Orbán Viktor interjúja a Kossuth Rádió „Jó reggelt Magyarország!” című műsorában

Törőcsik Zsolt: Köszöntöm Önöket Washingtonból, a magyar nagykövetségről, és köszöntöm Orbán Viktor miniszterelnököt.

Jó estét, jó reggelt, jó napot kívánok!

Igen, a beszélgetést néhány órával adásba kerülés előtt rögzítjük. Most itt, Washingtonban csütörtök este van, amikor beszélgetünk, tehát most, holnap találkozik Donald Trump amerikai elnökkel, és legutóbb hivatalos látogatáson szinte napra pontosan hat és fél évvel ezelőtt járt szintén Donald Trumpnál. Akkor azt mondta, hogy számos fontos területen megerősítették a szövetségesi kapcsolatokat, aztán jött négy demokrata év. Mennyivel lesz másabb hangulatú a mostani találkozó, mint a 2019-es?

Minden más lesz. Ugye, egy szövetségnek az igazi értékét a kipróbáltsága adja. Amíg csak papíron van, meg néhány nyilatkozatban ölt testet, addig nem ér sokat, de minél több közösen megvívott küzdelem van mögötte, annál erősebb és értékesebb az a szövetség, és a mai amerikai–magyar szövetség ilyen. Visszamehetünk Bidenig is, de talán még annál is hátrább kell lépnünk az időben. 2010-ben az történt, hogy volt egy ország Európában, a nyugati világban, ez volt Magyarország, amelyik azt mondta, hogy az az irány, amely felé a Nyugat halad, amely felé a nyugati kormányok vezetik a nyugati népek lépéseit, az zsákutca, falnak, megy, abból nagy baj lesz, és kimerítette a tartalékait az úgynevezett liberális, globalista kormányzás, és nem tud választ adni az emberek számára legfontosabb kérdésekre. Munkanélküliség, versenyképtelenség, megélhetési költségek növekedése, pénzügyi válság volt akkor éppen, aztán néhány éven belül bejött a migráció, a családellenes gender elszabadult, tehát látni lehetett ott, a 2010-es évektől kezdődően, hogy valami másra volna szüksége az embereknek ahhoz, hogy békés, biztonságos, kiegyensúlyozott, boldog életük lehessen. És ezt a kérdést a magyarok tették fel először, és válaszolták meg úgy, hogy nem liberális, globalista kormányzásra, hanem egy konzervatív, keresztény, nemzeti kormányzásra van szükség. Egyetlenek voltunk akkor a nyugati világban, akik erre az ösvényre léptünk. 2016-ban egy nagy megerősítést kaptunk, mert Amerikában az az elnök nyert, Donald Trump, aki pontosan ugyanazt gondolta, mint mi, hogy meg kellene változtatni a nyugati világ haladási irányát, vagy ha az egészet nem lehet, akkor legalább egyes nemzeteknek meg kell tenniük, hogy kimaradnak ebből a rossz irányból, mint ahogy a magyarok tették kicsiben, az amerikaiak is nagyban. És megpróbálta. El is jutott vele valameddig, de elvesztette a következő választást. Visszajöttek a globalista, liberális demokraták itt, Amerikában, és abban a pillanatban az addig egyébként remekül működő amerikai–magyar kapcsolat hirtelen elromlott, és bevezettek velünk szemben szankciókat. Részben politikai szankciókat, pénzügyi szankciókat, az atomerőműépítésüket próbálták ellehetetleníteni, megakadályozták, hogy hozzáférjünk néhány amerikai technológiájú, modern fegyverzethez, és hagyták, hogy megújítás nélkül kifusson a két ország közötti kettős adóztatást elkerülő egyezmény is. Tehát minden területen büntettek bennünket az amerikaiak. Ennek lett vége idén, tehát ennek az évnek januárjában ismét Donald Trump lépett hivatalba, és visszatértünk oda, ahol 2016-ban voltunk – azzal a különbséggel, hogy az amerikai elnök ma sokkal inkább fölkészült. Volt ideje fölkészülni, fölmérte a vállalkozásának a nagyságrendjét, hogy a nyugati világ kormányzati kultúrájának megváltoztatása micsoda feladat, évekig toborozta rá az embereket itt, az Egyesült Államokban, mi is közreműködtünk a programjuk kidolgozásában, és most, amikor visszatért, akkor teljes fegyverzetben, hiába évszámok szerint idős ember, fiatalos energiával, egy Trump-tornádóval tért vissza a világpolitika színpadára. És ez nekünk, magyaroknak jó. Ez a mi közös történetünk dióhéjban.

Említette, hogy nekünk, magyaroknak ez jó. Ez mit jelent pontosan? Illetve, ugye, lassan tíz éve, a 2016-os tusnádfürdői beszédében Ön volt az első hivatalban lévő vezető, aki kiállt mellette, és ezt azóta többször is megtette, akármennyire támadták Trumpot, és akármennyire támadták Önt ezért akár Magyarországon, akár Brüsszelben. Szóval mennyire lehet kifizetődő az elmúlt tíz év akár a holnapi tárgyalásokon?

Először is Magyarországon működik 1.400 olyan vállalat, amelyik amerikai tulajdonban van. Ezek a cégek összességükben mintegy 100 ezer álláshelyet adnak a magyar gazdaságnak, vagyis 100 ezer magyar család kenyerét keresik meg Magyarországon olyan cég alkalmazásában emberek, amely cégeket amerikaiak tulajdonolnak. Tehát ez nem jelentéktelen gazdasági súly. Másfelől ezek a cégek javarészben modern technológiával rendelkező cégek, tehát nem a múlthoz, hanem inkább a jövőhöz tartoznak, és nemcsak munkahelyeket, hanem technológiát is hoznak Magyarországra. Ebben az évben is már hét nagy beruházás jött létre 100 milliárd forintot meghaladó értékben, és arra számítunk, hogy az év hátralévő részében még három-négy jelentős amerikai beruházás érkezik Magyarországra. Ez nem független attól, hogy megváltozott az amerikai–magyar kapcsolatrendszer. Ha valaha volt aranykora az amerikai–magyar kapcsolatoknak, akkor az most van, ha valaha tudtak magyarok üzletet csinálni Amerikában, akkor az éppen most van, és ha valaha volt kedvük amerikai cégeknek Magyarországra jönni, és itt próbálkozni, hozzájárulni a magyar gazdaság működéséhez, az éppen most van. Az egyetemek közötti együttműködés kiváló, a kutatóintézetek közötti együttműködés kiváló, és a legmagasabb szintű politikai kapcsolatokban is, a béke ügyében vagy a háború ügyében, bevándorlás, migráció ügyében és a családi értékek védelmének ügyében teljes összhang van a két kormányzat között. Ez egy bajtársias viszony ebben a pillanatban úgy, hogy természetesen az amerikai elnök az amerikai nép érdekeit, én meg a magyar nép érdekeit képviselem.

Mindjárt beszélünk még a háború és a béke kérdéséről, de az energetika is egy fontos témája a tárgyalásoknak. És, ugye, Trump azt mondta a napokban, hogy Ön kért mentességet az orosz szankciók alól, de nem kapott, a repülőn pedig idefelé azt mondta Ön, hogy kis túlzással ez élet-halál kérdése. Mi kell ahhoz, hogy meg lehessen győzni Trumpot arról, hogy mentességet kell kapnia Magyarországnak, hiszen az ország földrajzi helyzetét, adottságait ismeri, erről egy pár hete beszéltek már telefonon.

Erre a kérdésre majd holnap délután tudok Önnek válaszolni, mert a mostani tárgyalási témák közül ez a legsúlyosabb és legfontosabb a magyar háztartások, a magyar családok és a magyar vállalatok számára. És nekem itt eredményt kell elérnem holnap.

Tudunk valami olyat kínálni, amiért az amerikai elnök engedékenyebb lehet?

Nem akarok adni érte semmit a szónak az üzleti értelmében, mert itt nem arról van szó, hogy valami ajándékot kérnénk az amerikaiaktól vagy valamifajta szokatlan dolgot, hanem egyszerűen annak a belátását, hogy az a szankciórendszer, amit kivetettek legutóbb az orosz energiára, az a Magyarországhoz hasonló helyzetben lévő országokat, akiknek nincs tengerük, lehetetlen helyzetbe hozza. És azt kérem az elnöktől, hogy ezt lássa be, van javaslatom megoldásra, több is, és ezek közül valamelyiket fogadja el. De ezt nem üzleti alapon kívánom elérni, hanem a józan ész és a belátása alapján. Vannak más témák, ahol más megközelítést fogok alkalmazni, ott inkább a kölcsönös előnyök, „én adok, te kapsz, te kapsz, én adok,” fordítva, mikor hogy’, tehát ott inkább a kölcsönös érdekek fölleltározása lesz majd a feladat. Vannak energetikai és más üzleti kérdések, amelyeket üzleti alapon szeretnék holnap kitárgyalni, de az energia, az orosz energiára vonatkozó kérdések nem ilyen kérdések, ott belátást kérek az elnöktől.

Beszéljünk a háború és a béke kérdéséről! Itt az alapállásuk megegyezik ebben a kérdésben. Mit tud mondani az elnöknek, ami közelebb viheti a feleket a tárgyaláshoz? Mert, ugye, az lenne az első lépés, hogy tárgyaljon ismét Putyin és Trump.

A legfontosabb, amit érdemes tudni nekünk, magyaroknak is, hogy az amerikai elnök a béke embere, és ez nem egy politikai célkitűzés a részéről. Ugye, régóta ismerem őt, minden körülötte zajló vitától teljesen függetlenül azt tudom mondani, hogy ő egy keresztény ember, aki azt gondolja, hogy a háború rossz dolog, és akinek módja és lehetősége van rá, mert kapott a Jóistentől erre tehetséget vagy pozíciót vagy befolyást, annak az a dolga, hogy vesse latba az erejét, a befolyását, mindent, amit kapott, annak érdekében, hogy az emberek ne haljanak meg, háború helyett béke legyen, és a béke legfontosabb jótéteménye – egy amerikai agyában ez így van –, az emberek közötti gazdasági együttműködés és kereskedés akadálytalanul működjön. Az amerikaiak meg vannak arról győződve, hogy az emberek közötti szabad gazdasági kapcsolatok végső soron boldogsághoz vezetnek. Az európaiak, mi, közép-európaiak végképp erről egy kicsit komplikáltabban gondolkodunk, de ez most érdektelen az ügy szempontjából. Valójában arról van szó, hogy a baloldal által szinte már ördögien erős vezetőnek leírt amerikai elnök valójában egy kedves ember, meggyőződése, szívbéli meggyőződése, hogy a rossz dolgokat ki kell iktatni, és a legrosszabb dolgok között is a legrosszabb a háború. És ezt őszintén vallja, gondolja, és keresi a megoldást arra, hogy háborúkat zárjon le. Nyolc hónap alatt nyolc kisebb-nagyobb konfliktust tudott lezárni. De a legnagyobb feladat még itt van előtte, ez az orosz–ukrán háborúnak a lezárása, amely egy amerikai elnök számára is nagy kihívás.

Ön szerint mi kell ahhoz, hogy meg lehessen rendezni a békecsúcsot belátható időn belül?

Szerintem ez a csúcs megtörténik majd, hiszen bejelentették. Az a kérdés, hogy azt a funkciót szánják-e a csúcsnak, hogy közelebb vigyen a békéhez, hiszen a tárgyalások értelme az, hogy közelebb kerüljünk a megegyezéshez és a békéhez, vagy várnak addig, míg minden kérdésben sikerül megegyezni, és a találkozón nem közelebb kerülünk a békéhez, hanem bejelentik a megállapodást. Ez még nem dőlt el. Tehát békecsúcs lesz. Hogy az utolsó, már megoldást is hozó békecsúcs lesz, vagy egy békéhez vezető fontos állomás, ezt most még nem tudjuk.

Ugyanakkor itt van Európa, és hogyha ebből a szemszögből nézzük a kérdést, Brüsszelben továbbra is Ukrajna támogatásában látják a konfliktus megoldásának a lehetőségét. A héten megjelent egy elemzés, amely szerint Ukrajnának 140 ezer milliárd forintnyi dollárra lenne szüksége a következő négy évben ahhoz, hogy folytassa a háborút. Ez viszonyításképpen majdnem duplája a teljes éves magyar gazdasági teljesítménynek. Honnan lenne, vagy honnan van Európának annyi pénze, hogy ezt finanszírozza?

A kérdés indokolt. Valójában két különböző kérdés körül kell most forogjanak a gondolataink, ráadásul egyszerre, és mind a kettő külön-külön is elég bonyolult. Az első, hogy hogyan kerüljük el, hogy a háború kiterjedjen, és beszippantsa, magával rántsa az európaiakat, és valamilyen rossz döntés miatt vagy balesetszerűen bekövetkezzen egy olyan állapot, amikor hirtelen Európa már közvetlenül is részt vesz ebben a háborúban. Ma még csak közvetve vesz részt: fegyvert ad, pénzt ad, de ez a politika a kockázattűrő képesség határán egyensúlyoz. Innen elég egy rossz lépés, és ahogy szokták mondani, kiterjed a háború, eszkaláció lesz, és annak beláthatatlan, a harmadik világháborúig terjedő következményei lehetnek. Ez az első dolog, amin gondolkodnunk kell. De mi, magyarok, akik előre gondolkodunk, mi pontosan tudjuk, hogy meglesz a tűzszünet meg a béke, ha a Jóisten is megsegít bennünket, és akkor jön az a kérdés, hogy „és utána mi lesz?” Ahogy’ régen mondták, még a komcsi időkben, azt tudjuk, hogy mi lesz, de addig mi lesz? Tehát az a kérdés, hogy Ukrajna, ha vége a háborúnak, képes lesz-e önmagát fenntartó államként létezni? És a válasz erre ma inkább borongós, semmint biztató. Ma az a közmeggyőződés, hogy Ukrajna nemcsak a háborús csapások miatt, amiatt is, egyéb gyengeségek okán is nem tud külföldi pénzügyi segítség nélkül talpon maradni. És akkor ki fogja ezt fizetni? És mekkora lesz ez a számla? Ez a második kérdéskör, ami körül forgatni kell a gondolatainkat, és egy olyan megoldást kell találnunk, hogy az ukránok is talpon maradjanak, de ez a lehető legkevesebbe kerüljön Európának.

De van ilyen megoldás? Mert most úgy tűnik, hogy Európa nem ebben gondolkodik.

Európa nem ebben gondolkodik, mert ő nem a második kérdés körül jártatja a gondolatait. Ha úgy gondolkodna, mint mi, már régen abbahagyta volna a háború támogatását. Ő most még abban hisz, hogy meg tudja nyerni a háborút. Az európaiak azt gondolják, hogy a háborúnak van megoldása a harctéren, az ukránok győzni fognak, legyőzik Oroszországot, és Oroszországot jóvátétel fizetésére lehet kötelezni. És akkor majd az oroszok kifizetik ennek a háborúnak az árát visszamenőlegesen, illetve kifizetik Ukrajna működőképessé tételének a költségeit is. Ez az európai gondolat. Ez magyar fejjel mérföldekre van a realitásoktól. Tehát az, hogy az oroszokkal fizettessük ki a háború költségét meg az ukrán újjáépítést meg az ukrán állam működését is, ez szerintem olyan illúzió, amibe komoly ember nem ringathatja magát. De Európa mégis ebben az illúzióban ring ebben a pillanatban. Nincs válasz arra a kérdésre, hogyha megdőlne az a tétel, hogy az ukránok a háborút megnyerve rákényszerítik Oroszországot, hogy fizessen, ha ez nincs, akkor ki fog fizetni és mennyit? Mert a számla már készen van, azt valakinek ki kell fizetnie. Eddig az európai emberek fizettek. Elment 185 milliárd euró, és most küldeni kellene megint 40-et. Magyarország ezt éppen akadályozni próbálja, mert a magyarok pénzét is vinné Ukrajnába, ezt mindenképpen meg akarom akadályozni. Tehát óriási összegekről beszélünk már most, de ahogy Ön is idézte, ezek kis összegek ahhoz képest, amekkora összegekről beszélnek az elemzők a következő éveket illetően. És nincs Európának pénze, hogy ezt kifizesse. Ha Európának nincs pénze, az oroszokat nem tudjuk rákényszeríteni arra, hogy fizessenek, akkor mi fog történni? Ez a nagy dilemma, amivel szembesülnie kell a Nyugatnak. Ez nem a mi problémánk, magunk között legyen mondva, mert mi nem veszünk részt ebben a háborúban. Mi segítjük az ukránokat humanitárius szempontból, de nekünk semmilyen kötelezettségünk nincs arra, hogy akár katonát, akár fegyvert, akár pénzt adjunk nekik. Az elejétől fogva megmondtuk, hogy ezt nem fogjuk tenni, tehát én joggal harcolok azért, hogy a magyarok pénze ne menjen Ukrajnába. De azok, akik eddig támogatták Ukrajnát, hogy fognak visszafordulni ebből a zsákutcából? Ez az európai politika következő fél évének nagy kérdése.

És mekkora a nyomás Magyarországon akár országon belülről, akár kívülről abban a tekintetben, hogy álljon be abba a sorba, ami most Brüsszelben van?

Az elképzelhető legnagyobb nyomás, nem is tudom fizikai mértékegységekben kifejezni. Mindenki azon dolgozik, hogy Magyarországot belenyomják ebbe a háborúba, Magyarország álljon be a sorba, Magyarország is adjon fegyvereket, ha kell, adjon majd katonákat, és adja oda a pénzét Ukrajnának úgy, ahogy a nyugati országok háborút támogató kormányai teszik. De én ezt nem akarom. Ez a csata tétje.

Tudja ezt ellensúlyozni a háborúellenes aláírásgyűjtés, ami most is zajlik?

Hogyan tudjuk ellensúlyozni? Van először is a háborúellenes aláírásgyűjtés, aminek a lényege a magyar nép egységes kiállása a béke mellett. Tudjuk ellensúlyozni azzal, hogy az amerikaiakkal összefogva azon dolgozunk, hogy békét tudjunk teremteni vagy legalábbis tűzszünetet. És az amerikai kapcsolatok és a holnapi tárgyalások meg a magyar nép egységes kiállása már elegendő erőt kell adjon a mindenkori magyar miniszterelnöknek, hogy a legnagyobb nyomást is kiállja, és meg tudja tartani azt az irányvonalat, amely a magyarok érdekeit szolgálja.

A héten az Ukrajnával kapcsolatos viszonynak lett egy érdekes leágazása vagy mellékszála, miután 200 ezer felhasználó adatai szivárogtak ki a Tisza Párt mobiltelefonos alkalmazásából, és ezek Ukrajnába kerülhettek. Ön az ügynek a kivizsgálását rendelte el. Magyar Péter pedig tagadja az ukrán szálat, és szerinte adatlopás történt. Hol tart ez a vizsgálat most, amelyet Ön elrendelt, tudunk-e valamit?

Valahol útközben, mert azóta, hogy kiadtam ezt az utasítást, az üggyel nem foglalkoztam. Jövő hét szerdán van kormányülés, és ott várom, hogy az illetékes miniszterek beszámoljanak, addig részletekről nem tudok Önnek beszélni. Amiről beszélni tudok, az a következő. A magyar jogrendszer teljesen világos, sőt a magyar fejekben lévő erkölcsi követelmények is világosak: hogyha valaki arra vállalkozik, hogy elkéri más adatát, tehát adatot gyűjt, akkor adatgazdává válik, és felelősséget vállal ezeknek az adatoknak a megfelelő kezeléséért. Ha ezt nem tudja megtenni, akkor egy súlyos törvényi kötelezettségét szegte meg, illetve alkalmatlan arra, hogy mások érzékeny információival, adataival bánjon, azt őrizze, vagy azzal bármilyen formában gazdálkodjon. Itt most ez a helyzet állt elő. Egy adatgazda, most mindegy, hogy épp egy ellenzéki pártról van szó, ez most nem fontos, egy adatgazda alkalmatlannak bizonyult arra, hogy a rábízott adatokat megfelelő körülmények között kezelje, és személyes adatok kerültek ki a nyilvánosságba azoknak a hozzájárulása nélkül, akikre ezek az adatok vonatkoznak. Tehát ők ehhez nem biztos, hogy hozzájárultak volna, sőt nagy valószínűséggel mondhatom, a legtöbb ember nem szereti, ha a neve mellett még a telefonszáma, a lakcíme, ne adj’ Isten, korábban befizetett pénzügyi hozzájárulásai vagy éppen a földrajzi tartózkodásának helymegjelölési adatai is kikerülnek. Általában az emberek nem így élnek, hanem úgy, hogy a privát adataikat privát módon kezelik. És erre jó okuk is van, az ember így érzi magát biztonságban. Most itt az ukrán szál annyiban játszik szerepet, hogy ennek az egész adatkezelési rendszer kidolgozásának és működtetésének szálai elvezetnek Ukrajnába. Ezt a tények alapján tudjuk mondani, hiszen magát az adatkezelési rendszert ukránok fejlesztették, vagy ukránok is fejlesztették, ráadásul az ukrán kormányhoz köthető cég, cégek, és az adatkezelők között is, a kitüntetett jogokkal rendelkező adatkezelő személyek között is vannak, akik Ukrajnában vannak. Tehát ezeket az adatokat az, aki kezelte, egy Ukrajnában lévő embert is megbízott azzal, hogy kezelje ezeket az adatokat. Ukrajna egy háborúban álló ország, ráadásul van egy vitája Magyarországgal, ez pedig arról szól, hogy támogassa-e, és ha igen, hogyan Magyarország Ukrajnát, valamint később hogyan döntsenek a magyarok Ukrajna európai uniós tagságáról. Miután az ukránoknak érdekük, hogy meggyőzzék a magyarokat arról, hogy adjanak katonát, fegyvert, pénzt, és engedjék be őket az Európai Unióba, az ukránok nyilván összegyűjtik azokat az adatokat, információkat, embereket, neveket, akiket később majd befolyásolni akarnak az erre vonatkozó döntések meghozatalában, például egy választás esetén is, hiszen Ukrajnának az az érdeke, hogy ukránpárti kormánya legyen Magyarországnak. Ma magyarpárti kormánya van Magyarországnak, és ez nem barátságos kormány Ukrajnával, mert Ukrajna és a mostani magyar nemzeti kormány közötti viszony feszült, és sok ponton ellentétes érdekeket testesít meg. Az ukránok kormányváltást akarnak. Keresik azokat az embereket, ügynököket, pártokat, újságírókat, szavazópolgárokat, akik segíthetnek ebben Ukrajnának, mert egy ukránbarát kormánytól azt várják, hogy Magyarországot közelebb viszi, beleviszi a háborúba, nagyobb segítséget fog adni Ukrajnának, mint a mostani magyar kormány. Ez egy logikus gondolat, és az adatgyűjtési ügy is ebben az összefüggésben értelmezhető.

Maradva a Tiszánál, ugye, hivatalosan azt halljuk tőlük, hogy adót csökkentenének, és nyugdíjakat emelnének. Ugyanakkor Kármán András, a gazdaságpolitikusuk azt mondta a héten, hogy a vállalkozások támogatását kellene kurtítani, és a különadókat kellene mérsékelni. Illetve vannak más, hozzájuk köthető szakértők is, akik kiigazításokra, megszorításokra utalnak, ezekről beszélnek. Miért akarják ők ezeket? Ugye, az egyik indokuk az, hogy nem bírja el a költségvetés azt, ami most zajlik.

Az elmúlt 35 évben azt tanultam meg a magyar politikában, hogy lényegét illetően kétfajta gazdaságpolitika verseng egymással. Az egyszerűség kedvéért az egyiket nevezzük baloldali-liberálisnak, a másikat nevezzük nemzeti-konzervatívnak. A baloldali-liberális gazdaságpolitika lényege mindig az, hogy adókat emelnek, és megvágnak, elvesznek olyan dolgokat az emberektől, amelyekről ők azt gondolják, hogy nem illetik meg az embereket. Például elvették a tizenharmadik havi nyugdíjat, tizenharmadik havi fizetéseket is. A jobboldal ezzel szemben mindig azt gondolja, hogy adót kell csökkenteni. Nem a kormánynak kell eldöntenie, hogy mire költsék az emberek a pénzüket. Az a jó, ha minél több pénz marad az embereknél, és ők döntenek a saját életükről és a saját pénzükről, és ehhez a kormány megteremti a feltételeket azzal, hogy csak a lehető legkisebb mértékű adót vonja el a családoktól. Sőt, ott, ahol tud, családokat támogat a családi adókedvezmények révén, mert a gyermekek fölnevelésének ügye nemcsak magánügy, hanem az egész nemzet közös ügye is. Minél több gyermek legyen, jó kondíciók között éljenek, és jól tudják a szülők őket fölnevelni, hogy végül aztán egészséges, erős és sikeres magyar emberek legyenek belőlük. Tehát itt van egy családtámogatási elem is mindig a jobboldali gazdaságpolitikában. Ma, ahogy megyünk a választáshoz egyre közelebb, ez a képlet alakul ki újra előttünk. Van egy baloldali gazdaságpolitika, ezt képviseli a DK meg a Tisza, és van egy nemzeti, jobboldali gazdaságpolitika, ami adócsökkentésre épül, családtámogatásra épül, ezt meg képviseli a Fidesz–KDNP.

Indítottak ezzel kapcsolatban egy nemzeti konzultációt is. Milyen teendője van a kormánynak akkor, hogyha meglesznek az eredmények, vagy lesz-e, lehet-e hosszú távon is valamilyen kötelezettség ezáltal?

A nemzeti konzultációnak az az értelme, hogy próbál tiszta vizet önteni a pohárba, mert ebben a pillanatban egy olyan választási hangzavar van, hogy ember legyen a talpán, aki ebben kiigazodik. Régen nem így volt. Ön nagyon fiatal, lehet, hogy nem emlékszik erre, de régen nem lehetett kedden letagadni azt, amit hétfőn mondtál, és szerdán meg egy harmadik dolgot mondani. Ez régen nem volt lehetséges, mert valahogy ezt számon kérték az emberen, vagy talán el is szégyellte magát, de valahogy ez egész egyszerűen nem volt lehetséges. Aki ilyet tett, össze-vissza beszélt, hol ezt, hol azt mondta, azt a választók megbüntették. Most egy olyan kakofónia uralkodik az egész világon, ez nemcsak magyar jelenség, hogy nagyon nehéz kiigazodni, hogy pontosan ki mit is akar. A nemzeti konzultáció abban segít, hogy néhány húsbavágó kérdést illetően tiszta vizet önt a pohárba. Legyen-e adóemelés, vagy ne legyen? Adóztassák-e a nyugdíjakat, vagy ne adóztassák? Megmaradjon-e a rezsicsökkentés? Megmaradjon-e a családtámogatási rendszer? Tehát én azt gondolom, hogy a nemzeti konzultáció abban segít ma a magyar embereknek, hogy néhány kérdésben érthetően és világosan kifejthessék az álláspontjukat. Tulajdonképpen egy józan észen alapuló párbeszéd lehetőségét teremti meg.

Ami viszont már biztos, hogy ezekben a napokban 250 ezer háromgyermekes anya megkapja az első szja-mentes fizetését. Hogyan számol a kormány, hogyan bővült vagy bővülhet az érintett családok anyagi mozgástere?

Nézze, mindenkit vezet valami, a politikusokat is, bennem is dolgozik néhány dolog vagy néhány szenvedély vagy elkötelezettség vagy küldetés. És az egyik ilyen dolog, ami az egész jobboldalt mozgatja, így engem is, az, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy azok, akik gyermeket vállalnak, a gyermekvállalás ténye miatt ne kerüljenek nehezebb anyagi helyzetbe, mint azok, akik nem vállalnak gyermeket. Több lépést is tettünk már ennek érdekében, a gyerekek után járó adókedvezmény egy jó példa. De ami igazán közel áll a szívünkhöz, az a mostani döntés, mert tudjuk, hogy a család középpontjában az édesanyák vannak, és az édesanyák pénzügyi stabilitása, helyzetének biztonsága meghatározza azt, hogy ők hány gyermeket vállalnak, és egyáltalán hogyan alakul majd a közösségünk, a nemzeti közösségünk jövője. Ezért most elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol nem általában családi adókedvezményt adunk csak, bár ennek az értékét is megduplázzuk, 50 százalékban ez már megtörtént július 1-től, január 1-től még 50 százalékkal megnöveljük, de most az édesanyák helyzetét egy külön megerősítő intézkedést vezettünk be: aki legalább három gyermeket vállal, függetlenül a gyermekek életkorától élete végéig, az édesanya élete végéig nem fizet személyi jövedelemadót. Ez 250 ezer magyar édesanyát érint most. És január 1-től pedig jön a következő lépés, amikor azokat a kétgyermekes édesanyákat is élethosszig szja-mentessé tesszük, akik legalább kettő gyermeket szültek. 2027-ben pedig azokat is, akik legalább kettő gyermeket szültek, és 50 év alattiak, a rákövetkező évben legalább két gyermeket szültek, és 60 év alattiak, és aztán a többiek. Tehát a végén el fogunk oda jutni, hogy Magyarország egy olyan ország lesz, ahol él egymillió édesanya, aki élethosszáig, tehát élete végéig nem fizet adót, mert azzal, hogy gyermeket szült, nevelt, fölnevelt, a közösségünk részévé tette, és munkába is állította őket, ezzel olyan értéket hozott létre, amit a társadalom honorál, elismer és megtisztel, például adómentességgel. Ez a jobboldal lelki hajtóerői vagy energiái közül talán az egyik legfontosabb. Örülök, hogy a tizenhat éves kormányzás után idáig el tudtuk jutni. Van még egy-két hasonló terv a tarsolyunkban, de azt majd a következő választás után fogjuk, remélem, megvalósítani.

A már említett szakértők egyébként óva intenek attól, hogy ezt folytassák, és kiterjesszék a kétgyerekes anyákra.

A baloldal ettől epét hány. Először is a baloldal számára Ön vagy mi mindannyian csak adóalanyok vagyunk, ezért csak individuumként létezünk. Tehát a baloldal úgy gondolja, hogy a társadalom egyének halmazából áll. Ebben is van valamennyi igazság. Mi meg úgy gondoljuk, hogy a társadalom vagy a nemzet családok halmazából áll. És szerintünk a valóságos élethelyzethez közelebb van, hogyha a családokat egy egységnek tekintjük és nem három-négy különálló individuumnak. És hogyha egy egységnek tekintjük őket, ahogy a valóságos életben van, és ehhez igazodik az adórendszer, és az ő szükségleteik szerint határozzuk meg, hogy miben és hogyan tudjuk őket támogatni, akkor a családokkal jót teszünk, míg ezt a minőséget, hogy az emberek együtt élve családot alakítanak, ezt a baloldali megközelítésű gazdaságpolitika nem tudja kezelni, ezért mindig ki fog iktatni mindent, ami családi alapú támogatás.

A magyar–amerikai csúcstalálkozóról, a háború lezárásának a lehetőségeiről és a Tisza adatszivárgási botrányáról is kérdeztem Orbán Viktor miniszterelnököt.