Koncz Zsófia: soha nem látott méretű támogatást biztosít a magyar családoknak a nemzeti kormány

Soha nem látott méretű támogatást biztosít a magyar családok számára a nemzeti kormány - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
Koncz Zsófia hozzátette, a családokra fordított forrás a tavalyi költségvetésben foglaltakhoz képest csaknem 1000 milliárd forinttal több idén, pedig a kormány már tavaly elindította "Európa legnagyobb adócsökkentési programját". Megjegyezte, csak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felületén már 70 ezer édesanya igényelte az adókedvezményt, de emellett a munkáltatónál is lehet kérvényezni a személyi jövedelemadó (szja) alóli mentességet. Hangsúlyozta, januártól félmillió édesanya vált szja-mentessé, három év múlva pedig már minden kétgyermekes anya is mentesül az szja alól. Kiemelte, a három- vagy többgyermekes édesanyáknak elegendő egyszer nyilatkozniuk az igényükről, melyet már tavaly is nagyon sokan jeleztek. A politikus ismertette: a háromgyermekes édesanyák esetében 250 ezren, a 40 év alatti kétgyermekes anyáknál 120 ezren jogosultak az adókedvezményre, emellett a kormány a 30 év alatti egygyermekes édesanyák szja-mentességével is kibővítette az intézkedést.
Úgy fogalmazott, az ország most jutott el oda, hogy "igazából az egész magyar gazdaság családközpontúvá vált". Koncz Zsófia elmondta, a kormány folyamatosan bővítette az otthonteremtés lehetőségeit is, a bölcsődei hálózatfejlesztéssel pedig a munka és a család közti egyensúly megtalálását segítették. Az országvezetés 2020-ban vezette be a négy- vagy többgyermekes anyák szja-mentességét, 2022-ben pedig a 25 éves kor alattiak váltak szja-mentessé - tette hozzá. Folytatta, 2023-ban jött a 30 év alatti édesanyák kedvezménye, tavaly bevezették a háromgyermekes anyák szja-mentességét, januártól pedig a 40 év alatti kétgyermekes anyák is részesülnek a kedvezményben. A kétgyermekes anyák adómentességét fokozatosan vezetik be, hiszen - mint mondta - ebben a csoportban 690 ezer édesanya van összesen. Kifejtette, a támogatás egészen 2029-ig fog bővülni, jövő januártól már az 50 év alatti kétgyermekes anyák is részesülnek a kedvezményben, de később a 60 év alattiak és a 60 év felettiek is szja-mentesek lesznek. Szerinte az elmúlt 15 év egyik fő eredménye az, hogy a kormány "a magyar családok számára egy biztonságos, kiszámítható jövőt" tudott biztosítani. Úgy fogalmazott, hogy "a nemzeti kormány politikájának a legnagyobb nyertesei a magyar családok, de ők lennének a legnagyobb vesztesei egy Tisza-kormánynak".
Kiemelte, az Európai Unió összesen 1500 milliárd dollárt kér a tagállamoktól a háború folytatására és Ukrajna működésének fenntartására, de Magyarország és a magyar kormány ehhez nem járul hozzá. Mint mondta, a Tisza Párt végrehajtaná az EU kérését és ez 1,4 millió forintot jelentene háztartásonként. Szerinte "tehát a magyar családok kerülnének a legnagyobb veszélybe, minden egyes kedvezmény veszélybe kerülne, hogyha a Tisza kerülne kormányra". A politikus a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában egyebek mellett arról beszélt, hogy a Tisza Párt felszámolná a családi adókedvezményt, eltörölné az édesanyák szja-mentességét és megszüntetné a gyedet is, amelyet több mint 100 ezer család vesz igénybe. Hangsúlyozta, ezt azért nem szabad hagyni, mert a kormány az elmúlt 15 évben egy biztonságos és kiszámítható rendszert alakított ki a magyar családok számára. Szerinte a családtámogatási rendszer fenntartására és folytatására a jelenlegi országvezetés a garancia, hiszen - mint mondta - a nemzeti kormányra mindig számíthattak a magyar családok.
