantálja azt, hogy a fegyvernyugvás mellett hosszú vagy hosszabb távon is a háború véget ér, azt Magyarország támogatni fogja - fogalmazott.
A Budapestre tervezett békecsúcsról szólva a miniszter azt hangsúlyozta: korábban látszott, hogy nincs még meg az eredményességhez szükséges egyetértés, de abban egyezség volt az amerikai és az orosz oldal között, hogy ha lesz békecsúcs, akkor azt Budapesten tartják. A lényeg nem a helyszín, hanem a béke - fogalmazott.
Gulyás Gergely a Tisza jelöltállítása kapcsán megjegyezte: az indítani kívántak múltjának és kötődésének áttekintése során számtalan közvetlen kapcsolódást lehet találni a négy évvel ezelőtti baloldali összefogáshoz.
Sajátosnak nevezte, hogy egy pártelnök nyíltan hülyének nyilvánítsa a saját jelöltjeit. A Tisza Párt elnöke is meg van győződve arról, hogy a saját jelöltjeik olyan hülyék, hogy egy mondatot se mondhatnak a nyilvánosság előtt - jelentette ki.
Az Index korábbi, a Tisza Párt adóemelési terveiről szóló cikkével kapcsolatos perre kitérve leszögezte: az Index megnyerte a pert.
Ezenfelül a Tisza politikusainak, szakértőinek kijelentései is alátámasztják, hogy nem beszélnek a párt valódi terveiről - figyelmeztetett.
Úgy nyilatkozott, "a baloldali megszorítások mindenkinek fájnak", és az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján nem nagyon lehet másra számítani egy újabb baloldali kormány estén, ráadásul az elképzelések kidolgozottsága azt mutatja, hogy erre annyit sem kellene várni, mint a Bokros-csomag esetében.
A Tisza applikációjáról közölte, két héten belül a nemzetbiztonsági szolgálatok jelentést tesznek a parlament nemzetbiztonsági bizottságának.
Olyan illúziója senkinek nem lehet, hogy van olyan brüsszeli diktátum, amit a Tisza Párt ne hajtana végre, még ha akarna, se tudna ellenállni, de a szándékot sem látják erre - közölte egy felvetésre.
A baloldali közvélemény-kutatások vágyvezérelt közvélemény-kutatások - fogalmazott a politikus, amikor a pártok népszerűségében kimutatott változásokról kérdezték.
Arról beszélt, nem a mért eredmény változik, hanem "közeledni kell a valósághoz" a választás napjának közeledtével.
Azt hangsúlyozta: a baloldali stratégia része, hogy "esélyessé kell tenni" a kormányoldallal szemben fellépő pártot vagy összefogást. Arról beszélt, nem tudja megmondani, hogy maguktól vagy reális esély bizonyításának szándékával tévedtek 10-15 százalékot korábban a közvélemény-kutatók.
A Fidesz egyéni országgyűlésiképviselő-jelöltjeiről szólva közölte: a 2022-ben nyertesek nagy többsége újraindul. Emlékeztetett: ismert a Fidesz jelöltállítási eljárása, "ennek a folyamatnak le kell zajlania", az indítani kívántak névsora "akár napokon belül is nyilvános lehet".
Jövőbeni személyes politikai szerepvállalásáról azt mondta: egyéni választókerületben nem indul, a listáról várhatóan januárban vagy február dönt a Fidesz országos választmánya.
A kormány nem nyugszik bele a népességfogyásba - szögezte le Gulyás Gergely, emlékeztetve arra, hogy megduplázzák a családi adókedvezményt, és kiterjesztik az édesanyák személyijövedelemadó-kedvezményét (szja-kedvezményét), valamint az otthonteremtési támogatásokat.
Hozzátette, 200 ezerrel kevesebb gyermek született volna meg, ha a 2010-es trendek folytatódtak volna.
Figyelmeztetett azonban arra is, hogy a gyermekvállalás nem csupán anyagi kérdés, számos gazdag ország rendelkezik rossz reprodukciós mutatókkal. A társadalom minden részének, beleértve a médiát is, van abban felelőssége, hogy a családi életet úgy ábrázolja, hogy ezzel segítse a reprodukciós mutató javulását - jegyezte meg.
Szerinte arra kell törekednie Magyarországnak, hogy a természetes reprodukcióhoz szükséges 2,1-es arányt elérje. Megjegyezte: szembe kell nézni azzal is, hogy a szülőképes korú nők aránya csökken.
Az Egyesült Államok által biztosított védőpajzsról közölte: egyelőre semmibe nem kerül, ez egy biztosíték, egy olyan időszakban, amikor az európai gazdaság háborús helyzet miatt szenved. Az amerikai elnök erre a garanciára kötelezettséget vállalt, és ez fontos üzenet a piacok felé, de pillanatnyilag a magyar gazdaságnak semmilyen tőkejuttatásra nincs szüksége - jelezte.
Megerősítette, a kormány világossá tette: semmilyen célkitűzését nem adja fel, még akkor sem, ha a háború miatt a gazdaság növekedése elmarad attól, amit egy Fidesz-kormány alatt megszokhattak.
Az Európai Unió Bíróságának a melegházasság ügyében hozott ítéletéről szólva azt mondta, az a lengyel állammal szemben hozott ítélet volt.
Magyarországra nézve ennek azért nincs relevanciája, mert az ítélet azt várja el, hogy azokban az államokban, ahol nem ismerik el a melegek házasságát, valamilyen formája mégis legyen a törvényi elismerésnek. Magyarországon ez szabályozott, lehetséges a regisztrált élettársi kapcsolat - emlékeztetett.
A bankadó esetleges áthárításáról szólva kiemelte: a hazai bankrendszerben egészséges verseny van, a versenyhivatalnak pedig lehetősége van jogi fellépésre kartellgyanú esetén.
A kecskeméti légibázisra történt korábbi betörés kapcsán arról tájékoztatott, hogy megerősítették az objektum védelmét.
A miniszter közlése szerint a 14. havi nyugdíj bevezetésének ütemezését azért nem rögzítik jogszabályban, mert a 13. havi ellátás visszahozatalakor így tettek, de utána a valóság jobban alakult, így a 2021-es vállalást négy helyett két év alatt sikerült teljesíteni.
A kórházban hagyott csecsemők örökbefogadhatóságáról szólva Gulyás Gergely azt mondta: a korábban a folyamatot rendkívül megnehezítő szabályozást úgy módosították, hogy ha az anya hat hétig nem jelentkezik a kórházban hagyott gyermekért, az örökbefogadhatóvá válik; ezzel a megoldással mintegy 100 gyermek kerülhetett családba.
Megjegyezte, a kormány nyitott a folyamat további gyorsítására, majd megemlítette, van olyan eset, amikor a gyámügyi rendszer nem engedi hazavinni az otthon uralkodó viszonyok miatt a gyermeket; itt nem lehet érvényesíteni a hathetes szabályt. Kiemelte: nehéz etikai kérdés, hogy mikor szakíthatják el a gyermeket a vér szerinti anyától, családtól.
Gulyás Gergely megemlítette: a két meglévő mellé egy csecsemőotthont nagyon rövid időn belül átadnak, egy továbbira pénzt biztosít a költségvetés.
