A sport nem eshet áldozatául a geopolitikának
A sport nem eshet áldozatául a geopolitikának, ezért üdvözlendő a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) döntése, amelynek értelmében az orosz versenyzők ismét saját zászlajuk alatt indulhatnak a tornákon - közölte Gyurta Dániel Magyarország sportnagykövete csütörtökön Budapesten.
Gyurta Dániel arról számolt be, hogy az IJF döntése jelentős változást hoz a nemzetközi sportéletben, hiszen mostantól az orosz versenyzők ismét teljes nemzeti státuszban indulhatnak a szövetség által szervezett eseményeken. "Ez a döntés várhatóan komoly hatással lesz az egész olimpiai mozgalomra, és valószínűsíthető, hogy más sportágak is követik majd ezt a gyakorlatot. Összességében ez egy jelentős fordulópont, amely a nemzetközi sportpolitikában is új fejezetet nyithat" - húzta alá.
A sportnagykövet emlékeztetett arra is, hogy a magyar sportolók sem vehettek részt az olimpián 1984-ben Los Angelesben, és leszögezte, hogy a sport nem eshet áldozatául a geopolitikának. "Ha engem csak azért nem engedtek volna rajthoz állni, mert magyar vagyok, az nemcsak sportszakmai, hanem emberi tragédia is lett volna. Ugyanez történt számos magyar sportolóval 1984-ben - politikai okokból vették el tőlük életük lehetőségét."
Hozzátette: "A cselgáncs sport mindig a barátságot, a tiszteletet, a szolidaritást és a békét hirdeti." Ezért is tartják különösen fontosnak, hogy a nemzetközi sportéletben a teljesítmény és az emberi értékek kerüljenek előtérbe, ne pedig a politikai érdekek. "Sőt a sportra mint a béketeremtés eszköze tekintünk. Mi mindig annak a pártján álltunk, hogy kizárólag az adott sportoló teljesítménye döntheti el az adott sporteseményen való részvétel lehetőségét" - összegzett.
